Daniel Kehlmann: Mozgókép

Három hete került a boltokba ez a regény, azonnal megvettem, és félresöpörve a terveimet, napok alatt felfaltam. Akárcsak a szerző régebbi könyveit.

„– Hogyhogy ne jusson eszembe! Hiszen te voltál az, aki…
– Az igaz, én csábítottalak el, te kifogástalan úriember voltál. De tudod, éppen ezért tettem. Hogy lehet kibírni egy kifogástalan úriembert? Ráadásul egy olyat, aki folyton leszólja az életvitelemet. Ilyenkor automatikusan elgondolkodik az ember, mit kell tenni ahhoz, hogy ez az úriember orra bukjon. És nem volt nehéz dolgom. Hazavittél a szállodámba, meghajoltál a szokásos hülye kézcsókoddal, és menni akartál, erre már muszáj volt azt mondanom: »Hagyd ezt a hülyeséget, gyere!« Még csak nem is tétováztál.
– Hogy tehetted…
– Ezt veled? Kacagnom kell. Egy kicsit hálásabb is lehetnél. Az életet nem kell olyan véresen komolyan venni, Mister Pabst. Hamar elmúlik, és nem veszítünk olyan sokat, ha valami nem sikerül. És minden öröm, amit átélünk, minden kellemes nap, minden…
– Minden férfi.
– Igen, minden férfi, Mister Pabst! És minden nő! Mindenki, aki meztelenre vetkőzik, és bebújik veled a takaró alá, örömet szerez neked, és egy rövid ideig szeret, maga a boldogság, amit meg kell ünnepelni. Aztán az ember továbbmegy. Különben unalmas lesz.”

Ez a frivol, de nagyon eleven idézet a regény egyik mellékszálából való. A főszereplő, G. W. Pabst, az osztrák filmművészet valóban létezett nagy alakja beszélget Louise Brookkal, a mára elfeledett filmszínésznővel, aki egyszer az ágyába vonszolta őt, de csak mintegy oktatási céllal. Pabst egész életében úgy érezte, hogy Louise volt a nagy szerelme, mi, az olvasók azonban tudjuk, hogy egy frászt.

Az igazi szerelme a filmezés volt.

Kehlmann varázslatos tehetségével mindannyiunkat filmrendezővé tesz. A könyv elején megérezzük, hogy Pabst milyen rosszul érezte magát Hollywoodban, ahová franciaországi kitérővel, a nácik miatt menekült. Aztán anyja betegsége miatt hazatérnek az Anschluss utáni Ausztriába, hogy a kedves, magáról már nemigen tudó mamát egy szanatóriumba helyezzék el. De kitör a háború, ott ragadnak. És a nácik megkísértik Pabstot, hogy rendezzen – nem hazafias filmet, mert a mozikat nem lehet csak azokkal megtölteni…

Csodás olvasmány ez a könyv (is), legalább három okból. Egyrészt itt a fordulatos (keretes) regényszerkezet, amely három nagy részre oszlik. Ezek: KINT – BENT – UTÁNA. Másrészt a történet fókusza patikamérlegen kimért módon vándorol erre-arra. Hol a filmrendező technikai zsenialitása van középpontban, hol fia beilleszkedése különféle nyelvű iskolákba, hol a vidéki kisnácik fojtogató világa, hol a háború miatt egyre jobban széteső német államgépezet és mindennapi élet. Harmadrészt itt van Kehlmann cseppet sem kimódolt, konkrét, barátságos és selymes mondatszintű stílusa. Erre jó példa Jakob, a tinédzser fiúgyermek belső monológjában egy mondat, amikor az amerikai és a francia iskolában megtapasztalt nyelveket hasonlítja össze:

„A nyelv elmosódóan nyúlós, inkább énekelnek, mint beszélnek, míg a francia apró tűkből áll, pici szúrások a selyemszövetben, egyik sem mehet mellé.”

Felejthetetlen, ahogy Pabst szinte az őrületig fokozódó megszállottsággal próbálja a rákényszerített nácikedvenc műből készült forgatókönyvet tehetségesen megfilmesíteni, azaz a szarból aranyat csinálni… Az őrület növekszik benne, párhuzamosan azzal, ahogy a körülötte lévő világ (végül Prágában) darabjaira esik szét a bombázások és a közeledő front miatt. De utolsó energia-morzsáinak mozgósításával végül befejezi a filmet, aztán hű segítőjével felül a vonatra. Innét már nem szpojlerezünk. Elég legyen annyi hozzá, hogy igazi XXI. századi regényhez méltó módon, az utolsó oldalakra is jut csavar.

És mi minden van még ebben a különleges időkezelésű, „éppen elég vastag”, de sose terjengős regényben! Női fejlődéstörténet, nyelvi humor, történelmi atmoszférafestés a ‘30-as évek végi Hollywoodról, az osztrák újrakezdésről, a náci hadigazdálkodásról…

Az emberszabású regényírás él és virul.

(Lichtspiel, Rowohlt, 2023. Magyar kiadás: Magvető, 2024. Fordította: Fodor Zsuzsa. Felelős szerkesztő: Turi Tímea. A könyvet Pintér József tervezte. 451 o., ára 5999 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 16 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)