Jammeroljunk

„A Portnoy-kór egy állat!” 

Ezt a kiírást látom az üzenőfalon, most akkor mi van, a Portnoy egy állat, a kór egy állat módra viselkedő betegség, vagy Portnoy olyan mint a Hashimoto-kór, vagy a Basedow-kór?

kétszáztízért megveszem

A Portnoy-kór tényleg állat, olvasásba kezdek, megfertőz, viszem magammal mindenhová, igen, oda is, és a csendes-sebes vonaton is hangosan nyihogok vele, többször kezdek újra fejezeteket, mondatokat mentek a fejem merevlemezébe. Ha láttál Woody Allen katasztrófafilmet, (mikor megsajnálod, mert annyira szerencsétlen, hogy legszívesebben kimentenéd a filmből) akkor az alapok megvannak a könyvhöz.

Philip Roth

Philip Roth 1969-ben alkotta meg Alexander Portnoy-t, vagyis sokkal előbb, mintsem W.A. elkezdett volna zsidóként kódolt kudarcokkal harcolni. Portnoy ennél sokkal összetettebb karakter, aki „gyógyíthatatlanságáról” számol be pszichiáterének végig a könyvben, mely egy beteg monológja. Ha pszichiáter, akkor törvényszerűen „beteg” ül vele szemben. Ám Portnoy nem az. Viselkedése mögött kulturális, vallási, és családi, a hatvanas évek amerikájának családi krízisei állnak. Portnoy mamája aggódásból, bűntudatkeltésből, és megrökönyödésből álló palettát, tükröt tart fia elé, aki amióta felfedezte szerszámát, azzal lázad.

„Mi ez a betegség doktor úr? Ez az a bizonyos zsidó szenvedés, amiről annyit hallottam? Ezt hagyta volna rám a sok pogrom, az üldözés, a csúfolódás, a gyalázkodás, amit eme gyönyörű kétezer esztendő során ránk mértek a gojok? Ó az én sok titkom, szégyenkezésem, reszketésem, elvörösödésem, verejtékezésem! Ahogy az élet mindennapos viszontagságaira reagálok! Hogy ennyire rettegjek a semmitől  ­­­̶  doktor úr, ez így nem mehet tovább! Csináljon felnőtt férfit belőlem! Legyek bátor! Erős! Egész! Torkig vagyok azzal, hogy másoknak megjátszom a mama mintagyerekét, magamban meg mániásan maszturbálok. Torkig vagyok!”

Playboy kritika

Az önmarcangolásban verhetetlen főhős hét fejezeten keresztül, (melyek címei pl.: Rejszolás, Zsidó kesergő, Pinaláz, önmagukban is elegendőek arra, hogy lelkileg kibelezzék Portnoyt) ábrándozik sikszékről, neki jutó, vagy megszerezhető nem zsidó nőkről, és arról, hogy dezertál a családjából. Persze saját maga elől menekül, nőtől nőig, manökentől kurváig, míg az utolsó fejezetben száműzi magát a Szentföldre, ahol legnagyobb csodálkozására mindenki zsidó. Taxis és dokkmunkás, fagylaltos, majd a hab a fagyin, egy barnára sült fiatal nő, aki hadnagy a Zsidó Hadseregben, és történetesen hasonlít az édes mamára. Portnoy, aki eddig soha, most azonnal csődöt mond.

Túlzás és melodráma, szimbólumok sokasága, hajmeresztően kacagtató helyzetek, baljós apróságok, bizarr, de ennek ellenére mégis hétköznapi fordulatok kísérnek végig minket a sorokon. Magunkra húzható szerepek, modellek, helyzetek. A könyv megosztó, sokan olvassuk egyszerre, gondolatokat egyeztetünk, de nem igazán megy, nem elég rá az idő, mindenkinek súlyos véleménye van. Ajánlom tovább, férfinak, nem fejezi be, azt mondja, neki nehéz, ajánlom tovább, két nap múlva hozza vissza, már meg is rendelte a neten, neki ez kell a polcra, hogy bármikor levehesse, újraolvashassa. Idéz fejből, Portnoy egyik nője az elkövető, persze leírva jobb:

„kedves willa a fürdöszoba követ kérem kennye föl eccer fényesittövel és nefelejcse kitörülni az ablak üveg közöt mary jane r”

Kétszázötvenhat oldal önostorozás után Portnoynál végre elszakad a cérna, letépi a matracról a címkét, amit „Eltávolítani hatóságilag tilos”. Valahogy be kell fejezni ezt a regényt is, Philip Roth befejezi háromszázhatvanhét darab „á”-val, és egy poénnal. Végre megszólal az orvos is, akihez Portnoy végig beszél:

„So [ mondta a doktor ], tálán most elkeszdhetünk á munká. Já?

Állományból törölve