Az olvasás mint a jövő vízválasztója

Pinokkió

Az ezernyolcszáznyolcvanas években megjelent Pinokkió kalandjai, Carlo Collodi híres könyve, melynek egy fejezete a huszonegyedik század jellegzetes embertípusát modellezi. A fejezetben Pinokkió a rossz fiúk csábításának engedve, a vidám szigetre kerül, ahol a gyerekeknek minden szabad, minden meg van engedve. Addig tömik csokoládéval a fejüket, addig fürdőznek az élvezetekben, élik léha, mihaszna életüket, amíg csak szamárfülük nem nő, hogy aztán teljesen szamarakká változzanak. Kevesek ármány üzérkedéseinek esnek áldozatul, akik tudatosan nevelik őket szamaraknak, mert a csacsik eladásával jó üzletet csinálnak.

Ma pont ez történik, de nem a mesében, a valóságban. Kevesen manipulálnak sokakat, buta konzum idiótákat tenyésztenek, akiknek, ha nem is nő szamárfülük, de arra vannak kárhoztatva, hogy adósrabszolga sorban, kisstílű költekezéseikkel a nagyok jólétét szolgálják. Ennek előfeltétele, hogy a manipuláltak önként vállalják ezt az életformát, tudjanak azonosulni vele és legyenek elég buták nem észrevenni, milyen játékot űznek velük.

A két embertípus elkülönülése gyerekkorban elkezdődik. Korán megmutatkozik ki az, aki hajlandó megszerezni a szükséges tudást, amivel az ember valahol képes megtalálni a menekülési irányt, hogy a húsdaráló szisztéma ne tudja beszippantani. Akiknek ez nem sikerül a konzum idióták táborát növelik egykor.

Korán kezdődik...

Az oktatási rendszerek már régóta kétszintesek. Van az alibi oktatás, melyben el lehet tölteni azt az államilag kiszabott iskolaköteles időszakot, főiskolára lehet járni, szakmát tanulni, vagy minden egyebet, csak a valódi tudást megszerezni nem. És vannak iskolák, amelyekben a jövő építőit képzik. Belőlük nem kell sok, nívós oktatásuk költséges, így csak a kiválasztottak élvezhetik az ezzel járó előnyöket. Az Egyesült Államokban pl. három négy egyetemen képzik a társadalmi elit kilencven százalékát.

De kik ezek a kiválasztottak? Azok, akik magukat minősítik más gondolkodással. Akik korán megértik, hogy az élet nem csak az élvezetek habzsolásából áll, mert az alacsony szinten nyert örömökkel a spirituális magasságokat sosem lehet elérni. Oda csak az imagináció, a képzelő erő, az elvonatkoztató képesség vezet. És honnan tudná mindezt egy gyerek? Valóban honnan is! Nos, ő még nem tudja.  Ő csak fejleszti az elvonatkoztató képességét, azáltal, hogy olvas.

Olvas?

Mind kevesebben akarják elhinni, hogy az olvasás még ma is a műveltség legfontosabb forrása. Csak az írott szövegek „megfejtése“ segíti igazán absztrakciós képességünk fejlődését, csak az olvasás képez egy, érzékeink reagálásától független, pusztán értelmi információszerzést. Minden más információátadás egyben érzékeinkre is hat és így érzelmi színezetet nyerve már nem csupán értelmi tolmácsolásban hat vissza „belső“ érzékeinkre.

Az írott szöveg nagyjából – nyelvenként különbözően – 28-42 írásjelet tartalmaz. A betűk egymásutánjából, szavakból, vesszőkből, pontokból állnak össze a mondatok. A szöveg olvasása – vizuális felfogása – pedig agyunkban értelmes információkká, vagy érzelmet gerjesztő gondolatokká válik. Ilyen értelemben az olvasás maga az absztrakció, az elvonatkoztatás tehát.

Absztrakció

Aki olvas, nem csak szókincsét fejleszti, beszédkészségét is. Megtanulja gondolatait írott szövegszerkezetek mentén felépíteni, s gondolatait emelkedett szókinccsel, igényes kifejezés móddal közölni. Ha gyerekkorától kezdve otthonosan mozog az írások birodalmában, a tanulás sem fog olyannyira nehezére esni, mint nemolvasó társainak. A könyvek és egyéb írott szövegek számára közvetlen bejárást biztosítanak a tudás és a pontos információk birodalmába.

Ezzel szemben a nemolvasó emberek kifejezés módja mind silányabbá válik. Más forrásból, tévén, rádión nyert információk sem ragadnak meg bennük, mert szürkeállományuk egzakt nyelvi strukturáltság hiányában képtelen ezeket megfelelő szinten befogadni. A TV tartalmak egyébként is ritkán jutnak el a tudatig, többnyire csupán az érzékekre hatnak. Képek, hangok, zenék jószerével csak érzelmeket keltenek és nem gondolkodásra késztetnek. A nem olvasó emberek a rádiót hallgatva is képtelenek beszédre összpontosítani, szinte mindig zenei műsorra kapcsolnak. Pedig – ha nem is az olvasás szintjén – a rádiójátékok, hangos könyvek is nagyban fejlesztik a képzelő erőt.

Az olvasás gyakorlása nélkül hiába tanulunk meg olvasni. Az olvasás technikája ugyan rögzül, de túl nagy energiát igényel ahhoz, hogy a szöveg értelmére is összpontosítsunk. A szövegekhez nem szokott ember amúgy is bajban van a hétköznapi közleményeknél bonyolultabb kifejezésmód, és a sok, köznapi beszédben ritkán hallott kifejezés megértésével. Ezt hívják funkcionális analfabétizmusnak.  (Írástudatlanság látszatát keltő működészavar)

Újság

A két tábor tehát távolodik egymástól és egyfajta bizalmatlansággal viseltetnek egymás iránt. Nem csoda, hisz más nyelvet beszélnek. Kialakul lassan egy kétlépcsős társadalom, melyben egy szűk elit irányít. A nagy tömegek pedig élik valóságsójukat és fogalmuk sincs arról, hogy kik szabnak irányt életüknek.

Persze elvétve közülük is viheti valaki valamire. A kereskedelmi tévék jóvoltából nagy karriert befutó celebek azonban éppúgy részei a valóságsónak, mint az őket csodáló tömegek. Ezek végső bizonyítékként szolgálnak, hogy vagánysággal, rátermettséggel, és mersszel nincs felfelé határ, ugyan akkor a kemény tanulás és műveltség szívás, a lúzerek sportja.

Van még egy vékony réteg, mely kivételt képez, de erre építeni éppoly hiábavaló, mintha csak a lottó ötösre várnánk. Kétségtelenül vannak zseniális képességekkel megáldott emberek, akik külön utakat járnak. Életük nehezen besorolható, főleg sablonos megközelítéssel nem és éppoly kiszámíthatatlan. Ezek közül csak az Edisonokat, Jobsokat, Gateseket ismerjük – akiknek bejött. Tehetség indíttatású életük elrendeltetése leginkább a művészek sorsához hasonlít. Vagy bejön, vagy nem. A legtöbbnek nem. De mi mindig az ő kivételes életükkel példálózunk, ha arról van szó, hogy a megalapozott műveltség a társadalmi sikerekhez nem előfeltétel.

Senior

A társadalmi jelenségek meghatározó egyéniségei az ismeretlenséget részesítik előnyben és a háttérből irányítanak. Miközben egy hollywood-i sikerfilm világszép szereplőin, s morális tartalmán csámcsog a tömeg, nem is sejti, hogy a háttérben okos producerek – akik nem szépek, nem híresek – a filmek receptjeit a tömeg ízlés alapján állítják össze, s markukat dörzsölgetve vigyorognak, milyen jól jövedelmező azt a sok szart és áligazságot lenyomni a közönség torkán.

A növekvő szakadék érzéseim szerint egy komor jövőképet varázsol elénk. A társadalom rendekbe tagolódását. Hmm… Jövünk a rendi társadalomból, s haladunk a rendi felé. A jövő „arisztokratái“ azonban kétségtelenül azokból válhatnak, akik előjogaikat, nagyobb és hasznosabb tudásuk alapján, örökletesen tudják majd törvényesíteni.