Member of Group ›
Mindenszenteki pogány gondolatok
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Mindenszenteki pogány gondolatok

 
Menjünk tehát a sok buta babonát félretéve mi is el a temetőbe!

Menjünk tehát a sok buta babonát félretéve mi is el a temetőbe!

A minden szenteknek szánt megemlékezés a hagyományok szerint a halottak napját előzi meg, mára már azonban a kettőt a katolicizmus egybemosta. A hagyomány kialakulása roppant hosszú és szerteágazó folyamat eredménye. A keresztény egyház általában a pogány népek halottkultuszát igyekezett megtölteni keresztény tartalmakkal – az ősi kelta eredetű halloween esetében azonban ez csak részben sikerült. Megjegyzem a halloween eredetileg a halott lelkek elriasztásáról és nem magasztalásáról szólt. A mindenszenteki ünnep mai, egységes formájához azonban még az egyházon belül is hosszú út vezetett.

A halottak és a szentek ünnepét, más megfogalmazás szerint a valaha élt igaz emberek tiszteletére és magasztalására tartják és ez a megfogalmazás már hozzám sokkal közelebb áll, mert univerzális, emberi, felekezetek, világnézetek és vallások fölött álló. Az emberi értékek és az emberi méltóság kérdése számomra nem felekezeti kérdés. A halál sem. Még sosem láttam egyetlen szentéletű embert – de a világon senki sem – akire ne ugyan ez a sors várt volna. Tehát a halál megkérdőjelezhetetlenebb igazság, mint minden más – a halál kérdésében nem egységes nézeteket valló – vallás és filozófia.

Én személy szerint nem foglalkozom avval, hogy mi jön a halál után. Abból indulok ki, hogy semmi, s a végérvényes elmúlás gondolatával is már régen megbékéltem. És mert ez így van, több figyelmet fordítok földi létemre, időmet, energiámat nem a halál utáni létek tanulmányozására fecsérlem. Sok jót tehet az ember jelen életében is – ajánlom ezt figyelmükbe azoknak, akik a következőkkel vannak elfoglalva.

Ha nem is tartom valószínűnek, azért nem zárnám ki teljességgel a lehetőségét, hogy ebben a végtelenül bonyolult és tudományosan alig megfejtett világunkban a létnek többféle szintje lehetséges, de, hogy erről ma még – konkrét tudás hiányában – vitatkozni sem érdemes, abban biztos vagyok. Hagyom tehát meglepni magam, s azt hiszem, hogy a magamfajta hitetlen Tamások, akik elvárások nélkül élik életüket, többször lepődnek meg kellemesen.

Ha elmentek a temetőbe, ne azért menjetek, mert a holtak, kikkel szemben kiegyenlítetlen számlátok van, rossz lelkiismeretet generálnak bennetek. Álszent ájtatoskodással számlákat kiegyenlíteni önámítás. Vegyétek inkább észre, hogy titeket is szentéletű emberek vesznek körül, olyanok, akik nélkül életetek nem az lett volna, lenne, ami lett. Ezek a mi életünk alakulásában megkerülhetetlen emberek, akiknek nem szimpla szívességeket köszönhetünk és akik előtt fejet kell hajtanunk, mert saját méltóságunknak tartozunk annyival, hogy tudjuk, kik számunkra a szentek – az igaz emberek.

Ők nem tudják, csak mi tudjuk, mert ők maguk a saját szentjeikkel vannak elfoglalva. Így zárul ez a nagyon emberi kőr. Az igazak egy része már nincs közöttünk. De amíg élünk, néha felkeressük őket, hogy tiszteletünket, szeretetünket fejezzük ki előttük, úgy mint elhunyt szeretteink előtt is. Magunknak teszünk jót vele, mert a megtisztult lélek jó érzéssel tölt el bennünket.

Menjünk tehát a sok buta babonát félretéve mi is el a temetőbe, (nagyon jó hely az és nem árt szoktatni magunkat hozzá, hiszen időnk legnagyobb részét ott fogjuk eltölteni) azokra gondolva, akik fontosak voltak nekünk!  Meg fogsz lepődni, hány ilyen ember jut majd eszedbe az elmélyülés pillanataiban. Menjünk minden szentekért, a mi szentjeinkért, az igaz emberekért és a mindenszenteki ünnepi díszbe öltöztetett temetőink megejtő, meghitt szépségéért!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás