Lipsi, libernyák, ballib, illiberális? Azmiaz?

Mindenekelőtt négy „józan-ész-cölöpöt” szeretnék leverni az NSzSzM-ben (Nemzethy Szemantikai Szóroncstemető Mocsár), ahová a címben említett liberális kifejezés (is) került.

Kérek megértést a (szokásosan) hosszú szöveg miatt, mélyre kell fúrni azokat a pilléreket, hogy szilárd talajt találjanak a (részben önjelölt) politikai trollok és fotelszakértő wanabe influenszerek odahányt emoji hegyei és kétbites világmegfejtései alatt. (Amúgy ez rossz „érték- és rétegrend”, éppen fordítva kellene lennie, hiszen akkor stabilabb, valamint fenntarthatóbb kultúrát építhetnénk a mai struktúrára…) A cikk végén található liberalizmus szómagyarázat konstrukció erre a négy cölöpre épül majd. Kedvcsinálónak annyit erről a (jól megfontolt politikai érdekből) félremagyarázott (és ezért félreértett) kifejezésről, hogy a gyakran emlegetett, mára pejoratív ballib kifejezés két tagja (baloldali-liberális) egymásnak (részben) éppúgy ellentmondó jelzők, ahogyan az illiberális demokrácia is ellentmondásos jelzős szerkezet.

BTW: Az idei, 32. Tusványos éppen tegnapelőtt indult, kíváncsi vagyok az új, (nyilvánvalóan) provokatív gumicsontokra. (Miniszterelnökünk holnapután lép fel a rendezvényen. Csaxólok.) Emlékeztetőnek álljon itt egy régi és egy új tusnádfürdői szószerkezet: 2014: illiberális demokrácia, 2022: kevert fajú. (Felhívás: szóljon valaki az illetékes helyeken, hogy a neandervölgyi ember kihalása óta már csak egy emberi faj van, ezért a kutvölgyi (Homo Sapins Sapiens) és a neandervölgyi (Homo sapiens neanderthalensis) fajkeveredés esélye mára „viszonylag csekélynek mondható”. Az illiberális demokrácia kifejezés pedig nem „tusványosi retorikai találmány”, Fareed Zakaria már 1997-ben használta ezt a szerkezetet a Foreign Affairs hasábjain: The Rise of Illiberal Democracy (PDF).

Amúgy nem szeretem a „jelzős demokráciát”, gyakran éppen azt fejezi ki / fedi el az ilyen szómágia, hogy nem valódi demokráciáról van szó.

A kommunista diktatúra is népi jelzővel látta el a demokrácia szót, illetve olyan országok tartották fontosnak beemelni a nevükbe a demokratikus tagot, akik nyilvánvalóan nem voltak azok. (pl. Német Demokratikus Köztársaság, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság) Putyin is szuverén/irányított demokráciáról beszél országában. Nevezhetjük tehát bátran mindezt a politikai nyelv korrumpálódásának, vagy csak simán verbális trükközésnek. 2011-ben a Magyar Köztársaság Magyarországra átnevezése is (bár más lapra tartozik) beszédes… (Lásd első „józan-ész-cölöp” kifejtése lentebb.)

A Piréz Népi Demokratikus Köztársaság (P.NDK) politikai rendszerének kiválasztását pedig Önre (Kedves Olvasómra) bízom. Mi legyen hát? Démotikus- (népi) vagy inkább démonikus demokrácia?

A fent említett ballib ellentmondás mellett a másik nagy félreértés pedig az, hogy sok olyan ember aki magát liberálisnak tartja, valójában látens-szociáldemokrata, hiszen bár „szabadelvű” (jelentsen ez bármit is), de hisz az újraelosztás (pl. szolidárisabb adópolitikával több pénz oktatásra, szociálpolitikára) szükségességében. Nem a hazai, Ferge Zsuzsa szociológus akadémikus prof. által „perverz újraelosztásnak” hívott rendszerre gondolok, ahol valójában a szegények által befizetett pénzek áramlanak a tehetősebbekhez, hanem éppen az ellenkezőjére, ami pl. a  skandináv jóléti országokban bevett gyakorlat. (E szöveg végén erről bővebben írok, illetve a 100 leggazdagabb magyarról írt cikkemben is sokat foglalkozok ezzel a témával.) BTW: Stefano Bottoni történész (Magyar Tudományos Akadémia BTK Történelemtudományi Intézet) szerint a magyar kormányzati politika kétarcúságának van hagyománya itthon, hiszen Tisza István teremtette meg a „labancként viselkedem, de a szónoklatok szintjén kuruckodok, a külső körülményekre hivatkozva” kultúráját.

