Februárban nyitotta meg kapuit Frankfurtban az első olyan Bang & Olufsen bemutatóterem, mely közvetlenül a dán gyártó irányítása alatt áll. Ez még önmagában nem lenne nagy szám, hiszen láttunk már ilyet és valójában az üzlet látogatói, vásárlói a tulajdonviszonyoktól függetlenül, kell, hogy ugyanazzal a minőséggel találkozzanak földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. Jól kitalált franchise ez kérem!
A megnyitót megelőző hírverés az, ami nagyon megtetszett, egyfajta utcai aktivitás és most nem a szokásos szórólapozásra kell gondolni. Sötétedés után, az éj leple alatt projektoros hátizsákú, messziről szellemirtó kinézetű alakok lepték el a várost, hogy mindenre, ami mozog és még arra is ami nem, különféle képeket vetítsenek. Egy mobil projektoros szerkezetet applikáltak a jelenkori szendvicsemberkék hátára, a projektorba betáraztak különböző B&O témájú muníciót, és már kezdődhetett is a móka. Az alábbi videóban, mely a megnyitóról készült, jól látszik, hogy gyakorlatilag a városban fellelhető bármilyen felület alkalmas kommunikációs játékuk rajztáblájaként: autók, járda, magas irodaépületek homlokzata, egy szóval tényleg bármilyen felület részt vehet a játékban. Épp annyira szórakoztató lehet a szendvicsembernek, mint az utca éjszakai emberének. Tessék az életet játszva élni!
http://vimeo.com/62770530
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.