Róma szövete

Álomkép volt a film egy költő, az elegáns és különleges ízlésű Jep Gambardella életéről, fátyolos, lebegő és meseszerű, mert Róma utcái nem voltak tele turistákkal, csupán a rómaiak látszottak mindenhol. A rómaiak, akik a város főszereplői, de akikről könnyen megfeledkezünk az örök városban.

Annak idején egy rövid római utam során újraélhettem a filmben megtapasztalt várost. Február elején Róma üresebb, nyugodtabb volt, mint eddig bármikor is megélhettem. Sokszor jártam már itt, mindig zavart a tömeg, a káosz az ideges turista sietség. Most előbújt számomra Róma eredeti szövete, láthattam végre a sárga és zöld kabátos frizurás idős hölgyeket, akik méltósággal sétáltak el a terasz előtt, ahol a sokadik tökéletes ristrettomat kortyolhattam. Megfigyelhetem az előkelő járású férfiakat, akik mint pávák feszítettek az utcákon, gondosan szemügyre véve a másik ember ruházatát és kinézetét. Két magas rangú, a parlament épületéből kilépő katonatiszt egyenruhája vitte volna nálam a délelőtti stílusversenyt, ha nem lép be a látóterembe egy bogárfekete, testre szabott reverendát viselő pap, nyakba kerített piros kasmírsállal és fényes lábbeliben.

Róma a férfiak városa, itt van a politikai élet központja és annak ellenére, hogy az olaszok sem sokra tartják a honatyákat, az itteniekre legalább jó ránézni, pontosabban végignézni azt, ahogy magukra vett lassú léptekkel – mínuszos járással, ahogy Ádám barátom fogalmazott – vonulnak az utcákon, szűkre szabott zakókban, bokacsontig hajtott sötétkék nadrágokban, fényes cipőkben és makulátlan ingekben.

Volt ebben a Rómában egyfajta előkelőség, amit korábban nem láthattam meg, mert a turisták sokasága és összevisszasága elrejtette előlem. Most találtam meg azt a várost és hangulatot, amiről a film szólt, nem csak Rómát, de a rómaiakat is.