Member of Group ›
Zero waste életmód
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Zero waste életmód

Tudjuk, hogy fogyasztói társadalmunk a jólét növekedésével arányosan, de inkább exponenciálisan termeli a szemetet.

Azt is tudjuk, hogy az ipar tervezett elévüléssel (planned obsolesence) megrövidíti a termékek élettartalmát, hogy az újratermelést, ami ugye a jólét záloga is egyben, biztosítani tudja. Ugyanakkor az elromlott termékek javítása gazdaságtalan, újrafelhasználásuk pedig gyerekcipőben jár. Azt is tudjuk, hogy világunkat lassan betakarják a szeméthegyek, hogy környezetünk helyrehozhatatlan károkat szenved, hogy forrásainkat kiszipojozzuk, a természetet és klímát a katasztrófák irányába tereljük. Tudjuk mindezt és sok minden mást, de nem teszünk ellene semmit.

Hogy miért is?

Hát mit tehetnénk mi átlagpolgárok? – kérdik sokan és meg vannak győződve arról, hogy semmit, mert mindezekért a nagyok, a multik és a vele szövetkező gonosz politika felelős. Pedig a szabad piacgazdaságban egy átlag polgár hatalma a politikai döntőképességénél sokkal inkább vásárlási szokásaiban manifesztálódik.

Én mindig azt tartottam, hogy semmivel sem tudjuk a világ sorsát jobban befolyásolni, mint vásárlási szokásainkkal.

De azért ez sem olyan egyszerű. Mi átlag fogyasztók permanens befolyásoltság alatt állunk, komoly tudományos alapossággal manipulálják fogyasztásunkat. Amit mi nem tudunk, vagy ami nem tudatos, arról ők pontos információkkal bírnak. Azt is tudják mit álmodunk, hiszen az álomport is ők hintik el, igényeket, vágyakat generálva bennünk. Olyan dolgok tűnnek ma nélkülözhetetlennek, amik létezéséről tegnap még nem is tudtunk.

De kik is ezek az „ők”? Az maga a szisztéma. Az ördögi szisztéma quintesszenciája, önálló életre kelt gazdaságunk önfenntartó, központi idegrendszere, aminek paradox módon többé-kevésbé mindenki részese. Kevésbé misztikusan persze lehetne ezt sales marketingnek is nevezni, amit ma már a legmagasabb szinten tanítanak az egyetemeken. 

Nos egy szóval nehéz az árral szemben úszni.

Aki megpróbálja, számíthat arra, hogy a csorda letarolja. Nehéz egyedül opponálni, így az ellentábor is szervezkedik. Létrehozza a maga marketing módszereit és igyekszik trendet teremteni. Az alternatívok, a más életformát propagálók tudják, hogy csak összefogva lehetnek erősek, s csak így nyerhetnek csatát. 

Minap egy internetes újságban egy filmriportra lettem figyelmes. Zero waste életmód – ugye már neve is van – avval reklámozza magát, hogy e trend követői életterükből száműzik a szemetesládát, jóléti társadalmunk egyik legfőbb kellékét. A mellékelt filmből az is kiderül, hogy ez persze egy hosszú folyamat eredménye és egy totális átállást, szemléletváltást feltételez. Riportalany egy ifjú hölgy, aki rengeteg példával illusztrálva, részletesen elmeséli, hogy lehet mindazon fogyóeszközöket kiváltani ill. helyettesíteni, amik szemetet termelnek. A trend követői avval büszkélkednek, hogy náluk egy befőttesüveg is alig telik meg szeméttel fél év leforgása alatt.

A vásárlásunkkal szavazunk mondja a hölgy és szíven üt a kijelentés, hiszen felettébb ismerős a gondolat.

Mikor azt kérdezik, mindezt miért csinálja, indirekt választ ad: Ha majdan gyermekem megkérdez, én mit tettem a világ sorsáért, tudjak mit válaszolni. Sokszor elgondolkodtam azon, vajon, ha a világot ilyen alternatív trendek uralnák, mennyire esne vissza az életszínvonal, hiszen a gigantikus szemétprodukcióval gyengülne a világgazdaság teljesítménye, következésképpen az egy főre eső GDP.

Aztán arra az eredményre jutottam, hogy a fogyasztás szerkezetének változása egy csomó új üzletágat teremtene, ami pótolná a veszteséget. Az előre nem csomagolt, kimért élelmiszerek más üzleteket, más értékesítési metódusokat és sokkal több személyzetet feltételeznek. Az árak kétségtelenül drágulnának, viszont mind a termékek, mind a kiszolgálás minősége javulna. Az életminőségről nem is beszélve egy olyan tiszta és élhető világban, ahol az automatizmust emberi kommunikáció válthatná fel. 

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art