Nem kétséges, a női lábak erősen vonzzák a férfi tekintetét.
A meleg hónapokban szívesen mélázunk el egy-egy szép ívű láb láttán, amit tulajdonosa rövidke szoknyában, vagy feszesre szabott, a testre szoruló nadrág-maradványban mutat be. Sok nő szívesen tárja elénk önmaga által szépnek tartott idomait, mi pedig örömmel felejtjük a szemünket azokon. A férfiak ösztönösen oda néznek ahol húst látnak, ez kódolt ösztönünk, normális, hogy így reagálunk!
Örök dilemma persze az, hogy mennyire takarjanak ezek a ruhadarabok, hogy mennyit megmutatni ízléses, hogy melyik hossztól mondjuk azt, hogy valaki frivol, közönséges.
A megoldás nagyon egyszerű, nem az a kérdés csupán, hogy megfelelően ívelt, kecses vagy karcsú-e a láb, mert a férfiak ennek megítélésében erősen megoszlanak. Van aki a vékony idomokat kedveli, másoknak éppen az erősebb, izmosabb combok tetszenek. Véleményem szerint csak a vékonyabb lábakat lenne szabad így mutogatni, de persze az ember szabad lény, ha a testét szépnek és kívánatosnak tartja, bátran mutogathatja is, a gond csak az, hogy néznünk viszont nekünk kell… A döntő az, hogy miként mutatják meg a nők lábukat, hogy mennyire ízléses az összkép, hogy hívogató és csábító-e vagy, hogy durván provokál, ízléstelen, sőt le merem írni, közönséges. A comb megmutatása ne jelentse azt, hogy már látom a fenék ívét, vagy a felső combvonalakat. A szoknya és a test arányai közötti összkép akkor tökéletes, ha sejtető amit látunk, ha érezzük a ruhadarab alatt a tökéletességet, de ezt a nő megfelelő távolságban tartja tőlünk, ez által lesz titokzatos, ez által lesz Ő a NŐ!
Mint az öltözködéssel kifejezhető önkifejezésben általában, itt is mindent a kombinálás, az összkép, az ízlés határoz meg. Valamint az üzenet, az, hogy suttogó vagy kiabáló-e az összhang, mert mint tudjuk az elegancia mindig suttog, ami kiabál, az valami egészen más. Harsányi Zsolt a negyvenes években írt remek könyvében a Whisky Szódával regényben az ízlést így határozta meg:
„De ízlés csak kétféle van : jó ízlés, vagy rossz ízlés. Sőt csak egyféle: egyszerűen ízlés. Akié rossz, annak nincs.”
Ez határozza meg a szoknyahossz, a szoknya feszülés, a nadrág rövidség vagy a nadrág felvágottságának helyességét is, a jó ízlés, azaz az egyedüli ízlés.
Vannak, akiknek ez mindig sikerül, mert úgy kombinálják az öltözetüket, hogy a ruhadarab rövidsége megmutat, de nem bemutat, hogy érezni mögötte a nő magabiztosságát, finomságát és önkritikáját. Mások éppen az ellenkezőjét érik el, a benyomás amit keltenek olcsó lesz, közönséges és magamutogató. A két megjelenés között néha csak vékony hártya a különbség, de ez a különbség adja a lényeget.
A rövid ruhadarab akkor mutat jól, ha viselése a nő alkatához és életkorához illeszkedik, ha megfelel státuszának és személyiségének, ha általa a nő kiemelkedik, nem pedig árucikké olcsósodik! A túl magas sarok, a feszülő combok és a feneket megvillantó mini darabok maradjanak meg a tini lányok esti buli-ruhájának. Magára adó komoly nő, kerülje az ilyen kombinációkat, még akkor is, ha alkata tökéletes.
Ne feledjük, a kevesebb mindig több!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.