Ahogy azt itt, itt és itt már többször beharangoztuk, idén szeptember 30-án, több száz jólöltözött hölgy és disztingvált úr indul klasszikus/vintage motorkerékpáron Budapesten a ????? épületétől, hogy nemes célokra pénzt gyűjtsön és felhívja a figyelmet a férfiak által elkövetett öngyilkosságok megelőzésére, illetve a prosztatarák szűrés fontosságára.
A különleges felvonulás iránti fokozott érdeklődésről sokat elmond, hogy bár még csak augusztus vége felé járunk és szeptember elején indul majd a kommunikációs kampány, a Distinguished Gentleman’s Ride központi honlapján (a résztvevők motorkerékpárjaival szemben támasztott követelmény ellenére), már 124-en regisztráltak a budapesti rendezvényre! Ezúton köszönjük minden jelentkezőnek ezt az óriási közös sikert! Ebből is látszik, hogy van értelme itthon is energiát és pénzt áldozni ennek a nemes, a mennyiséggel szemben a minőséget központba állító rendezvénynek a megszervezésébe!
Tegyük együtt jelenlétünkkel népszerűvé és adományainkkal hasznossá ezt a nemzetközi eseményt, hogy gyönyörű fővárosunk is, a többi nagyvároshoz hasonlóan, méltó módon ünnepelje a civil nagyvonalúságot minden év szeptemberének utolsó vasárnapján! Ebben az évben nemzetközileg már közel 31.000 (!) motoros regisztrált szerte a világon és több mint 1.000.000 dollárt (!) gyűjtött ez a sikeres kezdeményezés!
Kedves Úrihölgyek/Úriemberek, nem árt(6) egy kis egészséges versenyszellem!
Tegyünk róla, hogy ne csak motorozzunk egy jót (jegesvödör-kihívás szindróma), hanem pénzt is gyűjtsünk a prosztatarák kutatásra! (Nyilván mindenki a lehetőségeihez mérten tud segíteni, de tényleg minden dollár számít!) BTW: ha valakit érdekel, hogy mire költi a nemzetközi Movember Alapítvány a DGR tagok által átutalt összegeket, a 2016. évi ’investment report’-ot innen tudja letölteni: DGR_Investment_Report
Összehasonlításként: e cikk publikálásáig Magyarországon 1.107 dollárt gyűjtöttünk és 124-en regisztráltunk (szereztük meg ezzel a jogot a részvételre), míg pl. a többi V4 tagország + Románia hasonló számai a következők voltak:
Csehország: 130 regisztrált gyűjtött 3.133 dollárt.
Szlovákia: 29 regisztrált gyűjtött 607 dollárt.
Lengyelország: 181 regisztrált gyűjtött 1.766 dollárt.
Románia: 91 regisztrált gyűjtött 852 dollárt.
Bónuszként pedig jöjjenek a címben ígért tippek/trükkök:
Perszonalizáljátok személyes oldalatokat a DGR központi felületén! Töltsetek fel profilképet és egyéb motoros fotókat a kontóhoz. Blog bejegyzésre is van mód! Buzdítsátok ezen a felületen is (akár magyarul a hazai) ismerőseiteket, hogy támogassák a túrátokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)
https://www.gentlemansride.com/rider/PalKutvolgyi
Személyes oldalatok (szabadon megválasztható) URL címét megosztva a közösségi médiában, felhívhatjátok arra az ismerőseitek figyelmét, hogy támogassák a vonulásotokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)
Hozzatok létre teameket a honlapon (cég, baráti társaság, együtt motorozó banda, sport-team stb.), ahogy mi is tettük, hogy bárki csatlakozhasson hozzátok és együtt gyűjtsétek az adományokat. Roppant könnyen lehet csatlakozni aztán ezekhez a csapatokhoz, csak rá kell kattintani a ’JOIN OUR TEAM’ gombra. Meg is hívhattok magatokhoz résztvevőket pl. egy ehhez hasonló linkkel: https://www.gentlemansride.com/join/Route42
Gyűjtsétek össze mind a négy jelvényt (badge-ek), így akár még egy Triumph Street Scrambler motorkerékpárt, vagy egy limitált Zenith órát, esetleg egy DGR Hedon Hedonist bukósisakot is nyerhettek! Jelvényeket a következőkért kaphattok:
1. Ha kitöltitek a profilotok részleteit.
2.Támogatjátok a saját részvételeteket. (Az összeg nincs meghatározva.)
3. Egy résztvevőt random módon támogattok. (Itt sincs meghatározva konkrét összeg.)
4. Kettőszáz dollár adományt gyűjtötök össze a Titeket támogatókkal. Ekkor kaptok még egy DGR Patch-et (tapasz? Mi erre a jó szó?) is, mellyel „messziről nyomatékosíthatjátok” majd mindenki számára, hogy kiemelten elkötelezett támogatói vagytok a nemes ügynek.
Az oldal tetején látható ranglistákat (leaderboards) böngészve körbe tudtok nézni a top motorosok (riders), utasok (pillions), teamek (teams), országok (countries) között, talán ezzel is növelve kissé a versenyszellemet.
Nyilván jobban kiismerik magukat azok, akik részletesebben is szétnéznek az oldalon. A letöltés menüpont alatt pl. megtalálható a nagy felbontású DGR poszter és a klasszikus Sir Remington Silversteed profil fotó is. Ha pedig valakit a legújabb hírek érdekelnek, a DGR blogján is böngészhet kedvére.
Merchandising termékeket a Bálna Budapest északi főbejáratánál található Hygge Központban, vagy ebben a webshopban vásárolhattok, ezzel a gesztussal is támogatva az alapítvány munkáját.
Hamarosan találkozunk tehát a felvonuláson, de addig még sok mindenről beszámolunk! Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy még sok bejelentéssel készülünk a NAGY NAPRA…
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.