Miközben 1956 október 23-án már izzót a levegő a pesti utcákon, az egyetemisták az esti felvonulásra készültek, a Magyar Rádió stúdiójában tánczenei felvételek készültek. Többek között Boross Ida, a kor népszerű táncdalénekes nője énekelte hangszalagra a Honvágy című dalt, melynek eredetijét Dean Martinnak tulajdonítják, bár nekem e verziót nem sikerült megtalálnom.
Ida alig ért dala végére, a stúdióba – a még égő piros lámpára ügyet sem vetve – egy munkatárs rohant be, s közölte, hogy azonnal hagyják abba, mert nagy tömegek gyülekeznek az épület előtt és komoly balhéra van kilátás.
Egy sorsszerű percen múlt tehát a felvétel sikere. A dal magyar szövegét egyébként Boross Ida férje, Gollerman István, több népszerű slágerszöveg szerzője írta, akkor még nem sejtve, hogy ez a dal a forradalom előestéjén hangzik el először és az ötvenhatos menekültek szívfacsaró slágerévé válik. Ki törődött volna különben ezzel a kissé érzelgős, kissé bugyuta számmal, ha az események véletlen egybeesése nem misztikus aurával lengi körül.
A sláger a forradalom után igen csak kapós lett, volt olyan nap, amikor tízszer is játszották a rádióban, mert a hallgatók kívánságműsorokban külföldre menekült hozzátartozóiknak kérték (persze ezt nem hangoztatták). Eleinte Boross Ida előadásában, de miután kiderült, hogy a díva férjével szintén kereket oldott, hangját Hollós Ilonáéval váltották ki. Az eredeti verziót pedig emigrált magyarjaink a Szabad Európa Rádió akkoriban iszonyatosan népszerű „Teeneger party“ műsorában hallgathatták tovább keseregve.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.