Kundera már mindenkié, csak nem a cseheké

Milan Kundera, a Nobel-díj várományosok klubjának örökös tagja, 1990 óta már csak franciául ír. Minthogy senkit sem érez nálánál hivatottabbnak arra, hogy műveit anyanyelvére fordítsa – de ő ezt eddig még nem tette meg – művei minden nyelven megjelenhetnek, csak csehül nem.

Milan Kundera

Kelet-európai kisebbrendűségi tudattal megfűszerezett francia szerelme és bizonyítási kényszere csodákra volt képes, meglett fejjel feljutott egy számára idegen nyelven a legmagasabb írói régiókba, nagy sokára kompenzálva hendikepjét, hogy most már nem egy koszos kelet európai író, aki a világ számára a hebrencs cseh nyelven ír, hanem felkapaszkodva a nagy kultúrnyelvek szintjére immáron szalonképesek írásai.

„Nemzetváltása“ tabula rasa is egyben, így remél megszabadulni a lélekkorcsosító szocialista múltjának vélt, vagy valós, de jószerével elhallgatott terheitől, miután 1978-ban a „Nevetés és felejtés” című könyvéért megfosztják cseh állampolgárságától. A prágai Kundera, a hatvanas évek intellektuális köreinek jóképű, nőcsábász fenegyereke, aki bokszol, zenél is, karrierje érdekében a kommunista párttagságtól sem riad vissza és neve egy ügynöklistán is szerepel.

Az elképzelhetetlen politikai változások hírei már Franciaországban érik utol, és miközben száműzetésében mindebből kimaradva a feldolgozhatatlan múltat marcangolja, a rendszerváltás utáni Csehországban felnő egy magabiztos, európai generáció, de ő feltehetően még mindig azt próbálja bizonygatni a világnak és saját magának, hogy egy cseh ember is ér majdnem annyit, mint egy francia.

image

Miközben csehül hadar, franciául átgondoltan szerkeszti mondatait, s személyiségében még ma sincs nyoma a felszabadultságnak. Kundera a nagy európai nosztalgia írója, aki egy egészen más világba született bele, mint amire ma választott hazájából kissé nosztalgikusan, kissé keseregve néz vissza, mint akinek ellopták az életét.

Új identitásáért nagy árat fizet, gyökere és létének különbözősége okán, ami egyfajta sorsformáló skizofrénia, de egyben kiapadhatatlan forrás, melyből művei táplálkoznak. Legismertebb műve, “A lét elviselhetetlen könnyűsége” a nyolcvanas évek legkedveltebb írójává teszi. Utolsó művei, melyekben puskapora megkopni látszik, kivétel nélkül franciul jelennek meg, csehre fordítani nem engedi őket, s neki, mint mondja, nincs ideje ilyesmire.

The Unbearable Lightness of Being