Üde elektro-csajpop: a francia Yelle pár évvel ezelőtt már jó néhány slágerével berobbantotta a tánctereket – és most itt a várva várt új nagylemez, aminek bemutató turnéja Budapestre is elérkezik. Az extravagáns énekesnő vezette trió egyszerre vidám és zúzós elektrója felszabadult estét ígér november 20-án az A38-on!
Az eredetileg a YOLO archaikus, történelem előtti formájára, a YEL-re (You Enjoy Life) keresztelt zenekar, a Yelle két alaptagja, Julie Budet énekesnő és Jean-François Perrier producer az ezredfordulón találkoztak és kezdtek közös számok írásába. Még az első nagylemez megjelenése előtt csatlakozott hozzájuk Tanguy Destable billentyűs. A trió ügyesen lovagolta meg az időszak nagy, French touch elektró-hullámát, amit még a Daft Punk, a Justice meg a Cassius indított el. Az egzotikumra rá is tettek még egy lapáttal, mivel Budet egyáltalán nem énekel angolul, hanem ügyesen beépítve zenéjébe a hatvanas évek jellegzetesen párizsi ye-ye girl pophangzását, kizárólag franciául írja számait.
Az eltéveszthetetlenül „franciás” hangzás mellett épp ettől az énekléstől válik a Yelle house-os, diszkós elektropopja elképesztően sikkessé – egyszerre elegáns, vidám és bohókás. Nem véletlen, hogy a Yelle első slágere, a 2005-ös Je veux te voir (Látni akarom) a maga pikáns szövegével még úgy is gigasláger lett a tengerentúlon is, hogy Amerikában nyilván senki sem értette, miről szól a szám.
A 2007-es első nagylemez, a Pop Up után 2011-ben jelent meg a második, a Safari Disco Club – mindkettő bebiztosította a Yelle helyét az európai dance-listákon, miközben Budet hangja és figurája garancia volt a sikerre: közreműködött Fatal Bazooka listavezető dalában, duettezett Katy Perryvel, és ennek köszönhetően a Yelle előzenekarként is részt vett Perry 2011-es brit turnéján.
Aztán sokáig keveset hallhattunk csak a zenekarról, de 2014 nyarán végre bejelentették az új albumot, és ezzel együtt az európai turnét is, amelynek állomásai között Budapest is ott lesz. A „French touch” egyik legjellegzetesebb képviselője, a Yelle az A38 Hajón mutatja be Complétement Fou című harmadik nagylemezét.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.