BEEP! BEEP!

Sir Malcolm Campbell és a Bluebird

„Straight Forward, avagy az élet sója!” volt a címe több mint egy éve írt bejegyzésemnek, melyben megismerhettük egy kis ausztrál valóra vált nagy álmát, ahogy öreg Indián motorbiciklijével napjainkig is tartó sebességrekordot állított fel.

Ezúttal is visszarepülünk az időben, a 19.század végére egy másik szigetországba, az Egyesült Királyságba. Itt született 1885-ben a napjainkban is ismert Hatton Gardenben ténykedő gyémántkereskedő fiaként Malcolm Campbell. A biztos anyagi háttér összes előnyét kiélvezhette az ifjú Campbell, előkelő környezet, úri neveltetés, tanulmányait Németországban végezte, sokáig úgy tűnt, az alma nem esik messze fájától, és belőle is jóvágású ékszerkereskedő válik. Ugyanakkor egyre jobban kezdték érdekleni a motorbiciklik és a versenyzés. Mégis igyekezett teljes erővel megfelelni a család elvárásainak, és szenvedélyes érdeklődését az akkoriban kirobbanó motorizáció iránt gyakorlatilag elnyomva két évig dolgozott teljesen ingyen Loyd’s-nál, majd tetemes fizetésemelést kiharcolva további egy évet vállalt heti 1 font fizetségért. Három év után az alma elgurult! Malcolm versenyezni kezdett, először csak motokrossz versenyeken indult, 1906 és 1908 között zsinórban háromszor nyert a London környékén megrendezett futamokon, majd 4 kerékre váltott. 25 évesen már a Brookland’s versenypályáján körözött Bluebird-re keresztelt autójával. A világháború idején is kormány mögött ül, eleinte sofőrként, később a királyi légierő alakulatához tartozó kompok egyikét terelgeti a vízen, szolgálatiért igen magas kitüntetésben részesül: „Member of the Most Excellent Order of the British Empire”, mely automatikusan lovagi ranggal jár.

Sir Malcolm Campbell pontosan ott folytatja, ahol a háború előtt befejezte, és a neve elé biggyesztett új rangjához méltó Bugatti versenyautó kormánya mögött felejti a viszontagságos időket. A zárt pályás versenyzés mellett egy teljesen új irány kezdi egyre jobban foglalkoztatni, olyan határok feszegetése, melyek abban az időben elképzelhetetlennek tűntek…Beep! Beep! A gyalogkakukk életre kelt, már nem az éles, vagy tempós kanyarok éltetik, hanem a horizont és az egyenes, csak haladni előre, a lehető leggyorsabban.

1924-ben Wales homokos partjainál Sunbeam márkájú 350 lóerős autójával új szárazföldi sebességrekordot rögzítenek a hitelesítők: 146.16 mérföld/óra azaz 235.22 km/óra, majd egy év múlva ugyanitt elsőként lépi át a 150 mérföld/órás határt.

1922 a Sunbeam korszak

Sir Malcolm Campbell és felesége az első rekord után

1927-ben a már kimondottan az újabb rekord felállítására épített félelmetes 450 lóerős „Kékmadárral” csaknem 280 km/órával száguld a már jól ismert wales-i homokszemcséken.

1928-ban elhagyja a szigetországot, és új helyszínen próbálja ki autója egyenesfutását, az Egyesült Államokbeli Daytona érintetlen tengerpartján már 333 km/órával repeszt.

1931-ben a helyszín változatlan, még mindig Daytona Beach, a pilota még mindig Campbell, viszont a Bluebird új ruhát és új motort kap, az átalakított áramvonalasabb forma és benne a szuper-feltöltős 1450 lóerős motor újabb rekordot eredményez, csaknem 400 km/óra az elért sebesség, sőt 1932-ben már ezt is sikerül „túlszárnyalnia”. A következő kísérlethez egy ma is jól csengő nevű cégtől, nevezetesen a Rolls Royce-tól vásárolnak egy 12 hengeres 36,5 literes motort, immáron 2500 lóerőt kell Campbelnek egyenesen tartani, az eredmény mesés, megközelíti a 440 km/órás sebességet.

Leleplezik a Bluebird-őt

1933 a Bluebird Daytona Beach homokján

Képeslap Daytona Beach-ről

“A másodperc töredékén múlik egy új sebességrekord. Egy világrekordra való felkészülés nem más, mint verseny az idővel. A győzelemhez tökéletes autó, megfelelő pálya és a kedvező időjárás együttes megléte szükséges, illetve mint mindenhez az életben, nem árt egy kis szerencse is. Az a fajta szerencse, amit az amerikaiak gyakran csak “fordulópontnak” emlegetnek. Daytona Beach az egyetlen hely, amely alkalmas a sebességrekord megdöntésére. A homokbuckák kemények, akár a beton, és a part elég hosszú a gyorsuláshoz.” – Sir Malcom Campbell (1932 Május)

Hiába a rengeteg tapasztalat, megannyi fejlesztés és az egyre hatékonyabb, erősebb szteroidok, a Kékmadárka nem akar tovább gyorsulni, legyen szó akár a Wales-i, akár a Daytona-i plázsról. Viszont Campbell menne tovább, érzi, hogy van még terület, amit nem hódított meg, ahol csak a gyorsulásra figyelhet, és csöppet sem kell azon aggódnia, hogy miként fogja megállítani tinta színű batmobilját… Az új helyszín Bonneville Salt Flats, egy sósivatag Utah államban, hófehér mennyország a sebesség angyalainak, tökéletes. Az új körülményekhez új járgány is dukál, amivel Sir Malcolm Campbell valóra váltja legmerészebb álmát, és elsőként lépi át a 300 mérföld/órás lélektani határt.

Sir Malcolm Campbell Bonneville-ban

Valószínűleg kitikkasztotta a szárazföld meghódítása, a sósivatagban keletkezett szomj csillapítása indukálta benne az új elhatározást, hogy motorcsónakjával felülkerekedik a vízen is. Mint tudjuk, jól bevált recepten nem szabad változtatni, hajóját szintén Bluebird-re keresztelte, és a Maggiore tavon sorra gyűjtötte a rekordokat.

Irány a víz!

Sir Malcolm Campbell és a Bluebird vízre száll

Vetélytársai közül sokan vesztették életüket a rekordkísérletek felállítása közben, azonban Sir Malcolm Campbell szerencsésnek mondhatta magát, a balesetek elkerülték, még akkor is, ha számtalanszor hívta ki maga ellen a sorsot. Versenyzés közben Rolex óráját mindig az ingujján kívül viselte, ez lett a védjegye, ragaszkodott hozzá, viszont a Rolex szponzorációs megkereséseit rendszeresen visszautasította, pontosabban, fizetséget nem fogadott el azért, hogy a kabaláját viselte. Sir Malcolm Campbell 1948-ban hunyt el szívinfarktusban.

Sir Malcolm Cambell és a kabala Rolex

A 20-as években két gyermeke is született, Donald és Jean, kettejük közül Donald az, aki követi édesapját, és szintén a veszélyes versenyzői pályát választja.

Ha nagyon leegyszerűsítjük, most sem volt szó másról mint legutóbb: sebességről, rekordokról, álmokról, na és persze sóról:)