Az Amy Winehouse & Me: Dionne’s Story című dokumentumfilmben exkluzív, archív felvételeken, valamint imádott keresztlánya jóvoltából személyes sztorikon keresztül ismerhetjük meg a néhai Grammy-díjas előadó egy másik arcát. Az alkotás az énekesnő halálának évfordulóján, július 23-tól, az MTV nemzetközi csatornáin, valamint egyes országokban a Paramount+ műsorán is látható lesz.
Amy Winehouse and Me – Dionne Bromfield
Tíz éve hunyt el tragikus körülmények között a már életében legendává lett Amy Winehouse. A szomorú évforduló alkalmából az MTV egy mélyen személyes, már-már intim hangvételű dokumentumfilmet készített a néhai Grammy-díjas előadóról és kulturális ikonról. Az Amy Winehouse & Me: Dionne’s Story című alkotásban Amy keresztlánya, a szintén soul énekes-dalszerző Dionne Bromfield perspektívájából pillanthatunk be a 27 éves korában elhunyt sztár eddig a nyilvánosság előtt nem ismert múltjába. A dokumentumfilmben exkluzív, korábban még sosem látott archív felvételeken és személyes sztorikon keresztül nyerhetünk bepillantást a két énekesnő közti megbonthatatlan kötelékbe.
Dionne most először nyilatkozik Amy halálának a saját életére gyakorolt hatásáról, megosztja a magasságokat és gyakran mélypontokat is tartalmazó közös kalandokat és élményeket.
„El sem tudom mondani, mennyire gyógyító hatású volt számomra ez az utazás. Végre továbbléphetek a karrierem következő fejezetére, tudva, hogy olyan érzelmeket dolgoztam fel, amelyeket évekig eltemettem magamban.”
– nyilatkozta a produkció kapcsán Dionne, aki reméli, hogy a dokumentumfilm által a rajongók is megismerhetik azt a csodálatos embert, aki a keresztanyja volt.
„Amy Winehouse igazi ikon volt, akinek zabolátlan tehetsége és zenei leleménye világszerte inspirálta a művészeket és a rajongókat. Az MTV globális színpadot biztosított számára, így megtiszteltetés, hogy Dionne-nal közösen azon dolgozhatunk, hogy megosszuk megható történetét és reflektorfénybe helyezzük Amy hihetetlen életét, örökségét és a zenei kultúrára gyakorolt maradandó hatását.”
– tette hozzá Kerry Taylor, az MTV Entertainment Group nemzetközi igazgatója.
Amy Winehouse & Me: Dionne’s Story július 23-tól az MTV nemzetközi csatornáin és egyes régiókban a Paramount+ streaming-szolgáltató platformján is.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.