Sercegés a papíron…

Rohanunk, szinte már arra sincs időnk, hogy rendesen megigazítsuk a ruhánkat, mielőtt kilépünk az utcára.

Egyszerre vagyunk jelen a világhálón a laptopunkon, a telefonunkon és a táblagépünkön. Hajszoljuk a legfrissebb híreket, mindent tudni akarunk már a megtörténte előtt, mert ma minden az információ. Aki a hír birtokosa, az a nyerő. Vannak ebben a világban mégis néhányan, akik papíron jegyzetelnek, akik nem csak bepötyögnek, hanem még írnak is.

Írnak, mert szeretik látni a betűk láncolatából kialakuló szavakat, élvezik az írás műveletét, az íróeszközök tapintását, azok minőségét.

A töltőtoll az íráshoz használható eszközök legmívesebb darabja, ez a tárgy a mai világban anakronisztikus különállása miatt minden tiszteletet megérdemel, hiszen maga a töltőtoll és használatának minden mozdulata egy olyan kort idéz, amiben erény volt a lassúság, a kiműveltség. Egy olyan világ eszközei ezek a szerkezetek, amikor az egymásra figyelés, az udvariasság és a tisztelet mindennapos fogalmak voltak, szemben napjaink semmire időt nem szakító életvitelével.

A töltőtoll míves hegyének sercegése a papíron, összeköti használóját a kultúrtörténet nagyjaival, összeköti azokkal az időkkel, amikor a művelt világ jeles képviselői a tintafolyam formázása által mondhatták el gondolataikat a világ dolgairól, amikor a nemes íróeszköz preztízst, társadalmi rangot is jelentett. A töltőtoll egy érzékeny szerető, hiszen leginkább az íróasztal lapján érzi jól magát, ha mozgatjuk. Ha a mai világ mindennapos „ütközéseinek” tesszük ki, hamar megmakacsolhatja magát, ilyenkor leggyakrabban ereszteni kezd, és a kifolyó tinta a toll érintése által megfogja a használó kezét, ami bosszúságot szül, vagy pacnit hagy a papíron, ami amellett, hogy esztétikailag nem egy szép látvány, más kellemetlenségeket is szülhet.

Azaz töltőtollat használni, nemcsak szép tradíció, de komoly kihívás is, mert türelmesnek kell annak lennie, aki ezt a finom eszközt a mai világban nap mint nap használni kívánja.

Rendszeresen tisztítani, karbantartani kell. Az igazi műértők nem csak gépiesen megtöltik tintával kedvencüket, hanem személyes keverékkel teszik ezt, azaz egy olyan több színből kikevert saját tintával, amelynek színe egyszeri és megismételhetetlen. Felemelő érzés egy komoly, manufakturálisan készített nemes darabot kézbe venni, saját kifejlesztett mozdulatunkkal eltávolítani a kupakot a hegyről, a tollat a papírhoz érinteni és nem csak látni, de hallani is a szavak megszületését, azt, ahogy a vékonyka tintacsíkok kész mondatokká válnak, ahogy az elszálló gondolat rögzül a saját mozdulataink által a papíron. Egy töltőtollal készített jegyzet, de akár a legrövidebb bejegyzés is többet jelent bármely géppel írott dolognál, mert személyes, egyszeri és nagyon nemes.

Azt hiszem, azt leírni, hogy szeretlek, töltőtollal lehet legszebben a világon!