Öregkori szerelmek I.

Tudjuk, nem egy jelentős történelmi személy nagy horderejű döntéseit felesége, szeretője befolyásolta és hogy világunk sorsa ezen szürke eminenciások belekotyogása nélkül nem egy esetben másképp alakul. Történészeink azon szintén vitatkoznak, hogy vajon Kossuth Lajos nem éppen szépségéről elhíresült, de annál becsvágyóbb felesége, Meszlényi Terézia mennyire hatott urára, de egyetértenek abban, hogy Kossuth sok mindenben hallgatott feleségére.

Kossuth félisteni alakja nemzeti történelmünk panteonjának egyik legelőkelőbb helyén áll.

Messze túlnőtt önmagán, politikai szerepén, beleoldva magát magyarságtudatunkba. Petőfivel együtt kényszerpályájára helyezik történelem tudatunkat, megteremtve a forradalmi romantikát. Nélkülük nem úgy éreznénk magunkat magyarnak, ahogy érezzük, más lenne identitástudatunk.

Petőfi avval pecsételi meg sorsát, hogy a szabadságharc süllyedő hajójának tisztjeként elnyelik a habok, Kossuth pedig emigrál és vele a forradalom szelleme tovább él. Alakja foghatatlan, de mindenható, a szabad világot járva korteskedik a magyarságért, évtizedekig harsognak a retrográd hatalmat ostorozó filippikái, majd a magyarság lelkiismeretére apelláló kasszandrai intelmei.

Kossuth „a nemzet lelkiismereteként” majd ötven évvel éli túl a forradalmat, sosem jön többé haza, egy útlevél törvény következtében még magyar állampolgárságát is elveszíti. A kiegyezéskori fiatalok, a forradalom szellemétől már nem terhelve, friss, optimista lélekkel zarándokolnak a „turini remetéhez”, hogy kezet csókoljanak a csak-azért-is duzzogó nagy öregnek, akire valószínűsíthetően úgy tekintenek, mint mi ma Szent István szobrára.

Hogy ezek közül volt-e egy a tizenkilenc éves Zeyk Sarolta, vagy tényleg csak rokonlátogatás céljából utazott 1884-ben Torinóba, ma már nehéz kibogozni, de tény, hogy ő is nemsokára tiszteletét tette a honatyánál, aki pedig a maga részéről fülig belé szeretett.

A feddhetetlen Kossuth karrierjének és magánéletének botlásairól általában nem szól a fáma és ez a történet is kevésbé ismert.

Hát már hogy is! Kossuth ugye kőszikla volt, nem holmi esendő és halandó lélek! Pedig ekkortájt már igencsak esendő ember volt. Megtörten, testi-lelki és anyagi gondokkal küzdve, magánélet teljes mellőzésével, a munka megszállottjaként tengette életét, mikor nyolcvankét évesen rátalált a szerelem. Majd húsz évvel korábban megözvegyült, szeretett lányát még korábban elvesztette. Fiai sikeres mérnökként rég önálló életet éltek, de családja egyiküknek sem lett, ráadásul Lajos Tódor homoszexuális irányultsága sok gondot okozott apjának.

Nem csoda hát, hogy a még szépnek sem mondható de zsenge és fiatal Sarolta ellágyította magányos, zord szívét a rég felejtett szerelem igézetében. Sarolta fél évig időzik Torinóban és Kossuth, mint egy szerelmes kiskamasz kísérgeti mindenhova. Saroltának bár imponál a nagy ember rajongása, közeledési szándékát ignorálja és határozottan húzza meg a határokat.

Lajos bácsi szerelme így viszonzatlan és plátói marad, de Sarolta még így is nagy ajándék Kossuthnak. Fél évig tart az egyoldalú, de kölcsönös előnyökön nyugvó románc, aztán Sarolta szüleivel hazautazik Erdélybe. Miután egyedül marad Kossuth, szenvedélyes levelekbe sírja legintimebb érzéseit, melyeket a józan Sarolta nagypapának kijáró szeretettel válaszolgat meg.

„Tudtam, hogy így lesz, mégis fáj…”

Kossuthnak nincs illúziója hatvanhárom évvel fiatalabb szerelmét illetően, de hálás a sorsnak, hogy élete alkonyán ismét megtapasztalhatja a rég elvesztett érzést, hogy szíve újra tele gyengédséggel, s hogy még egyszer fürdőzhet az ifjúság tündértavában. Sarolta Erdélyben nemsokára férjhez megy és nagyrabecsülése jeléül, első szülött gyermeke keresztapjának Kossuthot kéri fel.

Kossuth nem tágít, tudni akarja, boldog-e Sarolta a házasságában és továbbra is leveleivel bombázza. Az utolsót hét évvel megismerkedésük után, 1891-ben adja fel, de Sarolta emlékét 1894-ben bekövetkezett haláláig dédelgeti. Pénztárcájában magával hordja a lány fényképét, szokásos elalvás előtti rituális, hogy abban gyönyörködik és csókot nyom rá.

Bár Kossuth Saroltának őszintén megvallotta érzéseit, felettébb röstellte a dolgot, s halála előtt a lány leveleit elégette. Saroltát is erre kéri, de a lány, bár megígéri, nem siet hódolója kérésének eleget tenni. Hosszú ideig őrizgette a lassan ereklye számba menő leveleket, majd 1918-ban az Esztendő című folyóiratban jelentette meg.

A hamis ígéretnek hála, Kossuth szerelmi hattyúdala közkincsé válhatott. Leveleiből kiérződik: plátói szerelme boldoggá tette és hálás érte, hogy életének utolsó éveiben e magasztos érzést még egyszer megtapasztalhatta.

„Abban, amit irántad érzek, mindenik vonalból van valami: van atyai, van testvéri, van baráti, van mindenféle… – de mind épp oly tiszta, mint aminő hó.”

Midőn a Nemzeti Sírkertben sétálgatok és elnézem Kossuth tekintélyt parancsoló, monumentális mauzóleumát, elképzelem az ősz-öreg embert, aki kisfiús áhítattal az arcán, virágzó szerelemmel a szívében követi a kis fruskát, aki azt csinál vele, amit akar. Nesze neked Kossuth Lajos! Hát igen, legemberibb dolgainktól még a világmegváltók is visszavedlenek esendő földi lényekké.