Cölöp 1.

„Aki uralja a nyelvet (közbeszédet), uralja a gondolatokat (közéletet) is.”

Nevezhetjük ezt tematizálásnak/mediatizálásnak, vagy keretezésnek (frame building), egyre megy, a végeredmény kb. ugyanaz, mint Orwell újbeszél (newspeak) nyelve esetében. Akit ez a téma mélyebben érdekel, javaslom Kahneman, Tversky, Loftus kutatásai eredményeit, továbbá Victor Klemperer nyelvészprofesszor (múlt évben magyarul is megjelent) könyvét a Harmadik Birodalom totális nyelvéről. (Talán egy wikipédia szócikk átfutásának erejéig, érdemes egy pillantást vetni Edward Sapir és Benjamin Whorf nyelvészek hipotézisére is.)

„Ha az ember nem nyeri meg a saját nyelvért vívott harcot, akkor nem nyer a tartalmakról szóló birkózásban sem.” (Orbán Viktor, Kleine Zeitung interjú, 2019)

A Fidesz, több évtizede tudatos nyelvpolitikájával nemcsak azt határozza meg, hogy miről beszéljenek az emberek, de azt is, hogy milyen szavakat és fogalmakat használjanak a mindennapokban. Ennek pedig óriási jelentősége van, hiszen azzal, hogy milyen szavakkal írjuk le a valóságot, a gondolatainkat is keretbe foglaljuk. „A nyelvért vívott harc során nem a vitát akarod megnyerni ügyek és álláspontok mentén, hanem a vita teljes keretét el akarod tolni a saját pozíciód felé”. Idézet: Cas Mudde, populizmuskutató. „A Párt nem más, mint »kollektív értelmiség«,  amely a kultúra meghódításán keresztül nyeri meg magának a társadalmat és nyeri el a népi konszenzust.” Idézet: Antonio Gramsci, Kulturális hegemónia (egemonia culturale). BTW: Az egyetemista Orbán Viktor egyik kritikai elemzése éppen Gramsci hegemóniakocepciójával foglalkozott.

A nyelvi háborúról

„Ez egy hosszú, fárasztó és türelmet igénylő küzdelem, amelynek az első eredményei láthatóak. Törvényeket hozni rövid idő alatt is lehet, de a közgondolkodás átformálása évtizedes feladat. Az új, konzervatív szemantikai háló megszövése művek alkotásával, körbehivatkozással, folyóiratok, könyvek és televízióműsorok működtetésével lehetséges, amely kitartó munkával biztosan célhoz ér.”

Ez egy 2019-es idézet Békés Márton történésztől, aki a Terror Háza kutatási igazgatója és a Kommentár Magazin főszerkesztője. A korábban említett Stefano Bottoni történész, akinek az új Orbán könyvét (Libri link :) épp olvasom, vele bocsátkozott az ismert vitába még 2018-ban ezzel a Mandiner cikkel kapcsolatban.

Cölöp 2.

Kedves Olvasó(m), kérem ne hagyja, hogy bármelyik oldal (kölcsönös démonizálás!) véleménydiktatúrájának és spin doktorainak nyelvi agressziójától (migránsbarát, LMBTQ+, lipsi picsogás, Zsidesz, független újságírás, libernyák tüncikézés, Orsós Viktor, csicskapárt, Brüsszel, dollárbaloldal) fölpiszkált archaikus, törzsi ösztönei megfosszák a tisztánlátás és a kritikai gondolkodás képességétől! Tudom nem PC, de én ezt az embertípust NPC-nek hívom. (BTW: A tribalizmus veszélyeire Szilágyi Ákos már 2005-ben felhívta a figyelmet!) „A magyar egy törzsi világ és most van egy törzsfőnöke.” – mondta G. Fodor Gábor, a Századvég think tank stratégiai igazgatója, Orbán egyik fő ideológusa. (BTW: Ahogy Bottoni, úgy GFG is írt könyvet Orbánról, vitájuk itt olvasható.) Amúgy érdekes paradoxon, hogy pár évvel ezelőttig a magyarok többsége valószínűleg nem ismerte, de szinte biztos, hogy nem használta a migráns kifejezést, amitől/akiktől manapság még Sorosnál is jobban retteg. A Magyar Értelmező Kéziszótárban egyébként nincs is ilyen szó. A migráció után a migrén jön. (Mondjuk mindkettőtől fájhat a fejünk…)

