Kívül az időn

Eddig összesen két újságírónak sikerült eljutnia kishazánkból a BANG & OLUFSEN dániai központjába: Réz Andrásnak és Szépvölgyi Viktóriának. András még 2007-ben látogatott el Struerbe, hogy közelebbről is megismerhesse a gyárat, a formatervezőket, a termékeket. Most az ő beszámolóját, tapasztalatait olvashatjátok. A cikk anno a Stílus magazin 2007 novemberi számában jelent meg, ezúton is szeretném megköszönni Andrásnak a mai napig releváns gondolatokat.

Ha egy Vacheron Constantint szeretnél viselni a csuklódon, nem kérdezed meg, van-e benne vérnyomásmérő, lépésszámláló, esetleg mobiltelefon. Ha egy Rolls-­Royce-ot készülsz venni, nem érdeklődsz az iránt, mennyi a fogyasztása, milyenek a környezetvédelmi paraméterei és van-e benne tolatóradar. És amikor a szemeddel falod a Bang & Olufsen boltban a cuccokat, a legritkább esetben kergetőznek a fejedben hertzek és decibelek.

Ezek a tárgyak egy sajátos univerzumban léteznek, amelyben más az idő kiterjedése, mint rajta kívül. A mechanikus svájci óra esetében ez nem különösebben meglepő: a mérnök-dizájner-kézműves hármasságból itt leginkább a kézműves dominál. Tehát az óra úgy viselkedik, mint egy ékszer vagy egy műtárgy. A korral értékesebbé válik.

„A nagyapámé volt.”

Az elemes óránál elgondolkodunk, mi éri meg inkább, ha elemet cseréltetünk, vagy ha újat veszünk (amelyben már pendrive is van). A Rolls bonyolultabb képlet, hiszen a belső égésű motorral hajtott kocsi maga is fölöttébb koros találmány, ez a márka pedig a lehető legtávolabb tartja magát az innovációtól. Dizájnban fontolva halad. A kézművesség ott van benne, de döntő módon az adjusztálásban, hiszen (kívülről) láthatatlan fő elemeit modern ipari eljárással állítják elő. Egy biztos: aki egy 1959-es Silver Clouddal séta-kocsikázik, nem kell pironkodnia miatta.

A Bang & Olufsen mindenképp a legellentmondásosabb. Itt a dizájner viszi a prímet. S bár a munkát a legkorszerűbb gépek végzik, a BeoCom 2 házát megmunkáló robotot például valóságos polírozó szakember tanította be – a saját kézműves mozdulataival. És bármilyen meglepő, a hagyományos értelemben vett mérnöknek itt egyetlen célja van: a dizájn kiszolgálása. A B&O amúgy ugyanazt mondja magáról, mint az RR: dizájn kompromisszumok nélkül.

A különbség mégis jelentős: a B&O olyan területen működik, ahol a technológia megújulása az elmúlt egy-két évtizedben megrendítően felgyorsult. Vegyünk néhány egyszerű példát. 1972-ben jött ki a „Beogram 4000″ lemezjátszó, Jacob Jensennek, a cég egyik legkiemelkedőbb dizájnerének a munkája. Megrendítően szép, nem is beszélve arról, hogy ez volt a világ első elektronikusan vezérelt tangenciális lemezjátszója. De hova tűntek a bakelitek? Vagy itt van a „BeoSound 9000″. 1996-ban kezdte pályafutását David Lewis tervező talán legeredetibb darabja. A hatlemezes CD-játszó létjogosultságát azonban alapjaiban rengeti meg a CD, mint hanghordozó kiszorulása.

A B&O bevallottan nem kíván első lenni a technológiában. A háborút – és a félresikerült fejlesztések következményeit – viseljék mások. A B&O mindig a győztest választja. A technológiai frissülés piaci hajszájában azonban egyre nehezebb ragaszkodni az elegáns lassúság elvéhez. A B&O ugyanis a „slow food” filozófiáját vallja. Csak olyan termékkel hajlandó a piacra menni, amely maradéktalanul eleget tesz a kompromisszumok nélküli dizájn alapelvének és változatlanul ragaszkodik az anyagok, felületek tökéletes megmunkálásához. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Struerben, a cég központi gyárában magának a tesztelésnek a folyamata sem egyszerű. A végső döntés ugyanis nem a műszaki paramétereken múlik, hanem a fölöttébb macerás és emberigényes érzékszervi kóstolgatások eredményén. Nem a teljesítmény, hanem az érzéki/esztétikai öröm határoz meg mindent.

A most nyolcvankét éves B&O alapvetően stílussal kereskedik. A stílus bizonyos korszakokban azt jelentette, hogy a cég úttörő módon adaptálta a kor anyag és formatrendjét a szerkentyűire. 1934-ben a „Hyberbo 5 RG Steel” rádió Breuer Marcel székét idézte meg. 1939-ben a „Beolit 39″ rádió forradalmian új értelmezést adott a kor egyik legnépszerűbb műanyagának, a bakelitnek. A B&O tette általánossá a „billentyűs” rádiót, a csúsztatható hangerőszabályzót, a lassan – sőt érintés nélkül! – nyíló fedeleket. Lehet, hogy új távvezérlője, a „Beo5″ is iskolát fog teremteni, hiszen elődjével ellentétben itt az első választás nem az eszközt jelöli ki, hanem azt a helyiséget, ahol valami látható/hallható benyomásra vágyunk.

A B&O érdekes módon szellemi rokona az Apple-nek, noha a 68 éves David Lewis és a 40 éves Jonathan lve között nehéz lenne közös vonásokat találni. Leszámítva azt, hogy mindkettőjük számára alapkérdés a semmi mással össze nem téveszthető forma és kezelőfelület, a „különbözöm, tehát vagyok” elve. Igaz, a kibocsátott termékek számát és árát illetően a különbség jelentős. S míg Jonathan lve munkái a trendi és szexi világ elemei, a B&O a maga által az időből kiszakított kis univerzumban él. De talán épen ez a luxus lényege. Az, hogy kilépsz az egyre újabb típusok, modellek és verziók alig követhető pörgéséből. Így aztán különösebben nem is meglepő, hogy Riojában a Frank Gehry tervezte nagyon – nagyon 21. századi Riscal Hotelt B&O cuccokkal szerelték fel.

Miközben Dánia észak-nyugati csücskén, Struerben a Bang & Olufsen jellegzetesen skandináv székhaza mellett békésen legelnek a birkák.