Member of Group ›
Nagy. Rossz. Farkas!
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Nagy. Rossz. Farkas!

El Solitario. David Loner Borras cégének már az elnevezése (A magányos) is arra utal, hogy különc járműveket gyártanak (az öndefinícójuk szerint) „galiciai kannibál fiúk”. (Galicia, Spanyolország északnyugati történelmi régiója nem összetévesztendő Galíciával, a Habsburg Birodalom egykori legnagyobb tartományával.)

Öt évvel ezelőtt (az általunk is már sokszor megénekelt, pl. itt, itt, és itt) BMW RnineT-ból épített Impostor (szélhámos) nevű ’bad ass’ bestiájuk is markánsan kilógott az épített motorok sorából. Nyilvánvaló, hogy ezek az „őrült spanyolok” hogyan akarnak kitűnni az építők sorából, különcségükkel kiemelkedve a marketing zajból. Ahogyan az Imposztorról (‘Bōsōzoku-Chopper-Racer’) készült rendhagyó film, úgy az e cikkben bemutatandó motorról forgatott (cikk végén található) mozgóképek is ezt a nyilvánvaló célt szolgálják.

Kb. 2,5 éve azonban nem egy német mérnök kopogtatott be a spanyol kézműves ajtaján, hanem egy japán szakember, nevesül Shun Miyazawa, a Yamaha Europe product managere. Miyazawa úr Borrast azzal a feladattal bízta meg, hogy építse meg az utolsó Yamaha Yard Built track szörnyet egy XJR 1300-asból. (A híres Yard Built sorozat további három darabjáról is írtunk már. Itt olvashattok róluk: VMAX ’Infrared’ by JVB Moto, ’Botafogo-N’ by Numbnut Motorcycles és végül a nagy kedvenc, ’Faster Son’ by Shinya Kimura.

A legújabb szerkezet végül az El Solitario sajátságos keresztelőinek megfelelően a „mesés” Big Bad Wolf nevet kapta és szeptember 30-án állt rajthoz a méltán népszerű Glemseck 101 fesztiválon. (Nem mellesleg azzal a céllal, hogy lenyomja a Séb Lorenz vezette Lucky Cat Garage híres, áramvonalas gépét, a beszédes nevű Sprintbeemer továbbfejlesztett, ’furtherer’ változatát.)

Big Bad Wolf by El Solitario

A spanyolok eleget tettek a Yamaha elvárásának és nem módosították (vágás/hegesztés) a vázat. Borras saját elmondása szerint ez azonban nem tette egyszerűbbé a projektet.

A Solitario „nincs teljesen kibékülve” a négy hengeres motorokkal. Hónapokon keresztül azon gondolkodtunk, hogy miként lépjünk tovább. Végül az egyetlen lehetőségünk az volt, ha a teljesítményre és a technológiára fókuszálunk. Mindkettő „ismeretlen” (és drága) fogalom számunkra. Motorkerékpár költők vagyunk, nem mérnökök.”

Ezen okoknál fogva tehát Borras felkérte Mauro Abbadinit, a madridi Classic Co. vezetőjét, hogy segítsen be a projektbe. Végül csak a váz, a tank és a kormány maradt eredeti a BBW-n. A fogyókúra során 25 százalékkal (245-ről 183 kilóra) sikerült lecsökkenteni a motor tömegét, ami (és a 148 lóerő) a gyorsulási versenyeken különösen „jól jön” majd. A motorkerékpár Lectron 42-es karburátorokat kapott. A fékek (tárcsa rotorok, féknyergek, dugattyúk) megalkotásába a svéd ISR segített be. A villák és a csillapítók a k-Tech Suspension és a Novatech cégektől jöttek. A titán kipufogót az Asahina Racing szállította Japánból. Az olaj-hűtő egy helyi, spanyol vállalattól, a Taleo Racingtől érkezett, aki MotoGP teameknek is beszállít. Egy francia vállalkozás, az EMD küldte az alumínium motor borítót, melyet a gyári XJR1300 vásárlók is megrendelhetnek hamarosan. A tank egy TWM (custom) sapkát kapott és a széles nemzetközi összefogás utolsó mozzanataként egy londoni műhely, a DSC (Death Spray Custom) fényezte le a motort.

Az pedig, hogy Mauro Abbadinivel a nyeregben, lenyomta-e az idei Glemseck 101-en a NagyRosszFarkas a cikk elején megemlített SzerencsésMacska ápgrédelt bimmerét, a cikk végén található második videóból és ebből a cikkből derül ki. Bármi is zajlott le a versenyen azonban, a macskáknak tudvalevőleg kilenc életük van (ezt a tankon a bömös alkotói meg is örökítették), tehát jövőre bármi megtörténhet…

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

Big Bad Wolf by El Solitario

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.
A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Beoplay E(z)6!

2018. október. 17.

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás