Munkásőrnek egy baja

„Munkásőrnek egy baja, így van-e, Mért nincs három élete, élete: Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, Harmadikkal egy a fegyvere, Hej!”

Munkásőrnek egy baja...

Bár nekem a fülembe cseng az együgyű dalszöveg zenéje is, sajnos titeket nem tudlak elkápráztatni vele. Olybá tűnik, hogy még a youtube-ra is kínos lett volna feltenni, így hát nem találtam zenét hozzá. Egy olyan kor szüleménye ez, midőn az ember komolyan vette, vagy kellett vennie önmagát még ilyen bugyuta kinyilatkoztatások mellett is és, ha nem is teljesen, de a tartós és egyoldalú befolyásoltság mellett félig el is hitte azokat a bárgyú világnézeti tételeket, amiket belé sulykoltak.

A munkásőrség említésének aktualitását pedig az adja, hogy e szervezetet az ötvenhatos forradalom közvetlen következményeként hozták létre. A mese persze az, hogy munkásőrséget a forradalom alatt a dolgozók hatalmát megvédő kétkezi munkások alapítják, valójában a lejáratott ÁVH mellé szeretnének egy „alulról“ szerveződő fegyveres testületet felállítani, mely közvetlenül az MSZMP-nek van alárendelve. Talán mint harci egység leginkább a NSDAP-nak alárendelt SA-ra hasonlít.

Jó volt nézni a párt legfelső grádicsáról, hogy munkás munkás ellen áll ki, de a pártvezetők mégsem mertek teljesen az oszd meg és uralkodj elvére hagyatkozni, tekintettel arra, hogy az imént citált mesét maguk találták ki és a munkásság igazi énjét a forradalom alatt már megmutatta. Így aztán a fegyveres testületet fegyverrel felszerelték ugyan, de – valódi bizalom hiányában – lőszerrel nem. Nyolcvankilences feloszlatásáig a szervezet inkább civil szolgálatban, katasztrófa elhárításban került bevetésre, de népszerűsége így is negatív rekordokat döntött. A közvéleményben a munkásőröket behódoló, megalkuvó stréberként pecsételték meg.

Miközben a címadó dalt kutatva hallgatom a kor nagy „alkotásait“, akarva, akaratlanul a zene befolyása alá kerülök és eluralkodnak rajtam fájó nosztalgiák. Egyfelől megmosolyogtató a munkásmozgalmi dalok szövegét mai füllel hallgatni, ugyanakkor a zene szárnyain különös érzelmek válnak le az ember lelkéről és tudatosul benne a keserű igazság: bármilyen is volt az az elbaszott világ, de mégis az a mi pehelyvánkos emlékekkel kipárnázott ifjúságunk színtere. Akkor kellett élnünk, szeretnünk, reménykednünk, aztán meg megélnünk, vagy éppen saját gyerekünktől visszahallanunk, hogy milyen lúzerek is voltunk mi valójában.

Az általam csokorba szedett „zeneművek“ zeneisége mindazonáltal, a parancsuralmi rendszer doktrínájának megfelelően, magával ragadó. Nem tudom, kiből mit váltanak ki a  kiemelt példák – feltehető, hogy mindenkiből mást. De, hogy azok másképp élik meg ezeket az induló szerű kórusműveket, akik életének évtizedeken át ez a zene szabott irányt, abban biztos vagyok. Nem telt el nap, hogy a rádióban ne halljuk egyiket másikat, vagy mindet egyszerre. Tábortüzeknél – jobb híján – mi is ezekből énekeltük a kevésbé kínosakat, mert a szöveget is, zenét is – minő nagy csoda – kívülről fújtuk.

http://www.youtube.com/watch?v=BapMyAZQM9k&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=8FKgJFEO9EE

http://www.youtube.com/watch?v=BWHBBYwtytg&feature=rellist&playnext=1&list=PL5BD8ADEE6342A33D

http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=16Smd5ItBvg

http://www.youtube.com/watch?v=6X_ZWNFJPnU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=bZ5AjMjpK-s&feature=related

http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=16Smd5ItBvg

http://www.youtube.com/watch?v=rffTiwrpmok&feature=fvwrel