Egy széthullott robogó hátsó üléséről forgott a tavaly októberben új EP-jével jelentkező Krizso első, saját ötlete alapján készült klipje.
A Jónás Vera énekével díszített Fights minimál, glitches vizuális ötletre épülő videóját Fancsikai Péter színész-rendező-zenekészítő öntötte végső formájába. Ez már a második klip a furazenéiről ismert producer Boys in the City – Girls from the Woods albumáról, amelynek lemezbemutatójára jövő csütörtök este, a Toldiban kerül sor.
A Fights klipjének elkészítéséről így mesélt Krizso:
„Ezt a videót azok a belvárosi álmodozók fogják majd értékelni, akik állandóan az eget bámulva hallgatnak zenét maximum hangerőn, így függetlenítve magukat a valóságtól. Ez a hétköznapi ábrándozó gyakran én magam vagyok, remélem, sikerült audiovizuálisan megfogalmazni, mi is ez az érzés. Kövécs Luca Réka barátom a széthullott robogóm hátsó ülésén, mögöttem ülve egy gimball-lal stabilizált mobillal rögzítette a képi anyagot.”
A kamarastábbal felvett videó másik fontos közreműködője Fancsikai Péter színész-rendező-zeneszerző, aki a vágásért és a glitches vizuális effektek elhelyezéséért felelt.
A Realistic Crew zenei megfejtőjeként is ismert producer harmadik szólólemeze, a Boys in the City – Girls from the Woods tavaly októberben jelent meg a fővárosi Klinik gondozásában, a Jónás Vera közreműködésével felvett, nu-triphopos Fights a hatszámos EP nyitódala. Vera ugyan éppen nem, az albumon résztvevő többi közreműködő – Judie Jay és Csordás Zita (ének), Subicz Gábor (trombita), valamint Hegyi Dávid (billentyű) – azonban fellép az EP-bemutató koncerten január 16-án, csütörtök este a Toldiban (Facebook-esemény itt). A buli másik fellépője a szintén új anyaggal jelentkező Isle of Man experimentális future trió.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.