Az idei Budapest Showcase Hub (BUSH) szakmai programján vesz részt Philippe Weiss, a párizsi The Red Room stúdió egyik tulajdonosa.
A világhírű producer mixelte már többek közt Madonna, a Red Hot Chili Peppers, Kendrick Lamar és David Guetta számait is. Weiss azért érkezik a fesztiválra, hogy november 14-én egy úgynevezett listening session keretében a jelentkezők zenéit hallgassa, és közönség előtt elemezze azokat. A november 13-15. között megrendezett fesztivál (amelynek első bejelentett fellépőiről itt írtunk) esténként a legfrissebb, legvagányabb kelet-európai együtteseket hozza el Budapest belvárosi klubjaiba, napközben pedig a nemzetközi zenei élet fontos megmondóembereit hívja össze egy össznépi szakmai tudattágításra.
A korábbi években olyan zenefelelősöket hívtak meg, mint a Stranger Things music supervisora, Nora Felder (akivel interjúztunk is akkor), vagy a Breaking Bad zenei válogatásáért felelős Thomas Golubic. Látogatásuk után magyar zenék kerülhettek nemzetközi produkciókba, például a Middlemist Red és a Skeemers dala is amerikai sorozat zenéje lett. Az idei program a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) szakmai segítségével valósul meg, és ismét nagymesterek érkeznek a zenei élet különböző területeiről.
Zenei kampányokban utazik és friss zenekarokat juttat el a nemzetközi rádiós játszásig Jeroen Siebens. Több magyar együttes, köztük a Belau és a Platon Karataev köszönheti neki, hogy több mint 20 országban játsszák a dalaikat közszolgálati és kereskedelmi adók egyaránt. Seppl Kretz a holland Sizzerrel olyan nemzetközi cégek kampányaihoz választott zenét, mint a Diesel vagy a Napapijri. Most azért jön Budapestre, hogy magyar dalokat fedezzen fel.
Sally Anne Gross a londoni University of Westminster professzora, a zenész szakma pszichére gyakorolt hatását kutatja. “Can music make you sick” című tanulmánya azt járja körül, hogy vajon miért gyakori a zenészek körében a depresszió és a szorongásra való hajlam a történelem során,Schumanntól Kurt Cobainen át a mai popsztárokig. A kutatásban több mint 2000 brit zenész mentális állapotát vizsgálták, ezzel a tanulmány Anglia legnagyobb ilyen jellegű felmérése lett. Gross ezenkívül a nők szerepét vizsgálja a nemzetközi zenei életben. Geir Luedy, a norvég AURORA, valamint Sigrid menedzsere pedig elsőként a BUSH-on fog előadást tartani arról, hogy Norvégia két leginkább meghatározó női szerzőjét hogyan juttatta az első demóktól a világhírig.
Philippe Weiss (Fotó: Sebaastien Kohler)
Seppl Kretz
Sally Gross
Geir Luedy (Fotó: Knut Aaserud
Mindezek mellett a Budapest Showcase Hub programjai idén is a régiós zenei életet helyezik a központba. Fesztiválszervezők, kiadók, menedzserek segítik a szakma kelet-európai képviselőit abban, hogy elérhessék azt a nagy nemzetközi áttörést, amelyről minden zenész álmodik.
A limitált férőhelyes workshopokra a BUSH-ra bérletet váltók októbertől jelentkezhetnek a showcase esemény honlapján.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.