Member of Group ›
Komolyzene nem olyan komolyan II.
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Komolyzene nem olyan komolyan II.

 
Frédéric Chopin

Frédéric Chopin

Frédéric Chopin törékeny lénye mintha csak sóhajokból és selyemsálakból lett volna összerakva. Melankóliákból szőtt zenéjére is ez jellemző. Alig van zeneszerző, aki ennyire karakteresen különbözne minden mástól, akinek dallamai még laikus füleknek is oly jellegzetesek. Chopint a romantika mintaképének tartják, bár a kétségtelenül sok romantikus elem ellenére, művei a véltnél kevesebb jelét hordozzák a romantikának. Zsenijével egyedi stílust teremt, zongoratechnikája is újszerű.

Chopin, mint sok romantikus kortársa, zongora virtuózként kezdi pályáját. Bach, Mozart, Liszt mellett ő is csodagyereknek számít. Vegyes házasságból származik, apja francia, anyja lengyel. Életének első felét Varsóban tölti, majd huszonegy éves korában végleg elhagyja Lengyelországot és Párizsban, az akkori idők művészeti fővárosában telepszik le. Viszonylag fiatalon, harminckilenc éves korában ott is hal meg – tuberkulózis végez vele. Párizsban van eltemetve, szívét pedig a varsói Szent Kereszt templomának egy oszlopában őrzik. Mindkét ország magáénak tekinti, alig vitatható jogon.

Hasonlóan Mozarthoz – ő harminchét éves korában hunyt el – neki sem volt sok ideje arra, hogy maradandót alkosson, s a klasszikus zeneirodalom egyik meghatározó zeneszerzőjévé váljon. De mintha csak a sors előre vetítette volna korai halálát, nem vesztegette idejét, s már ifjú korában több jelentős művét megírta.

A lágy, nőiesen finom Chopin életének meghatározó részét George Sand néven elhíresült Dudevant bárónéval töltötte egy nehezen definiálható kapcsolatban. A nála hat évvel idősebb harcos feminista írónő, aki korának férfitársadalmát különös nézeteivel és öltözködési szokásaival sokkolta, tíz évig anyáskodik fölötte.

Közös kalandozásuk egyik emlékezetes epizódja 1837-38 telén egy mallorcai fűtetlen parasztházban töltött időszak, ahová szörnyű megpróbáltatások árán Chopin Párizsból még zongoráját is átszállíttatta. Chopin egészségét megviselő időjárás elől a Valldemosa kolostorba menekültek, ahol tovább fáztak, mert azt sem fűtötték. (Százhatvanöt évvel később magam is próbálkoztam kora tavasszal a hideg elől Mallorcára menekülni – én sem jártam sikerrel, mert majd megfagytam.)

A tüdőbajos Chopin – állítólag betegsége a szigeten kezdődött – nyomorúságos kalandjának háttérzenéjét az a huszon-egynéhány prelűd adja, melyek többnyire Mallorcán íródtak. A nagy újító, Chopin minden zeneművének főszereplője a zongora. A zeneszerző repertoárja többnyire rövidebb hangvételű darabokból áll. A légies nocturne-ök például, melyek az éjszakai hangulatok impresszióiból építkeznek, szintén kisebb terjedelmű alkotások. A chopini kifejezésforma gyöngyei ezek a zeneművek. Álljon itt példának az Op. 9 no. 2 nocturne, Maurizio Pollini előadásában.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Aki pedig fogékony a melankóliákból szőtt lírai álmodozásra, meghallgathatja még Chopin gazdag dallamvilágú E-moll zongoraversenyét Martha Argerich játékával.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás