Member of Group ›
Talmácsi Gábor miatt tiltottak ki egy ausztrál kocsmából
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Talmácsi Gábor miatt tiltottak ki egy ausztrál kocsmából

 

A következő cikket és interjút 2014.02.18-án publikáltam először ezen a felületen, néhány órával azelőtt, hogy Gábor lábából az orvosok eltávolították a korábban „elhelyezett” lemezt és a tíz darab szöget. Akkor még nem tudtam, hogy két évvel később együtt indulunk majd el a 42-es úton

Talmával közel egy évtizede ismerjük egymást. Brnóban és Mugellóban élőben is volt szerencsém végigizgulni a versenyeit. 2007 novemberében, amikor a MotoGP VB utolsó futamán Valenciában állt rajthoz, én éppen Sydneyben voltam. Közismert, hogy az ausztrálok sem mulatnak éppen halkan, de mi, egy felfüggesztett televízió képernyőjét (24 körön át) szugerálva, olyan hangosan drukkoltunk Gábornak, hogy kitiltottak a Darling Harbour ominózus pubjából. Persze (akkor már) senkit sem zavart, hogy mennünk kellett, hiszen Talmácsi Gábor világbajnoki címét még egy sikeres ausztrál kocsmatulajdonos sem vehette el.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Hamar essünk át az obligát „baleseti” kérdésen. A múlt évben az Ausztráliában és Portugáliában elszenvedett két baleset után egy titánlemez került az álkapcsodba és közel egy tucat csavar az eltört sípcsontodba, illetve egy izmot (aminek éppen a váltásnál van jelentősége) el is kellett távolítani a lábadból. Mindezek ellenére néhány hete, amikor együtt ebédeltünk, roppant nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűntél. Honnan jönnek ezek a mentális (ló)erők?

A 2013-as év pokoli volt számomra. Pechsorozat áldozata voltam. Hihetetlen mennyi kellemetlenség történt az elmúlt esztendőben. Szinte több nehézséggel szembesültem, mint az egész karrierem alatt. Eddigi ismereteim alapján azt tapasztaltam, hogy megfelelő idő elteltével értjük meg a nehézségek üzenetét. Úgy érzem sikerült átgondolnom, és helyrerakni a fejemben a történteket. A mentális erő onnan jön, hogy egész életemben sportoltam, és amikor valami bajom történt, semmi másra nem koncentráltam, csak arra hogy meggyógyuljak. Most újra szükségem lesz erre az erőre, mert éppen ma veszik ki a sípcsontomba ültetett csavarokat és lemezt.

Múltkori beszélgetésünk során szóba jött Erőss Zsolt balesete is. Láthatóan elgondolkoztál rajta. Rosszul gondolom?

Talán érzek benne egy pici hasonlóságot. Imádok versenyezni, de most már nem minden áron. Le tudok állni, mert az utóbbi években sokat fejlődött a gondolkodásom, hosszú távra tervezek és összefüggéseiben nézem a dolgokat. 2011 óta kialakítottam és szervezem a saját menedzsment csapatomat. A döntéseket én hozom, de jó szakemberek dolgoznak velem és rengeteg alkalommal tartunk stratégiai megbeszéléseket. A motoros karrierem mellett egyetemre járok (TF-en harmadéves hallgató vagyok sportmenedzser, sportszervező szakon), rendezvényeket szervezünk, és fiatal motorosokat menedzselek.

A véletlen szerepéről/jelentőségéről mi a véleményed? (Szándékosan kérdezem ilyen általánosan.)

Az előző évem pechsorozatnak tekintem, de nem mondanám hogy véletlen adódott. Előbb már említettem, hogy a nehézségek üzenetét csak később “köszönjük” meg a sorsnak. Ott még nem tartok, hogy meg tudjam köszönni, de jól érzem magam a bőrömben és tisztán látom a jövőt.

Marvin Says #210

Fun is not a straight line.

Az elmúlt évben nyilvánvalóan fordulóponthoz érkezett az életed. Hol látod magad öt év múlva?

Nagyon közel állok ahhoz, hogy a fenti tevékenységeimen kívül, elindítsam a saját motoros csapatomat. Úgy érzem, amint ez megvalósul, akkor teljes lesz a portfólió. 10 év MotoGp szereplés alatt rengeteget tapasztalatot gyűjtöttem mind a versenyzés, mind a csapatvezetés terén. Hat különböző gyár versenyzője voltam. Remélem rutinos csapattulajdonos leszek, aki sokat tanult másoktól. Motorra abban az egyetlen esetben ülök vissza, amennyiben a MotoGp megrendezésre kerülne a Hungaroringen 2-3 éven belül és az anyagi feltételek is adottak lesznek.

Nehéz döntés volta saját csapat megalakítása, vagy „nyilvánvalóan” adódott a kapcsolati tőkéd/tapasztalatod ilyen irányú hasznosítása?

Nem volt nehéz. De előtte elő kellett készítenem a stratégiai lépéseket, melyeknek elsősorban a megfelelő gazdasági háttér megteremtése az alapja. Majd jött a versenyző, és a csapat tagjai. Nagyon élvezem a szervezést:) Hiszem, hogy ki tudok alakítani egy nyerő csapatot!

Lassan három éve támogatod Bódis Ricsit. Látsz párhuzamot az ifjú versenyző és a saját karriered között?

Ricsit úgy ismertem meg (2011), hogy egy közös barátunk lehozta a Hernádon lévő versenypályánkra és becsöngettek. Én éppen az ágyból másztam ki, pizsamában. Nem volt kedvem beszélgetni, meg szinte semmihez, de a közös barát annyit kért, hogy nézzem meg hogyan motorozik Ricsi. „Jó jó, rendben, megnézem.” – mondtam. Felvette a felszerelést és nagyot alakított a srác. Leszállt a motorról és csillogott a szeme. Ekkor döntöttem el, hogy megérdemli a segítséget. 2013-ban a Honda által szervezett EB-n két alkalommal is pódiumra állt. Nagyon büszke vagyok rá, de több van még benne. Idén tovább dolgozunk. Hogy meddig juthat el, az sok mindentől függ.

Melyik bajnokság, melyik kategóriájában képzeled el őt?

Idén a Superbike sorozat egyik kategóriájában fog versenyezni, de később akár eljuthat a MotoGP sorozatba is!

Látod reális esélyét annak, hogy a Superbike vagy a MotoGP sorozatnak lesz magyar állomása is?

Ez attól függ, hogy a Hungaroringgel mi a terv. Jelenleg biztonságtechnikailag nem alkalmas világszintű motorverseny rendezésére.

Mit ad neked a családi versenyzőiskola? Felismered néha korai önmagad a gyerekekben?

Nagy szükség van az utánpótlásra. Hiába indítom el a csapatom, ha nincs rá magyar versenyző. Az utánpótlásban édesapám segít. A Talmácsi-ringen megtanított több gyereket is motorversenyezni. Most van közöttük egy, aki nagy tehetség. Ő szintén a Talmácsi Racing Teamhez tartozik

és valóban egy nagyon ügyes fiatal fiú.

Ha csavarok már csak a motorodban lesznek, van kedved kipróbálni a Café Racer 42-őt?

Persze:)

Mugello 2007

Gyorstalpaló tanfolyamot veszek Mugellóban (2007)

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás