Giorgio Armani számomra az egyik leghitelesebb művész, aki az utóbbi negyven évben jelentősen befolyásolta a divatról, a stílusról való gondolkodásunkat. Legendává vált mondása, mely szerint a divat változik, a stílus pedig örök. Az említett idézet generációknak szolgálhat fontos intelemként.
Az 1934 júliusában született olasz tervező, alkotói évtizedeiben következetesen kitartott a saját magának állított kihívásnak. Ellent tudott állni a sokszor olcsó és rövid életű hóbortoknak, és amit a legtöbb tervező képtelen megtenni, hű maradt önmagához és ruhái jól felismerhető vonalvezetése, egyedi – noncolors – színvilága, darabjainak magas szintű kidolgozottsága mindig jól megkülönböztethetővé tették a Giorgio Armani ruhákat.
A kilencvenes évek végétől azonban valami megváltozott.
Az addig visszavonultságban élő tervező egyre többet mutatkozott hiteles és kevésbé méltó sztárok társaságában, divatbemutatói sztárfelvonulássá változtak, és ő maga is része lett a pr gépezetnek. Saját arcképével díszített pólók, óriás GA feliratú darabok, aláírásos csattal gyártott övek, egyre több, egyre nagyobb és egyre intenzívebb lett a brandépítés a márka mögött, amely sikeres üzleti számokat hozott, de közben eltűnt valami abból a kifinomult érzékiségből, amely Armanit oly sokáig jellemezte. Bútor, napszemüveg, csokoládé, parfüm és gyerek ruha, étterem, éjszakai lokál és szállodák, ma mindezen termékek is részei a számos ruha vonal mellett, az Armani által felépített és irányított birodalomnak.
Mára Giorgio Armani már elmúlt 87 éves, de az alacsony termetű, kiváló fizikai állapotban lévő, barnára sült, ősz hajú sztár még mindig meghatározó szereplője a jet set világának. A jelentős társadalmi összejöveteleken állandó vendég, és igaz a vele készített interjúkban magányosságra panaszkodik, mosolygós arca egyre gyakrabban tűnik fel az újságok hasábjain.
Ő maga a márka, a brand.
A divat szakma sajnálkozik az Armani vonal változásai miatt, azért mert darabjai egyre jobban besimulnak a többi gyártó által is kínált, nem különösen karakteres, de alaposan feliratozott divattermékek világába, ugyanakkor látni kell, Giorgio Armani nem csak zseniális művész, hanem párját ritkító üzletember is. Felismerte az idő szavát, idejekorán meglátta, hogy a logók által elárasztott világban neki sincs választása, vagy „logózik”, vagy eltűnik. Ő az előbbit választotta.
1974-ben, 10.000 dollárral alapított cége, mára több mint 5 milliárd eurós forgalmat bonyolít szerte a világon, és mindez Armani egyszemélyes saját tulajdonában áll, manapság ez talán a legnagyobb teljesítmény!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.