Az udvariasságról

Micsoda korok voltak azok, amikor természetes volt az udvariasság, amikor a Nő tudta, hogy nő lehet, sőt annak kell lennie, mert az a természetes, az elvárt, a megszokott. 

Határozott léptekkel haladhatott a csukott ajtó felé, mert tudta, bizton lesz egy férfi a közelben, aki kitárja számára azt, meg persze azt is tudta, hogy a liftben mindig előre engedik, sőt azt is, hogy minden férfiember feláll abban a helyiségben ahova belép.

Ilyen volt a világ, előzékeny és figyelmes.

A férfiember tisztelte a Nőt, védte, óvta és feltétel nélkül udvarias volt vele. Az előzékenység része volt a mindennapoknak, ezáltal része lett a gondolkodásnak, a kultúrának is! Így nőttek fel a fiatalok, ezt látták otthon, az iskolában, a munkahelyen és a közéletben is. Egyenlőség volt, de nem volt egyformaság. Minden gondolat és szándék mögött ott állt az előzékenység és a tisztelet a Nő iránt! Az udvariasság volt a nemek közötti kommunikáció alapja, aki nem tudott viselkedni, aki nem volt tisztában az illemmel, azt kiközösítették, megvetés és könnyen gúny tárgya lehetett.

Hiszem, és vallom, hogy ma is részese lehet az udvariasság, az előzékenység az életünknek. Nem kell hozzá más, mint egy kis odafigyelés, egy kis akarat és kitartás. Vallom, hogy udvariasnak lenni jó. Érdemes figyelmesnek lennünk a nőkkel szemben, mert a figyelmesség odafigyelést szül, azt eredményezi, hogy megjegyzik a jó modorú és kedves férfiakat, szemben a bumfordiakkal és neveletlenekkel. Jó ha a Nők érezhetik, hogy fontosak, hogy odafigyelést és tiszteletet váltanak ki belőlünk! Az udvariasságnak persze a lényege nem az, hogy hálásak érte, az udvariasság önmagában érték, mert azáltal, hogy megtisztelünk másokat, önmagunkat tiszteljük meg elsősorban.

Nos, Uraim, legyünk hát régimódiak, lépjünk át a mindennapok felszínességén, ne hivatkozzunk a rohanó világra, az emancipáció által keltett hibás tévhitekre, legyünk előzékenyek és tiszteljük azokat, akiket szeretünk: a Nőket!