Member of Group ›
Vasember egy-két-há’
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Vasember egy-két-há’

 
Mask

Mask

Töredelmesen bevallom, a Marvel-franciasalátától (The Avengers – A bosszúállók) szűkölve féltettem Vasembert.  Igazából Robert Downey Juniort, akivel kb. annyira azonosultam Ironman szerepében (improvizációi miatt lett igazán szerethető az első rész), mint kis hazánk populációjának egy (csekély?) része az Isaurát játszó Lucelia Santosszal, akinek a felszabadítására egész szép summát gyűjtöttek össze. (Név javaslatom: IP2F = Isaura Private Pension Fund)

Szóval aggódtam, hogy a jólfésültviccesszűkruhás Amerika kapitány, Tarzan kalapáccsal Thor és izomagy Hulk között korpás lesz Vasember csillogó páncéljának roppant válla. Mindkettő. (Van az a pénz. Akkor is, ha utána történetesen megeszik a disznók a delikvenst.) Nem így történt és ehhez elég volt RDJ néhány egymondatos, legendásan cinikus beszólása.

Az álomgyár az elmúlt évtizedben elkezdte, kissé túlzó vehemenciával összeforgatni, illetve rendhagyó szerepbe kényszeríteni a klasszikus hősöket. Így csépelhette egymást a Predator és Alien (AVP három részen keresztül!), így lett vámpírvadász Abraham Lincoln (!) és így lettek a Grimm testvérek, továbbá Jancsi és Juliska (János és Júlia, akarom mondani Hansel & Gretel) megélhetési szörnyvadászként haknizó, vérengző Boniendklájd killer páros. (Jut eszembe, az megvan a filmből, hogy Jancsi (Jááános) magába inzulint gyakran lövő cukorbeteggé vált a boszorkány hizlalókúrájának következményeként? WTF!)

Nademostkéremszépen! Annyit még bosszantó spoilervétség nélkül is leírhatok, hogy a film Bin Husszein Castro Laden fő gonoszát játszó (ez az igenév kétértelmű, csak mondom) Ben (Bin?) Kingsley kontrasztos (lsd. kettővel ezelőtti zárójeles megjegyzés) alakítása volt a kedvencem, RDJ szokásosnál is ironikusabb játéka mellett. Naná, egy repkedős-szuperhősös trilógia harmadik részében szükségszerű a görbe borotválkozó tükör. Még Starknak is. Már csak a míves körszakálla és pánikrohamok fodrozta jellemfejlődése (bizony!) okán is.

Van gyerek segítő, emberi bombák, Paltrow mellett (előtt) egy másik nő, meg minden. Van tucatnyi, ide-oda rendszer nélkül repkedő vasember armada (páncél) a végső jelenetben, de ez éppúgy devalválja e folytatást, mint a nyolcvan darab Smith ügynök szerepeltetése a Mátrix folytatásában.

És végül a 42 millió dolláros kérdés: Melyik film kerül előbb a mozikba, a Bosszúállók 2 vagy a Vasember 4. És ki lesz a Vasember? És ki lesz szeretett mátkája? Megannyi kínzó kérdés válasz nélkül…

 

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art