Member of Group ›
Queen / Adam Lambert koncertalbum!
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Queen / Adam Lambert koncertalbum!

 

Az amerikai énekes először 2009-ben zenélt együtt Brian May-jel és Roger Taylorral az American Idol döntőjében, a többi pedig már történelem. Adam Lambert 2011-ben csatlakozott a Queen-hez, azóta 218 közös koncerten vannak túl, és eddig csaknem négymillió ember előtt játszottak együtt.

Ha ez az év máshogyan alakult volna, épp most lennének túl egy 27 állomásos turnén – a kialakult járványhelyzet viszont az ő számításaikat is keresztülhúzta. Addig is, míg újra színpadra állhatnak, szerették volna kárpótolni rajongóikat: ekkor született meg a Tour Watch Party ötlete. A zenekar egy órányi élő felvételt válogatott össze, amelyekből egy mini koncertfilm készült a YouTube-ra, ami nem csak a több, mint félmillió nézőt nyűgözte le, hanem a zenészeket is.

„Sosem láttuk még ezeket a felvételeket, mert teljesen lekötött minket a turnézás” – mondja Roger Taylor. „Fogalmunk sem volt róla, mennyire jól szól a zenekar élőben! Ekkor gondolkodtunk el először azon, hogy készülhetne egy teljes album is ezekből az anyagokból, ami összegzi az Adam Lamberttel közös 8 évünket.”

A Live Around The World október 2-án jelenik meg CD-n, DVD-n, BluRay-en és vinylen. Az albumon többek között a Rock in Rio-n, Lisszabonban, az Isle Of Wight Festivalon, és a Summer Sonicon készült felvételek hallhatók – a legnagyobb kuriózum pedig kétségkívül a zenekar egyik utolsó fellépésének a teljes anyaga. Ezen a bizonyos estén, a Fire Fight Australia jótékonysági koncertjén ugyanaz volt a setlist, mint a legendás, 1985-ös Live Aid-en.

(phenom’/Universal Music)

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art