Pedig félelemre lehetne találni egyéb okokat is, pl. a jelenlegi predator államnak (a ragadozóknál megszokott tarajostól eltérően) gumós a zápfoga, ti. mindenevő. Szóval a permanensen zöldségeket kommentelő emberek is retteghetnek…

Arthur Jay Finkelstein (1945-2017) és George Eli Birnbaum (1970-)

A manipulatív xeno-rasszizmus Finkel-Frankensteinon szocializálódott propagandistái azóta persze ügyesen felépítették ezt a kifejezést (is), nyilvánvaló céllal dehumanizálva ezzel az „idegeneket”. Kis színes: A híresen opportunista/pragmatikus, Nixon mellett nevelkedett politikatechnológia-guru, Arthur Jay Finkelstein (1945-2017) meleg zsidóként tette szitokszóvá az USA-ban a liberalizmus kifejezést, valamint gyakran antiszemita és melegellenes kampányokat tervezett megrendelőinek. 2008 januárjában kötött szerződés alapján (népszavazási kampány szlogenjei és milliós választási adatbázis építés), 2010-ben egyébként ő segítette (társával George Eli Birnbaummal) a Fideszt is az első kétharmados győzelméhez, 2015-ben pedig ő alapított Habony Árpáddal céget Nagy-Britanniában Danube Business Consulting Ltd. néven.

Birnbaum egy holokauszt-túlélő apától született és már huszonévesen egyike lett a „Finkelstein kölyköknek” (Finkelstein Kids). Idősebb mentorával ők segítették hatalomra Izraelben Benjámin Netanjahút, Kelet-Európában pedig Magyarországon kívül Romániában és Bulgáriában is dolgoztak kampánystratégaként. Bár a Soros György ellenségképet kifejezetten a magyaroknak találták ki, olyan jól sikerült ez a politikai termék, hogy később exportálhatták Izraelbe, Olaszországba, Kolumbiába és Kenyába is. (Sőt, 2018-ban még Donald Trump is az amerikai határ felé tartó, Soros által fizetett migránskaravánokról hablatyolt.) Bővebben Finkelsteinról itt, Birnbaumról pedig itt olvashattok.

Visszatérve Habonyra, ő volt az, aki 2004-ben (!), fókuszcsoportokon végzett szociológiai felméréssel alátámasztva mutatta be a Fidesz frakció egyik ülésén, hogy a baloldal felé fordult szegényeket kellene megnyerni és nem a polgárokra, hanem az államszocializmus népére (people) kell hivatkozni. A sok polgározás (polgári körök, polgári Magyarország, polgári párt stb.) után tehát így született a keményen-dolgozó-kisember toposza. (Azzal mondjuk egyetértek, hogy ma is kisebb meló lenne a Kubatov listából kihúzni a polgárokat, mint letolni a nemzet torkán a „keményen-golfozó-kisember” szlogent…) Habony egyébként az említett tájékoztató során konkrétan utalt Kádár Jánosra is (Forrás: Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja.):

„Megállapítható, hogy a Kádár-rendszer győzött, megnyerte a rendszerváltozást.”

Amúgy máig nem értem, hogy a kendó- és Lexusból-hasba-rúgó-bajnok H. Árpád hogyan jutott el Európa legszebb vitrinének őrzésétől a Finkelsteinnal közös cégig… Habony mellett/előtt a hazai szpindoktor who-is-who könyvben persze Wermer Andrást (1954-2010) is meg kell említenünk, aki a Fidesz ’94-es, ’98-as és 2002-es kampányát vezette.) BTW: A Happy End Kft. reklámügynökség másik alapítója, Káel Csaba napjainkban a MÜPA vezérigazgatója.

