Coco Chanel

„Nem szeretem a zárt felsőket – amikor férfiakkal beszélgetek, nem látom, hogyan viszonyulnak hozzám!” Coco Chanel

Szeretem Chanel frappáns mondatait! Tömören és lényegre törően fogalmaznak meg, megkerülhetetlen helyzeteket. Egyértelmű, hogy a nők felszabadítója, a modern stílus feltalálója, nem a szürke, begombolkozott, a testiséget tagadó Nőkben hitt, hanem a hús-vér,  vonzó és provokáló, a férfi és női kapcsolatot, a nemek közti örök játékot tudatosan megélő nőkben.

Chanel, aki saját nemének új én-képet, öntudatot és egyenlőséget adott, naprakész, korszerű és friss kreációival, megszabadítva a nőket a fűzőktől és más kényelmetlen daraboktól, köztudottan imádta a férfiakat. Nem önmagában és öncélúan a nőiességben, hanem a férfiak általi nőiességben hitt. Hiszen férfiak nélkül nincs nőiesség, nők nélkül pedig nincs férfiasság, csak nemek vannak és biológiai tények. Abban hitt, hogy egy Nőnek meg kell mutatnia a testét, fel kell tárnia teste adottságait, játszani kell a férfival, hogy a férfi is játszhasson vele. Nőnek kell lennie, hogy a férfi férfi lehessen, játszania kell, hogy játszótársra leljen, hogy felismerhesse a másik „viszonyát” magához.

Chanel hitt a finom, nem öncélú  feltárulkozásban, a test vonzerejében, a nőiesség megélésében. 

Miközben kiskosztümjei és könnyed selyemruhái egy új nőideálnak készültek, a Nőnek, aki önálló, szabad és tudatos, a párizsi „kisasszony” ahogy kortársai nevezték, mindig fontosnak tartotta a ruha mögött az embert, a testet, hiszen a jó ruha lényege éppen nem a test elbújtatása, hanem rafinált megmutatása. Ezt az elmúlt évtized egyik legjelentősebb tervezője, Gianni Versace is megfogalmazta, aki szerint ha a ruha mögött nem érezzük a testet, akkor az nem több mint egy lepel. Egy nő igenis hódítson, viseljen bátran dekoltázst, de maradjon eközben finom, titokzatos és minőségi. Hiszek benne, hogy a minőség egy igen fontos, és gyakran sajnos elfelejtett kritérium, hiszen a test megmutatása minőségi módon rabul ejti a férfiakat, a közönséges megmutatás, pedig csak felizzítja őket. Igenis finoman provokáljanak minket, ejtsenek minket rabul, akarjanak minket elvarázsolni, de engedjék, hogy hódítsunk, hogy „megszerezzünk”, hogy vágyakozzunk.

És persze azt se feledjük, hogy a minőségi nőkhöz minőségi férfiak kellenek, akikkel megélhető a nemek közötti örökös játék, a hódítás és rabul ejtés misztikus körforgása.

Egy dekoltázs akkor éri el a célját, ha a Nő marad meg bennünk, a Nő, akinek teste csak az egyik lényege, de akinek személyisége, mosolya és mozdulatai lesznek számunkra nélkülözhetetlenek. Akinek szeme színe, illata és hajának fürtjei rögzülnek bennünk a dekoltázs varázsa által. Hölgyeim, bátran támaszkodjanak Coco Chanelre, ha igazi férfival találkoznak, ő el fog „mélyedni” dekoltázsuk látványában. De ezen nincs mit meglepődni, ettől férfi az, akivel szemben ülnek, ebből fogják felismerni azt a bizonyos „viszonyulást”…