Hanyatlik a kultúra?

A magas kultúra mellett létezik az un. tömegkultúra.

Hogy ezt a mostanában gyakran feltett kérdést, ha nem is a teljesség igényével, de legalább kellő komolysággal megválaszolhassuk, egy kicsit körül kell járnunk a kultúra jelentését. Mit is értünk valójában ez alatt? Ha most egy pillanatra magába mélyed az olvasó, hogy saját magának is feltegye a kérdést, Szent Ágoston dilemmáját fogja átélni. – Ha nem kérdeznek, tudom, ha kérdeznek, nem tudom. – A kifejezés értelmében oly mértékben eltávolodott eredeti jelentésétől, hogy a kultúra szó önmagában nem ad kulcsot jelentéséhez.

Tömegkultúra!

Nos a kultúra eredetileg művelést, a föld megművelését jelentette. Nyilvánvaló, hiszen maga a civilizáció, avagy az emberi kultúra is avval kezdődik, hogy az ember uralma alá vonja a természetet, ill. függetleníti magát annak önkényétől. És a civilizáció kezdeteitől minden a kultúra részévé vált. A civilizáció ugyanis tágabb értelemben maga a kultúra, a társadalom hétköznapi, tudományos és művészeti ismereteinek és tudásanyagának összessége, amelyek az adott társadalom összetartozását, fennmaradását biztosítják.

Szubkultúra?

A legkülönfélébb kultúra-formáció, az öltözködési kultúrától az étkezés-, a viselkedés és a lakáskultúrán, valamint a nyelvi-verbális kultúrán át a közlekedési kultúráig, vagy az irodalmi, képzőmű̋vészeti, zenei, színházkultúráig, továbbá az egyes tudományágak művelésének kultúrájáig, a jog- és igazságszolgáltatás kultúrájáig, a politikai kultúráig minden, minden, mert a kultúra a civilizált élet legfélreesőbb zugait is áthatja.

A kultúra nem stabil, nem állandó és nem is általános.

Ennek alapján fogalmazódik meg az igazodási pontok sokasága, mértékek és értékek, melyekhez képest – vele harmóniában, vagy épp elutasítva azt – az egyes ember kijelöli helyét a társadalmi normatívák egészéhez viszonyítva. A kultúra nem stabil, nem állandó és nem is általános. Számtalan kultúra létezik földünkön egymástól térben, vagy időben elkülönülve, az egyes népek kultúra-felfogása különböző, mint ahogy a civilizációt létrehozó, körülmények és feltételek is más kulturális szokásrendszert alkotnak.

Tehát ennyit a kultúráról általánosságban. Köznapi értelemben azonban legtöbbször nem ezt értjük, ha kultúráról van szó. Mi inkább a „magas“ kultúráról, elitkultúráról beszélünk, mely tudással, művelődéssel, magával a műveltséggel áll kapcsolatban. Ennek összessége, a tudáskánon (tudástár), mely jellemző az adott társadalomra. Ez a civilizált együttélés avagy a polgári kultúra szabály- és ízlésvilág-együttese. Úgyszintén ebből vezetjük le a nemzeti, az európai vagy az egyetemes kultúra fogalmát.

A kultúra nem stabil, nem állandó és nem is általános.

A magas kultúra mellett létezik az un. tömegkultúra, de gyakran találkozunk még az ellenkultúra és a szubkultúra fogalmakkal is, melyek a fennálló, általánosan elfogadott, s hivatalosan támogatott kultúrával szemben kívánnak alternatívát állítani. Az ellenkultúrák, az avantgárd irányzatok és a „hivatalos“ kultúra dinamikus kölcsönhatásban állnak. A hippi mozgalom egyes elemei általánosan elfogadott szintre szelídülnek és a beat generáció is megtermékenyítően hat a hatvanas évek nemzedékére. A divatjelenségek tehát erősen dinamizálják a kultúra egészét, így a változó korszellem is, mely a kanonizált kultúrával kölcsönhatásban áll.

Az eredeti kérdésre visszatérve azt kell mondani, hogy a kultúra nem hanyatlik, hanem demokratizálódik, annak nem kívánatos következményeivel együtt. A társadalmi különbségek, legalábbis emberi jogi értelemben vett csökkenésével a kultúrához való hozzáférés is kiegyensúlyozottabb lett. Egyben minden jel arra mutat, hogy az internet lassan, de biztosan az egyetemes kultúra nagy gyűjtőmedrévé válik.

Nem is kérdés, hogy az internet világa mennyiben változtatja meg a magas kultúra és tömegkultúra arányait. Az internet tehát kétségtelenül demokratizálja a kultúra fogyasztását, a kultúrához való hozzáférés lehetőségét, de ugyanakkor az ellenőrizhetetlenség, az egyre igénytelenebb felhasználás, illetve a gigantikus mennyiségű kész szövegek, fotók és filmek hozzáférhetősége és tovább alakíthatósága, az internetes „szemét“ felhalmozódása, ma még beláthatatlan következményekkel jár.

Mikor azt mondjuk, a kultúra hanyatlik, sokszor magunkból indulunk ki.

A rendi társadalmakban fellelhető magas udvari kultúra, vagy a nagypolgári világ látványosan elit kultúrája és ezen korok tömegkultúrája közt tátongó szakadék ma már a múlté. De az akkor kevesek kiváltságának számító magas kultúra látványos teljesítményei is. Ez a ma emberében azt a látszatot kelti, hogy a kultúra hanyatlik. Ilyen értelemben valóban, de a tömegkultúra javára.

A kultúra tehát nem hanyatlik, csak demokratizálódik, közkincsé válik. A magas kultúra csúcsai ma nem emelkednek olyan látványosan a tömegkultúra szintje fölé. A „Cullinan“ gyémántokból egykarátosok lesznek, hogy mindenkinek jusson egy. A világ ma, ha nem is igazságosan, de némileg igazságosabban van felparcellázva, mint a kastélyok és vályogkunyhók idején.

Hogy ez, jó-e, vagy nem, azt döntse el mindenki legjobb belátása és világnézete szerint! A véleményalkotás szabadsága is kultúránk része, még ha nem is mindig volt az. De, mint már említettük, a kultúra nem stabil és nem is állandó. Mindazonáltal immáron közkincs. És, ha már az, bánjunk vele illendő módon!

Néha, Budapestet járva, az az érzésem, hogy ezt a várost nem azok hozták létre, akik most laknak benne. A századforduló palotának is beillő bérházai, a fényűző nagypolgári világot idézik, illetve idéznék, ha nem lenne az a nyomasztó ellentmondás az egykor volt nagyvonalúság, elegancia és a mai állapotuk, macskaszaros lepukkantságuk közt.

A kultúra tehát nem hanyatlik, csak demokratizálódik, közkincsé válik.

Haladó korunk demokráciában szocializált emberének így is jó. Mi több, még ront rajta. Mocsokkal, pszeudo graffitivel, vandalizmussal. Egy francia barátom mondta nekem egyszer – így van-e, nem tudom -, hogy Budapesten található a legtöbb köztéri szobor. Ma már talán nem, mert színesfémtartalma miatt sokuk a méhtelepen végezte.

Mikor azt mondjuk, a kultúra hanyatlik, sokszor magunkból indulunk ki.