Member of Group ›
World Press Photo 2018
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

World Press Photo 2018

Ez a hetedik WPP beszámolóm. 2011 óta (majdnem) minden évben írtam erről a remek kiállításról.

A 2016. év volt az egyetlen kivétel. Magam sem tudom miért nem született cikk a két évvel ezelőtti látogatásomról. Elkötelezettségemet az is jelzi talán, hogy négy éven keresztül, (egy korábbi cégemmel) mi voltunk a főszponzorai e jeles hazai eseménynek. A korábbi cikkeket itt találjátok: 2011201220132014, 2015, 2017 (BTW: e cikk borítóképét egy iPhone-nal lőttem.)

Kezdjük a szikár számokkal. Ebben az évben kategóriában 125 országból 4.548 fotóriporter pályázott 73.044 (!) fotóval a világ legnagyobb sajtófotó versenyén, melyből 134 díjazott alkotást láthattok az idén új helyszínen (Nemzeti Múzeum) megrendezett kiállításon. (A Néprajzi Múzeumban most „bajos lenne” vépépét tartani. Majd 2021-ben esetleg.)

Ebben az évben egy brutális összecsapásokkal kísért caracasi tüntetésen meggyulladt férfiról készített kép, Ronaldo Schemidt venezuelai fotós felvétele nyerte el a fődíjat.(A múzeum frontján elhelyezett óriásmolinó is persze ezt a figyelemfelhívó/behívó képet ábrázolja.) A képet 2017. május 3-án készítette Schemidt az Agence France Presse francia hírügynökség számára. A 28 éves tüntető, José Victor Salazar akkor gyulladt meg, amikor egy motorkerékpár benzintartálya felrobbant a közelében. A férfi első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

„Klasszikus kép, de tele van energiával, amit a színek, a mozdulat, a jó elrendezés ad. Ennek a képnek ereje van.”

– mondta Magdalena Herrera, a zsűri elnöke.

Fontos kiállítás ez, évről évre szembesülhet a világ (szerencsésebbik fele is) a kiszolgáltatott emberek tragédiáival „premier plánban”.

Az életüket kockáztató fotográfusok kapcsán persze ilyenkor mindig eszembe jut Friedman Endre (AKA Robert Capa) unásig idézett mondása: „If your pictures aren’t good enough, you aren’t close enough.”

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

A nemzetközi sajtófotó pályázat képei mellett a WPP dokumentarista és multimédia versenyének nyertes filmjeit is láthatjátok (Digital Storytelling), illetve a kísérő kiállításon 25 év legszebb magyar természetfotói (NaturArt) is megtekinthetőek. A kiállítás október 23-án zár be. Én szóltam. Jövőre pedig jön a 42. WPP…

Hasznos linkek


https://www.worldpressphoto.org
http://www.worldpressphotohu.info
https://www.facebook.com/worldpressphotobudapest/
https://www.facebook.com/WorldPressPhoto
https://twitter.com/worldpressphoto

Nyitvatartás


Kedd, szerda, csütörtök és vasárnap: 10.00 – 18.00
Pénteken, szombaton és október 23-án: 10.00 – 20.00

Belépőjegyek


Teljes árú belépő: 2100 Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas) belépő: 1000 Ft
Családi jegy (1-2 felnőtt, 1-3 gyerek): 4400 Ft

Photo: Neil Aldridge

Photo: Thomas P. Peschak

Photo: Kadir van Lohuizen

Photo: Kevin Frayer

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art