Sokféle kétkerekűről írtunk már e helyütt, létezik azonban egy olyan márka, amelyről még soha.
Mentségünkre talán csak az szolgálhat, hogy az egyik legfiatalabb, pusztán 22 éves „motoros brand”-ről van szó. Ha hisztek abban, hogy a név (akár) sorsokat is meg tud határozni, ez a márka sikerre van ítélve. Ugyanakkor pont a cég (Victory Motorcycles) fiatalságát tartja az egyik legnagyobb kihívásnak Rudy Banny, a Tatoo Projects reklámügynökség alapítója, aki reszelgetni hivatott a Victory marketingjét. A Harley 116 éves, az Indian 118 éves múltra tekint vissza, egy olyan kontinensen, amit (bő) 500 évvel ezelőtt még Indiának gondoltak és ahol az „antik” tárgyaknak, illetve járműveknek dicső múltja, továbbá nagy kultusza van.
Ha pontosak akarunk lenni, az Indian kapcsán azért azt el kell mondani, hogy csak 1928-tól hívták így a márkát, ráadásul 1953-ban tönkre is ment a cég, csak 2011-ben támasztotta fel a Polaris Industries a brand-et. (Mondjuk a Harley is majdnem csődbe ment a hatvanas évek végén.) Visszatérve a Tattoo Projects cégre, a marketing tevékenységük mellett „hobbiból” motorokat is építenek a fiúk. Ennek az áldásos „melléktevékenységüknek” az eredménye ez a 2015-ös Victory Gunner.
A vas, Rudy szerint egy igazi modern, bad-ass amerikai izom-motor, egy kis old-school bobber-café felhanggal.
(Ez a mondat „magyarul” tényleg elég hülyén hangzik.) A motorkerékpár hátsó fertálya valóban elég vadra sikerült. Tetoválóék a kedvenc brat-café ülésüket, egy Nitroheads nyerget rakták a szörnyre, továbbá „lecsapták” a váz hátsó részét. Ehhez a „manőverhez” alumínium merevítő elemeket kellett elhelyezni az ülés kellő alátámasztásához, merevítéséhez. Az aksit kisebbre cserélték a legények és bedugták egy erre a célra gyártott bőrtáskába, amelyet Colsen Keane kreált a csapatnak. Elölre egy Suzuki GSX-R adta oda önként villáját a siker érdekében. A 3,5×16-os küllős kerekek dupla féktárcsát és Firestone Deluxe Champions gumikat kaptak.
A Biltwell Tracker kormányon Arlen Ness „könnycsepp” visszapillantó trónol, az utat dupla fényszóró világítja, erősítve a streetfighter stílust. A sebességet a Motogadget MotoScope Mini ledje mutatja. (Már annak, akit ez az információ érdekel.) A csapat elmondása szerint az egyik legnagyobb kihívás a Victory széles, könnycsepp alakú tankjának átalakítása volt, annak speciális alsó csatornája miatt. Az átalakított üzemanyagtartály kisebb és egyszerűbb lett és kapott egy Monza tanksapkát. Az Elite Metal Designtól Brendon Thompson tényleg jó munkát végzett. Ahogyan a „szabadidejében” reklámgyártó kisiparos Tattoo Projects team is! Hajrá!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.