Borsi Flóra talán a legismertebb kortárs magyar fotográfus, aki fiatal, 22 éves kora ellenére saját erőből lenyűgöző eredményeket ért el a képalkotás területén. Írt már róla a BBC, kiállították képét a Louvre-ban, hívták Ditroitba egyetemi előadónak és az ő képével nyílik a Photoshop.
(Petra közel három évvel ezelőtt írta a következő cikket. Aktualitást az ad az anyagnak, hogy ismét Flóra egyik képét választotta az Adobe. A múlt héten Los Angelesben megrendezésre került Adobe Max kreatív konferencián mutatták be az Adobe Creative Cloud 2019-es verzióját. Az egyik kép, amivel a szoftvercsomagot reklámozni fogják, az alábbi Borsi Flóra alkotás lett. A tervezés folyamatát itt nézhetitek meg. A szerk.)
Flóra sajátmagát nem szívesen nevezi fotósnak, hiszen – ahogy mondja – szanaszét fotoshoppolt képeket készít, melyeknek az eredeti felvételekhez sokszor semmi közük, viszont ez a digitális képalkotási technika vált számára tökéletes médiummá ahhoz, hogy szürreális, víziószerű képeit létrehozza.
Flóra alkotói módszere eléggé autonóm, vagyis inkább egyszemélyes. Legtöbbször saját magát fotózza és ezekkel a képekkel kezd el játszani. Képein egyszerre vannak jelen az analóg és digitális gondolkodás jegyei, sokszor trükközik azzal, hogy digitálisnak ható képi effektusokat analóg fotótechnikai módszerekkel idéz elő, például összefestett üveglapot maga elé tartva.
Flóra 11 évesen kapta meg a Photoshopot, eleinte más képeivel büytkölt. Egy egész nyarat átphotoshoppolt majd rájött, hogy saját képekkel kelle mindezt csinálnia, ezért belevágott a fotózásba és elkezdte saját magát fotózni, mert ahogy mondja, ő mindig ott volt magának. Munkái első sorban önmaga számára készülnek, ha pedig mások is meglátnak benne valamit – ahogy fogalmaz – az már 120 százalék.
Flóra története egy igazi Behance-sikertörténet. Az első sorozat, melyet feltöltött a népszerű nemzetközi portfólió oldalra, a Time Travel volt, amitől gyakorlatilag felrobbant az internet: az első nap alatt nyolcvanezren nézték meg, kirakta a Yahoo, a Daily Mail és még sokan mások. A sorozat attól vicces, hogy a fotográfus odavarázsolta magát különleges történeti pillanatok helyszínére mindezt olyan ügyesen, hogy sokszor alig vehető észre a trükk!
Itt kezdődött Flóra sikersztorija, furcsamód a hazai média azobnan nem igazán foglalkozott vele. Sorozatai mellett önálló képeket is készít, melyekre számos nemzetközi galéria felfigyelt, így hívták meg kiállítani Londonba, Ditroitba, Törökországba.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.