Ron Werber

Ahogy Finkelstein negatív kapmánya sikerre vezette a Fideszt 2010-ben, úgy egy másik izraeli kampánytanácsadó, Ron Werber gyűlöletkarmester nyolc évvel (két választással) korábbi, hasonlóan xenofób hadjárata is nyitott fülekre talált a magyar néplélekben. A magyar nagyszülőkkel rendelkező Werber szintén nagyívű politikai és PR tanácsadói pályát futott be, Jichák Rabin (többek között) az ő segítségével nyert 1992-ben. Az izraeli baloldallal elért sikereit követően a román és litván baloldal pátyolgatása után kérte őt fel az MSZP a 2002-es választásokra. (Majd 2012-ben is, de akkor már „nem volt felhőtlen a kapcsolatuk”.) Végül 2017-ben az LMP kampányát segítette, az MSZP-vel már megélt csúnya befejezéssel. Ahogy Finkelstein, úgy ő sem riadt vissza a szélsőséges indulatok zsigeri felkorbácsolásától, neki „köszönhetjük” (többek között) Orbán démonizálását (cigány, rossz mentális állapot stb.), Kövér László „köteles beszédét”, és az Orbán-Năstase paktum miatt „23 millió román munkavállaló szabadul ránk” pánikoltatást.

2004 körül ez a fajta, „majd-a-románok-elveszik-a-munkád” riogatás persze Gyurcsánytól sem állt távol. Ahogy a Fidesz migránsoknak szóló óriásplakátjának magyar nyelvű (sic) 2015-ös szlogenje sem: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” A két oldalról érkező szirén(a)hang között eltelt, több mint egy évtized pedig nem volt elég a nép(lél)eknek, hogy felismerje, bizony hamisan szól ez az eszköz, akár balról, akár jobbról fújják… Ha pedig feltétlenül nevet kell adnunk ennek a hangszernek, legyen a neve mondjuk xenofób…

Ugyanazért tartom tehát károsnak a nemzeti oldal (jobboldal), és a demokratikus oldal (baloldal) kifejezéseket. 

Miért nem része a nemzetnek a baloldali ember és miért nem lehet demokrata egy jobboldali személy? Tényleg azt gondoljuk, hogy Kossuth Lajos nem volt magyar, vagy Antall József nem volt demokrata? Az Orsós Viktor vagy Zsidesz szótalálmányok éppúgy rasszisták, mint a libsi (liberális+=zsidó), vagy a Zsindex (akkor még nem NER lap volt az Index) kifejezés kreálmányok. Az is jól mutatja a demokráciánk kialakulatlanságát, hogy még 2002-ben is egymás mellé lehetett tenni Medgyessy Péter BM III/II-es tiszt (!) tevékenységét és Pokorni Zoltán (Fidesz elnök) apjának ügynök múltját. Ugye (legalább utólag) értjük, hogy miért nem „OK” ez?

Cölöp 3.

Emlékeztek amikor a negyedik kétharmad után a Három (-1) Tenor (Orbán/Semjén) lépett fel a Bálna központ oldalában? „Kossúúúúth Lajóóós aaazt üzennnte…” Na, pl. ez a bizonyos Kossuth Lajos is libernyák reformer volt. Ráadásul nemzeti lipsi, ahogy „a haza bölcse”, Deák Ferenc egykori igazságügy-miniszter is!

A sok átkeretezés után, a mai fülnek furcsa szerkezet a „nemzeti liberális” ugye?

Amúgy érdekes tény, hogy a konzervatív, de szabadpiaci elveket valló Széchenyi éppen azzal támadta Kossuthot, hogy „a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna” és „a hideg számok helyett a képzelet és gerjedelmek fegyverével dolgozik.” Kíváncsi lennék Széchenyi véleményére a mai politikusokkal kapcsolatban. Valószínűleg újra a szemén keresztül lőné agyon (sic) magát… (Persze a két világégés között Széchenyi nevét főleg jobboldalon, Kossuthét pedig baloldalon dicsőítették.) Amúgy, bár a Fidesz is liberális párt volt a kezdetekben, Orbán sem bízott abban, hogy vidéken értik azt, hogy mit is jelent ez a szó.

