Member of Group ›
Megérkezett vaghy új kislemeze
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Megérkezett vaghy új kislemeze

Új kislemezzel jelentkezik vaghy, azaz Vághy Tamás.

A multiinstrumentalista zeneszerző hosszabb kihagyás után tér vissza szólóprojektjéhez, amellyel az év második felére tervezi első albuma kiadását. Ennek előfutára az abandoned forest, amely egy visszatérő álomban felcsendülő melódiából teljesedett ki. A dal május 14-étől érhető el a streamingszolgáltatóknál.

Az Anna and the Barbies billentyűseként is ismert Vághy Tamás néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a rockzenétől teljesen eltérő hangvételű, elsősorban a zongora, szintetizátorok és egyéb vintage hangszerek hangzásán alapuló szerzeményeit szélesebb körrel is megossza. Először avaghy ensemble-lel egy videósorozat társaságában kaptunk vonósokkal és énekesekkel színesített szerzeményeket, és közben a Palkovics Edinával és Halász Mátéval közös pianoset projekt is működött. Az elmúlt években a Piano Day Budapest egyik főszervezőjeként is aktív vaghy eközben folyamatosan kísérletezett zenéivel, és több lemezre való dal gyűlt össze virtuális fiókjában.

Első hivatalos megjelenése 2018 végén jött ki: az Invisible Touch (amelyről itt írtunk) az olasz Blue Spiral Records kiadó The Minimal Piano Series című, minimalista stílusú zongoradarabokat magába foglaló válogatáslemezének nyitódalaként debütált. Az elmúlt években a rengeteg improvizációval és rendszeresen váltogatott hangszerparkkal összeálló koncertműsorával olyan előadók mellett lépett színpadra, mint Lubomyr Melnyk, Lisa Morgenstern, Simeon Walker, James Gillespie vagy iamyank.

Most itt az új kislemez, az abandoned forest, amelynek születése egy gyermekkori álomra vezethető vissza. Erről így mesélt vaghy:

Kiskoromban mindig volt egy állandóan visszatérő álmom, ahol egy elhagyatott erdőben bolyongtam, látszólag teljesen céltalanul, de mégis keresve valamit, miközben folyamatosan dúdoltam egy dallamot. Ez a dallam rendszerint ugyanaz volt, és mindig ismétlődött. A melódia annyira beivódott a tudatalattimba, hogy még felnőttként is emlékeztem rá.

Pár éve, egy borongós délutánon, amikor vaghy épp a szólólemezén dolgozott, ismét eszébe jutott ez a melódia, amely végül az abandoned forest gerince lett:

„Sosem gondoltam volna, hogy ezt a már szinte elfeledett víziót párhuzamba tudom állítani a mostani időszakkal ennyi év eltelte után. Gyerekkoromban ez az álom egy szeparált helyet jelentett számomra, ahol nyugalomban és békességben tudok lenni magammal. Ez az állapot végigkísérte az életemet: mindig is szükségem volt és van olyan lelki és fizikai elvonulásra, amikor a megnyugvás mellett kívül-belül rendszerezhetek mindent. Az abandoned forest mindig képes ezt a lelkiállapotot előidézni és a – nem olyan rég még mindennapi – rohanós életet lelassítani.”

A veszélyhelyzet kihirdetése miatt az előzetesen tervezett videoklipet már nem lehetett megvalósítani, így az abandoned forest mellé végül egy ingyenesen elérhető felvételekből összeállt hangulatvideó készült. Erről így mesélt a zeneszerző:

A dalhoz mindenképp természeti képekből építkező kisfilmet képzeltem el. De mivel az elmém nem tud szabadulni a szám eredeti, gyermekkori víziójától, mindezt fekete-fehérben láttam magam előtt. Ez a képi ábrázolás hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat szerte a világban.

És akkor íme vaghy új kislemeze, az abandoned forest!

Az abandoned forest csak a felvezetése az idei évre tervezett megjelenéseknek. Az első vaghy-nagylemez, a minimalism várhatóan 2020 második felében érkezik, de addig még több dal és – a járványhelyzet adta lehetőségek mellett készülő – videó is kiadásra vár.

Fotók: Pandur-Balogh Norbert

vaghy: Facebook | Instagram | Honlap | Bandcamp

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art