Member of Group ›
Saulus / Paulus
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Saulus / Paulus

 

S(P)aulus és a szakrális Netflix, avagy (a)teista vagyok?

Zsidó, sátorkészítő druszám erkölcsből világvallást épített. Persze nem volt mindig a druszám, mint köztudott, a damaszkuszi úton megfordította a GPS-e, így farizeus keresztényüldöző Saulusból lett egy hirtelen „pálfordulással” pogány- és hittérítő, keresztény Paulus. Ezért persze a keresztények és a zsidók sem bíztak benne. Mindenesetre, sok per+böri és hányattatás után, keresztény római polgárként fejezték le (éppen a névnapomon :)), hogy aztán 13.-ként, a „pogányok apostolaként” vonuljon be a köztudatba. Nagy Konstantin aztán ezen új vallás köré megszervezte a papok hierarchiáját, Pál sírja fölé pedig egy hatalmas bazilikát emeltetett. Így a kereszténység végleg összebútorozott azzal a Rómával, aki Jézust a keresztre küldte.

Az Istenember szenvedéseire azonban kufár (ha)talmi struktúra nem építhető.

Azt érteni vélem, hogy a Bibliába az önkényes kanonizáció által beemelt szent-, és az abból kizárt profán szövegek között miért mélyítette el a klérus Mariana-árok mélyre a lövészárkot. Kritikus gondolkodóként azonban azt jámborul elfogadni nem tudom, hogy csak a világirodalom egyetlen könyvében találhatom meg a helyes irány(mutatás)t a lelkiismeretemhez és az igazságérzetemhez.

Szakrális vagy profán(nak hazudott) kontent, nekem egyre megy. Nekünk kell a teljes világirodalmi anyagból szintetizálnunk az erkölcs- és világnézetünket és aztán megértenünk Jézus tanításainak valódi értelmét. Nyilván ez a felelősség fel- és átvállalásával jár, ezért jóval rögösebb út, mint az ájtatos (újkori értelemben vett) farizeusokkal és/vagy neofitákkal szinkronban mozogni a templomban, az előre szigorúan meghatározott helyeken és időpontokban.

Azt is értem, hogy az egyháznak és a zsinatoknak fontos célja volt az elmúlt kétezer évben, hogy bár mindenkinek „gyárilag” volt/van internethozzáférése a szívében/fejében/lelkében is, elhitesse a híveivel, hogy csak az ő „szakrális internetkávézóiban” (AKA templomok) chatelhetnek „hivatalosan” az Úrral, férhetnek hozzá a szentséghez. (Ezzel opportunista bizniszmenként kisajátítva a szent szellem fogalmát és kizárólagos, valamint örökös jogot bejegyezve az Isten-ember streaming csatornára.)

Azt a címben feltett, konkrét, de szerintem túlegyszerűsítő kérdést pedig szándékosan nem válaszoltam meg, hogy ateista, avagy teista (netán panteista vagy agnosztikus) vagyok-e. A választ ravaszul elrejtettem (szpészekkel) 2442 karakterben.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art