Finoman igéző vs szörnyen közönséges

Facebook oldalam sok érdekes tapasztalatot hozott nekem az utóbbi években. Rengeteget  tanulok  a kommentekből, ez által  jobban megismerem az emberek ízlésvilágát, egyre tisztábban látom, hogy hol húzzák meg a határokat, mit tartanak érdekesnek, szépnek, követendőnek vagy éppen mi az, amitől elfordulnak.

Vannak ikonikus alakok, nők és férfiak, akik kedvencek, egyesek pedig, inkább megvetést és elutasítást kapnak, úgy, mint az élet más területein is. Megszoktam azt is, hogy az a női test, ami nekem tetszik, sokaknak „gebe” „anorexiás” és „piszkafa”. Megértettem azt is, hogy a magyar nők nem szeretik a színesen öltözött férfiakat, és sajnos azt is meg kellett tapasztalnom, hogy gyakran használnak bántó és kirekesztő  jelzőket. Szeretnek „buzizni” és „ratyizni” csak azért, mert a képen látható férfi választékosabban, odafigyeltebben öltözködik, mint azok a férfiak, akikkel az itthoni utcákon találkozni lehet.

Érzem, a feloldhatatlan feszültséget Clooney sármja, Brosnan eleganciája, Grace Kelly finomsága, vagy akár Monica Bellucci eltalált provokáló személyisége, és a magyar valóság között. 

Egyfelől tetten érhető a vágy, hogy szeretnénk több finomságot, kitaláltságot, ötletességet magunk körül, ugyanakkor nap mint nap megéljük az otrombaságot, a darabosságot és a közönségességet. Fel kéne végre nőnünk, meg kellene értenünk, hogy a test meggondolatlan mutogatása, a szétedzett zsírkar, a kacsaszájak, a széttömött óriás mellek, a szénné égetett bőr és a drasztikus kopasz fej, az nem cool, nem is szexi, de a legkevésbé sem izgalmas, csak egyszerűen a maga póré módján: KÖZÖNSÉGES!

Nem érdemes kerülgetni azt, amit sokan megfogalmaznak, de leírni, vállalni, csak kevesen mernek, azt, hogy nálunk sajnos, jól kitapintható, nap mint nap megtapasztalható kultusza van a közönségességnek. Jobbra érdemes lányok kacsaszájat fújatnak maguknak, túldimenzionált melleket pumpáltatnak, holló-fekete vagy szalma sárga hajjal pompáznak, szétfeszülő cifraságokat, emeletes cipőket viselnek, és azt hiszik, hogy kívánatosak, szépek és szexik.

Mondjuk már ki végre, hogy a kép, amit magukról kialakítanak, az taszító, nevetséges és rettenetesen szánalmas! Nálunk sajnos kultusza van a talminak, a felszínesnek, a felfújt mellek mellett a felfújt, tartalmatlant leplező „tartalmaknak”, elég, ha egy nőt hírbe hoznak egy ismert vállalkozóval, Isten félszeg teremtménye a címlapok magasságába tör, megírják róla, hogy milyen sikeres, különleges és fantasztikus.

Nem a finomság, a minőség és az eredmények számítanak, csak a felszínes valóság, a vetített világ.

Nem szeretünk szembesülni a minőséggel, a tartalmassal, inkább választjuk a felszínest, és sajnos gyakran a közönségest! A képeken látható ruhák között fényévnyi különbség van, első látásra mind a kettő bátor, mind a kettő megmutat, de micsoda különbség van megmutatás és magamutogatás között! Az egyik finom és légies, a másik tolakodó és erőltetett. Nincs átjárás közönséges és finom között, a pausz vékonyságú határ, ami a két világ között feszül beton-kemény. Ahogy átjárás, úgy egymásra hatás sincs, vagy finom van és eltalált, vagy közönséges és felszínes. Ennyire egyszerű az életünk.

A választás a mienk, az út ott áll mindenki előtt…