Úgy vesznek, ahogy adod magad

A futószalagon készülő műmelleket szeretném én is körüljárni, jóllehet egy más aspektusban. Az én megközelítésem fókuszában nem a jó ízlés, hanem a humánetológia áll. Az írás egyik frappánsan megfogalmazott gondolata így hangzik:

„Sokan úgy tolják maguk előtt ezeket a kőkemény fél dinnyéket, mint ékességüket, és közben nem veszik észre, hogy újraalkotott „nőiességük” által elveszítik a finomságot, a bájt, a titokzatosságot. Átlépnek egy határt, a szexisség és a közönségesség között, ez által önmagukat egy életre egy olyan kasztba helyezik, amit valószínűleg ők maguk is elítélnek.“

Ha nem te vagy az, amit adsz, a nem hozzád passzoló partner lesz vevő rád!

De a nők nem is azért feszítik a végtelenségig a húrokat, hogy a férfiak elvárásának jobban megfeleljenek, a legádázabb küzdelmet egymás ellen vívják. Nem állítom, hogy egynémely férfi – sőt, bizonyos szituációkban a legtöbb – nem értékeli, ha kedvese férfi hiúságát simogató outfit-ben jelenik meg valamely eseményen, partin. Ilyenkor a nőiesség túlzott hangsúlyozása, az égig érő cipősarkak, smink és hajcsodák, kebleket kihangsúlyozó ruhák – ám legyen – férfiésszel is akceptálhatók.

Mindazonáltal a férfiak a nőkben igazán csak a természetességet értékelik.  Rezignáltan néznek utcára csak vaskos sminkkel merészkedő partnerükre, miközben némi iróniával azt gondolják, no lám, ez most a kirakatnak szól, este a hálószobában lekerül az álarc, s marad az, ami van. De ezt a nők is tudják és nem a férfiaknak sminkelik magukat. Jó példa erre egy gimnázium. Miközben a fiúk a középiskolákban még csak deszkacipős, ülepes-gatyás, kapucnipulcsis apróbikák, smink, magassarkú cipő és megfelelő styling nélkül semmi áron sem mutatkozó osztálytársnőik már valódi hölgyek látszatát keltik.

Én nem hiszem, hogy a suliudvarban civakodó fiúk sminkeletlen lányokra rá sem néznének, s azt sem hiszem, hogy a smink a fiúknak szól. Sokszor még egy meglett férfi sem tudná megmondani a randevú utáni napon, milyen színű volt a lány szeme és milyen ruha volt rajta. A férfiak egyszerűen nem így néznek a nőkre. Bezzeg egy nő hónapok múlva is emlékszik a legapróbb részletekig, hogy nézett ki a bulin a „legveszélyesebb“ konkurencia. A lányok kinézete, a kinézet hatásának fokozása egy rituális küzdelem része, melyben a nők egymást próbálják lenyomni.

Egy nő sosem a férfiaknak öltözködik. Ugyan minek is, az átlagos férfi úgysem arra kíváncsi, hogy mi van rajta, hanem, hogy mi van a ruhája alatt. Miklós szemű férfiak kivételnek számítanak a női mustra tekintetében. A nőnek a nőket kell kiütni a nyeregből, nekik kell megmutatni: én jobb, több vagyok nálad és húzzál innen, mert ez az én vadászmezőm! A rituális harc csak ritkán fajul szópárbajjá, vagy tettlegességé, legtöbbször elég a nehéz fegyvereket felvonultatni, hogy a konkurenciát elbizonytalanítsák.

A műmellek is erről szólnak.

Merthogy a mell a nőiesség szimbóluma, a mellkomplexus nőknél éppoly sorsformáló tényező, mint a férfiaknál a péniszkomplexus. Pedig bizonyos határokon belül mindkét nem esetében a dolog pusztán partnerfüggő, a mindenkori partner elvárásainak kellene csupán megfelelni. Ez pedig partnerválasztás kérdése. Ennek ellenére mind a nők, mind a férfiak lelki üdvük árán is „nagyobbat“ szeretnének, mert ettől érzik magukat alfa hím, vagy alfa nősténynek. Ha pedig modern sebészeti technológiák erre módot adnak, egyszerűen nem tudnak ellenállni. Ma még jobbára csak a nők vannak ilyetén veszélynek kitéve, de tudj Isten, mit hoz a jövő.

Nem kétséges, hogy van egy szűk csoportja a férfiaknak, akik a nőben valóban két lábon járó melleket látnak csupán, s ezeknek a mell nem lehet elég irdatlan. Azt azonban kétségbe vonnám, hogy a túl-méretes műmelleikkel fenyegetően kinéző hölgyek, vagyonokért és sok szenvedés árán fegyverviselési engedélyt megkövetelő idomtalan domborulataikat ezért, a férfitársadalomnak nem éppen javát kitevő csoportjáért vállalták be. A nők egyre gyakrabban lépik át a határt. Önként száműzik magukat azon férfiak világába, akikről általában a legrosszabb véleményük volt.

Az ember legnagyobb baja, hogy a jóval nem tud megelégedni, neki a legjobb kell.

S miközben a legjobbat hajszolja, elmegy a jó lehetőségek mellett. Nem beszélve róla, hogy a vélt legjobbért néha hatalmas árat fizet. Önmagából kikelve, idegen külsővel, megváltoztatott nemi ismérvekkel esetleg olyan „hal“ akad a horogra, ami ugyan mások szemében nagynak tűnik, csak nekünk nem lesz semmi örömünk benne. Ha ugyanis nem a típusunknak, természetes alkatunknak és alkati sajátságainknak megfelelő külsővel visszük magunkat a vásárba, nem csodálkozhatunk, ha nem az visz haza bennünket, aki természetes lényünkre vevő, s akire mi pályáznánk szívesen.