Néhány hete egy, a Vibrazioni fiúk által épített motorról, a Flamingóról írtam. Már abban a cikkben is jeleztem, hogy a hegesztőmaszkos srácoknak ez már a második Ducati Scrambler alapú motorkerékpárjuk.
Ma az első „próbálkozásukat” mutatom be, amelynek egészen biztosan jobb nevet talált a vidám olasz páros. Merthogy a scrambler szóból képzett ’SC-rumble’ (rumble = dörgés, dübörgés) név mégiscsak meggyőzőbb, mintha egy rózsaszín gázlómadárról kapja a nevét egy indusztriális épített motor.
Még akkor is, ha eltérő étrendje miatt történetesen nem pink színű az a flamingó.
A Vibrazioni Art Design mellett két másik olasz cég együttműködéséből született meg a kézmíves kétkerekű, hiszen a Ducati „alá” a Pirelli tolta be az ’MT 60 RS’ gumijait. (Attól most jótékonyan tekintsünk el, hogy még 2012-ben az Audi megvette a Ducatit.) A szélvédőt, ahogy sok más elemet is a motoron, alumíniumból dolgozták ki az alkotók és utána kalapáccsal dolgozták meg. A tank egyik oldalára kézzel festették fel a márkanevet, a másik oldalát pedig a Pirelli gumik lenyomatát idéző lézer-vágott mintával tették izgalmassá. A tengelytávot megnövelték, a kormányt egy Ducati street fighterről műtötték át a legények. Figyelemre méltó még az első lámpát körbefutó LED sor, a stílushoz illő, magasan elhelyezett Termignoni kipufogó, illetve az első kerékre elhelyezett piros zászlócskán feltűnő ’Land of Joy’ felirat.
Bella Macchina!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.