Member of Group ›
A NASA a Bálna Budapestbe költözött!
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

A NASA a Bálna Budapestbe költözött!

 

Székesfővárosunk Hollywood jóvoltából volt már Moszkva (Die hard 5, Vörös zsaru), Nyugat-Berlin (Kémjátszma), Baltimore (A holló), Párizs (A kém. München), sőt Buenos Aires (Evita) is!

Ehhez a sorhoz csatlakozott Ridley Scott, amikor úgy gondolta, hogy a Korda Stúdió „épületkapui” a legalkalmasabbak a Mentőexpedíció (The Martian) című filmjének NASA bejárata gyanánt, illetve, hogy a Bálna Budapest kulturális és kereskedelmi központ világklasszis és rendhagyó (non-standard) architektúrája autentikus képet mutat majd a vásznon, mint NASA Központ.

Igaza volt!

Persze a marsi jeleneteket nem itthon (Hortobágy?), hanem Jordániában vették fel, ahogy a Prometheus hasonló kockáit is, de például Mark Watney (Matt Daemon) kitartásának bázisát/börtönét már a Kordában felállított díszletben forgatták.

Bálna, mint NASA központ.

Bálna, mint NASA központ.

MüPa, mint kínai űrközpont.

MüPa, mint kínai űrközpont.

A túlélő mega-dráma egyébként kb. úgy „tök OK”, mint a Cuarón-tesók Gravity-je vagy Nolan Interstellarja és bár (sztem) túlnő Scott papa Alienjén, de azért nem ér fel az agg rendező kult etalonjához, a még ’82-ben bemutatott Szárnyas fejvadászhoz.

Könyvadaptációból (Andy Weir), itthon, ekkora filmet csinálni nem piskóta!

Ugyan nem „filózik” annyit a film, mint az említett Interstellar vagy a Szárnyas fejvadász (+ esetleg a Kubrick féle 2001: Űrodüsszeia) mozik, de azért magasztos érzésekből és pátoszból sincs hiány, amikor szinte a Föld nevű bolygó teljes populációja izgul a leleményes űrkertészért. Remek humort, giccsbe csak ritkán hajló jeleneteket, klassz látványvilágot és jó színészek játszotta hiteles, valamint változatos karaktereket kap, aki beül erre az alkotásra. BTW: Lehet, hogy csak pár percet kapott Donald Glover, aki Richet, az ifjú zsenit játssza (ő számolja ki, miként mehetnek az űrhajósok vissza Markért), de rögtön megszerettem a karakterét.

A film közben három név jutott eszembe. Egyikőjük sem űrhajós. Erőss Zsoltot és Rakonczay Gábort személyesen volt/van szerencsém ismerni, Shackleton-ról csak olvastam/írtam.

Nekem arról szólt a film, ami ebben a négy emberben közös.

Hogy milyen fontos emberi tulajdonság áll e négy „halmaznak” az uniójában, fedje homály. Nézzétek meg újra a filmet, legyen ez a házifeladat. A végén pedig figyeljétek a stáblistát, néhány magyar névvel is fogtok találkozni, ahogy az itthon forgatott amerikai filmeknél ez szokás. Nyilván nem ez az alakítás lesz (pl.) Oroszlán Szonja legnagyobb dobása a filmiparban, de egy kis laza networking-re biztosan jó volt az ügy.

Egyébként a Bálnához közeli MüPa is szerepet kapott a filmben, mint a Kínai Népköztársaság Űrközpontja!

A három szuperhatalomból kettő így tehát még biciklivel is kipipálható öt perc alatt. Kár, hogy a bajkonuri űrközpont (valószínűleg a hidegháború 2.0 miatt) nem kapott szerepet a filmben, bár a Nemzeti Színház például kiválóan tudta volna alakítani ennek az épületnek a szerepét. Ez esetben, bár már nem mossa x tenger a partjainkat, tényleg egy nyíllövésnyi távolságon belül érhetné el a magyar nép végre a tripoláris világ szuperhatalmait…

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art