„Hadd jegyezzem meg, hogy a liberális szó helyett inkább a szabadelvűt használom, hiszen vidéken semmit nem értenek abból, ha azt mondom, liberális.” (Orbán Viktor, 1994-es interjú)

1993 végén Budapesten került megrendezésre a Liberális Világkonferencia, melynek kapcsán Orbán Viktor, a Liberális Internacionálé alelnöke a következőket mondta:

„A budapesti liberális világkonferencia nem a magyar liberálisok, hanem egész Magyarország számára volt jelentős esemény.”

A Fidesz végül, nyolc év tagság után, 2000 októberében „lépett át” a Liberális Internacionáléból az Európai Néppártba, ahonnan 2021-ben kiléptették kilépett és a párt európa tanácsi delegációja csatlakozott az Európa Tanács Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség (ECR) nevű frakciójához.

Cölöp 4.

Kezdjük az utolsó cölöp leverését egy Voltaire-nek tulajdonított mondással:

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”

Máshogy fogalmazva: Jogunk van egyet nem érteni (agree to disagree). Ettől a kívánatos hozzáállástól jutottunk el mára a végletes megosztottságig (a lövészárkokat nem lehet sárdobálással betemetni) és a tudatosan hiszterizált szekértáborok vérre (és számlatömbökre/Nokiás dobozokra) menő kultúr- és egyéb harcáig.

Aki kritikus gondolkodással kiénekel a véleménydiktatúrákból, vagy beszorul a két (egyre vastagodó falú) buborék közé, az egyszerre lesz fideszbérenc és lipsi. Ebben a blogfolyamban mondta Marvin (leánykori nevén Friedrich Nietzsche) nem is olyan rég, hogy:

„A közvélemény: az egyén szellemi restsége.” 

Most pedig, hogy (remélhetőleg) szilárdan áll a „szemantika épület” négy pillére, bemásolom ide a Wikipédia szócikkének, (a korszellem miatt zanzásított) tartalmát a liberalizmusról:

„A liberalizmus szó a latin liber (felszabadított, azaz nem rabszolga) szóból ered. A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a személyes szabadságon és a törvény előtti egyenlőségen alapul. Gyökerei a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.” (Kis libernyák teszt: ebből a négyből Ön, kedves olvasó hányan tart  „kerülendőnek” manapság is?)

(Klasszikus) liberalizmus a 19. században. (John Locke)
A jelzőt persze utólag akasztották rá erre a kifejezésre. (Az egyenlet így néz ki: klasszikus liberalizmus = politikai liberalizmus + gazdasági liberalizmus.)

Politikai liberalizmus (John Stuart Mill, Montesquieu)
A politikai liberalizmus választójogot ad minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül.

Gazdasági liberalizmus / angolszász országokban gazdasági konzervativizmus
(Thomas Hobbes, Adam Smith, David Ricardo, François Quesnay, Jean Claude Marie Vincent de Gournay)
A gazdasági fejlődés és az erőforrások elosztásának hatékonysága a szabad piacon az állam beavatkozása nélkül érhető el legjobban. („Láthatatlan kéz”) Cél: szabadpiac és -kereskedelem, magántulajdon és -szerződések.

Kulturális liberalizmus
Állam ne türemkedjen be az egyén magánéletébe. (Vallásszabadság, szexuális szabadság, szólásszabadság, szabad választások, jogállam stb.) A kulturális liberalizmus általában ellenez minden állami szabályozást a következő területeken: irodalom, művészet, tudomány, szex, abortusz, eutanázia, alkohol.

Neoliberalizmus (Friedrich-August von Hayek, Karl Popper, Joseph Stiglicz, Milton Friedman)
Az általam sokat szidott neoliberalizmus a gazdasági liberalizmus egyes doktrínáinak a címkéje, követői nem is feltétlenül liberálisok pl. az egyéni jogok tekintetében (Pinochet, Thatcher, Reagan) Orbán példaképe, Margaret Thatcher tevékenysége pl. egy neoliberális-konzervatív „forradalom” volt. Az USA-ban a neoliberalizmust pedig gyakran neokonzervativizmusnak nevezik. 

Konzervatív liberalizmus
A konzervatív (jobboldali) liberalizmus az az irányzat, mely összeegyeztethetőnek tartja a hagyományos, jobb oldali értéket (hazaszeretet, család, vallási értékek tisztelete, a meglévő intézmények iránti tisztelet) a liberális eszmékkel. Tehát a liberális elveket lassan, konzervatív módon akarja érvényesíteni. Ez az irányzat a liberalizmus jobb széle, de nem tévesztendő össze a holland és dán pártok (német FDP?) liberális konzervativizmusával.

