A hedonista nem élvhajhász!

A Nap szerelmese...

A közfelfogással ellentétben a hedonista nem élvhajhász. Nem is lenne logikus, mert az élvezetek túlzott hajszolása szükségszerűen a csömör állapotához vezet, s annak az érzéki örömökhöz már semmi köze. A hedonizmus lényegét legkorábban Szókratész egyik tanítványa, Arisztipposz fogalmazta meg. Vélekedése szerint biztos tudást csak érzékeink nyújthatnak, viselkedésünket ezért a szubjektív érzéki benyomásoknak kell irányítaniuk. Emiatt a helyes és erényes élet az érzékileg kellemes, gyönyör teli élet. Aki gyönyört érez, az boldog, aki pedig nem, az nyomorult.

Make Love not War!

Zsidó-keresztény hagyományokban gyökerező etikánk ki van akadva a hedonizmus világnézeti axiómájától, mi szerint az élvezet az egyetlen jó az embernek. Egyszerűen képtelen befogadni a földi szenvedések siralomvölgyére szocializált agyunk, hogy az ember, mindent ami számára jó, valamiféle gyönyörként, élvezetként él meg. Talán a földi hatalmak gyakorlói is tudták mindvégig, hogy ez veszélyes gondolkodás. A legújabb történelmünk során utoljára a hippik mutattak rá ennek veszélyére, midőn a vietnami háború során ilyeneket hirdettek: Make love, not war!

A hedonistának az élet gyönyörűség, mert tudatosan felvállalja animális lényét, s ezzel a legközvetlenebb kapcsolatba kerül a természettel. Létének megtapasztalásához elsősorban érzékeit használja, de ez nem jelenti azt, hogy az érzéki tapasztalatait intellektusával nem dolgozza fel. Teret ad ugyan ösztöneinek, de azok érvényre jutását etikája korlátozza, mert önös érdekei nem ütközhetnek a közösség érdekeivel.

A hedonista, bár nem hagyja magát a mindenkori morál kényszerzubbonyába bújtatni, nagyon is etikus lény. Etikus, de nem dogmatikus, nem saját normáit kényszeríti a természetre, hanem létével és gondolkodásával a természet ritmikáját, harmóniáját és nem utolsó sorban logikáját követi. A hedonizmus ma leginkább a “neobuddhizmussal” hozható összefüggésbe. (Neobudhizmus alatt a buddhizmusnak azt az ágát értem, ami az elmúlt évtizedekben befészkelte magát az anglo-európai kultúra tudatába és divatos világnézetté vált)

Lényege, hogy individuális lényünk mind gondolkodásban, mind cselekvésben határtalan szabadsággal bír, nem korlátozzák erkölcsi megkötések. Viszont, minden gondolatunk, minden tettünk következményekkel jár. A következmények pedig messze menő, jelent és jövőt formáló tényezőkké válnak. Így a buddhizmus rávilágít egyetemleges felelősségünkre a világ sorsáért, az embert nem csordaszellemre, hanem felelősségvállalásra oktatja. Felelősséget vállalni sorsunkért és mások sorsáért  pedig feltétele a felnőtté ill. szuverénné válásnak. Szuverén emberek nélkül nincs sorsát irányítani képes társadalom és nincs demokrácia.

A Nap szerelmese...

A hedonista számára érzékeinek szabad teret adni a boldogság forrása. Bár teljes mértékben azonosul animális lényével, az érzéki örömöket emberi kultúránk vívmányainak megfelelően csomagolja be. Számára az illatok nosztalgiákká, a hangok koncertekké, az ízek művészi repertoárokká, a fények szerelemmé, az érzékiség erotikává, a gondolatok pedig poézissé állnak össze. A hedonista a nap, a fény szerelmese. Akkor születik, mikor felkel a nap, s az éjszakát csak azért szereti, mert az éj fényeiben, a csillagos égben, a holdban és a szentjános bogarakban gyönyörködhet. És, mert az éj sötétje kelti benne a felismerést, hogy jobb egy gyertyát meggyújtani, mint a sötétségről panaszkodni.