Member of Group ›
Kompresszoros agresszor
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Kompresszoros agresszor

Max Hazan motorjai önmagukért beszélnek. Tökmindegy, hogy egy darab Royal Enfield erőforrást, avagy kettőt (!) épít be ezekbe a műremekekbe, a végén a kész kegytárgyak általában bejárják a világsajtót.

Nem történt ez máshogyan a legutóbbi, ezúttal KTM erőforrás köré épített járművével sem. A Mester azt sem rejti véka alá, hogy nem több ezer kilométeres túrákra tervezte a motort.

„Ez egy olyan valami, aminek két kereke van és jó móka volt megépíteni. Nem volt szempont, hogy praktikus is legyen.”

„Az ötlet még akkor pattant ki a fejemből, amikor egy off-road baleset után „lábadozva” az első motoromat csináltam apám műhelyében. Szinte a semmiből építettem azt a járművet komoly szerszámok nélkül,  bicikli alkatrészekből és egy Honda GX erőforrásból, amit az eBay-en vettem 89 dollárért. A motor végül sokkal gyorsabban ment, mint gondoltam, ezért már akkor elhatároztam, hogy a következő vas, amit kreálok, már motorkerékpár alkatrészekből épül majd meg. Úgyhogy ennél az építésnél is az volt az ötlet, hogy valami hasonlót csinálunk, mint amilyen az első motorizált biciklim volt, egy könnyű, olcsó és gyors járművet. A KTM RFS (Racing Four Stroke) erőforrás tökéletes. Ennek van a legtisztább alakja a modern type-450-es motorok között, könnyű vele dolgozni és relatív golyóálló.”

Max a Craigslist-en történt rövid vadászat során hamar rátalált egy KTM 520-asra, ráadásul egy teljes Öhlins setup-pal. A motor kapott még egy AMR350-es (Aisin) kompresszort is. Benzinkutat nem sokszor fog látni a végül 111 kg súlyú, 85 lóerős KTM, ugyanis 110-es oktánszámú versenybenzinnel lehet csak a szomjúságát oltani. (Ehhez a megfelelő koktélról egy Keihin FCR41 karburátor gondoskodik.) Izgatottan várjuk hát a Hazan Motorworks következő projektjeit. A madarak (és a Twitter) egy új Royal Enfield Musketről és egy KTM 950-es supermoto-ról csicseregnek…

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art