Végezetül pedig felsorolok néhány olyan tulajdonságot, melyet az altright, szerintem sok esetben jogosan (és sajnos ügyesen) kritizál, a magát liberálisnak hazudó, de valójában, sok esetben a liberalizmust csak elbábozó, „mimikri embertípus” kapcsán:

• Valódi szolidaritás helyett, olcsó és álszent eljátszása csak a szolidaritásnak.
  (pl. Facebook profilkép, jótékony ügyeket támogató témájú heti megváltoztatása, megfelelő háttérismeretek és valódi együttérzés nélkül.)
• Az elfogadás papolása közben agresszív reakció, ha valaki kiénekel a balos véleménydiktatúrából.
  (Nem csak a DK-s nyugger törzs B-közepének ultráiról beszélek.)
• Olcsó „jóemberkedés” ahelyett, hogy akár áldozatokkal, valóban jó emberré szeretne válni valaki. (Ju suis minden is, valódi tettek nélkül.)
• Kettős mérce hangos elutasítása ÉS gyakori használata, attól függően, hogy melyik szekértáborról van szó.
• (Fél)műveltként a saját kulturális preferenciák másokra erőltetése, mely gyakran lenézéssel is párosul.
• Valóban fontos ügyek korszerű támogatása helyett, gumicsontokon való megalázó és parttalan rágódás.

A politikai irányzatokról

A következő ábrát öt éve, Pogátsa Zoltán (általam gyakran hallgatott közgazdász/szociológus) könyvét bemutató videójának megnézése után készítettem magamnak. A szokásos egytengelyű, bal/jobb (számomra egyre inkább túlhaladott és félrevezető) felosztással szemben, a politikai irányzatokat gazdasági/kulturális viszonyulásuk alapján kéttengelyű rendszerbe helyező konstrukció kifejezőbb és főleg modernebb számomra. Ahogy Pogátsa, úgy én is vegetáriánus steaknek tartom a bal-liberális (ballib) kifejezést, hiszen más társadalomképpel rendelkezik ez a két csapat. Magamat pedig, ahogy már számtalanszor elmondtam/leírtam, szociáldemokratának tartom. Hiszek a fentről lefelé történő (pl. skandináv modell) újrafelosztásban, a (valóban) jóléti állam szolidaritásának erejében és a valódi, versenyalapú meritokráciában és kapitalizmusban. (Ez utóbbinak persze nem minden „vívmányában”, ahogy írni szoktam.)

A NER oldaláról pedig a korábban idézett Békés Márton (aki az amerikai neokonzervativizmusból landolt a Terror Háza kutatási igazgatói pozíciójába) a következő megosztottsági törésvonalakról/ellenpólusokról beszél a rendszerváltást követően:

1990-1994 kommunista/antikommunista
1994-2010 jobboldal/baloldal
2010, de főleg 2018 után pedig nemzeti/nemzetközi

A hazai „perverz újraelosztásról”

Az egykulcsos SZJA-val és a rekord alacsony társasági adóval (9%) rekordmagas ÁFA (27%) és a béreket terhelő, szintén magas adóelvonás (adóék) „áll szemben”. Továbbá nincs hazánkban érdemi vagyonadó, az örökösödési illeték alacsony, mindez szintén az újrafelosztást gátolja. Így tehát az említett adópolitika, kéz a kézben a támogatáspolitikával (MTÜ támogatások, kastélyok magánkézbe stb.) elég világos osztálypolitika és szociálpolitika képét mutatják. E rendszer vesztesei a bérből és fizetésből élők, nyertesei pedig a tőkejövedelemből élők. Máshogy fogalmazva, lentről felfelé oszt pénzt az állam, nem fordítva, ahogy azt a jóléti államok teszik.

Beszédes tény, hogy Magyarországon egyedüliként, az elmúlt kb. egy évtizedben a bérből és fizetésből élők részesedése a teljes megtermelt nemzeti jövedelemből jelentősen csökkent.

Kapcsolódó szövegeim: cikk-1, cikk-2.