Member of Group ›
Spéci divatkampány a Budapest Parktól
Vasárnap a stílusról és az életről esik szó. Life/Style.
 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.

Spéci divatkampány a Budapest Parktól

 

A Budapest Park legfontosabb alapértékei közé tartozik a sokszínűség és az érzékenység.

Ezt az üzenetet most rendhagyó módon és a szórakozóhelytől talán kicsit szokatlan környezetben közvetítik: ezúttal a divat világába kalauzolják a közönséget, és különleges modellek segítségével mutatják be idén debütált merch kollekciójukat.

A Budapest Park saját reklámtermékeit bemutató új kampányában öt teljesen különböző karakter jelenik meg, akik más-más megközelítésben mutatják be az emberi szépséget. Többen egyébként a Park törzsvendégei közül kerültek ki: Strasser Pál például mozgásában korlátozott, mégis rendszeresen jár a szórakozóhelyre, és elképesztő lelkesedéssel bulizik a koncerteken. A fotósorozatban helyet kaptak profi modellek is, mint Artemis Voulgarakis, aki több nemzetközi projekt mellett a Daalarna kampányából is ismerős lehet, illetve Prokopp Attila Ivan, akinek korábban szoros kapcsolata volt a zenével, Ivan4sure néven ugyanis több dalt is kiadott. A képeket Udvardi Attila divatfotós neve fémjelzi, aki a következőképp mesélt a koncepcióról:

„Nagy örömmel fogadtam a Budapest Park felkérését és az egyedülálló kreatív koncepciót, hiszen magam is fontosnak tartom az elfogadást. A modellek eltérő karakterei és Kiss Márk zseniális styling-ja még inkább lehetővé tették, hogy a valóságtól jobban elrugaszkodjunk és létrehozhassuk ezt az elvontabb képi világot. A fotózás családias, laza hangulatban telt szuper jófej arcok között. A stáb teljes mértékben szabad kezet kapott az alkotói folyamatokhoz, ez mindig egy hálás feladat, és szerintem mindenki nevében kijelenthetem, hogy mi lubickolunk az ilyesmiben.”

A fotókat pedig pont a modellek sokszínűsége és sokrétűsége teszi egységessé, harmonikussá, és remekül prezentálja azt, ami miatt az emberek szeretnek a Parkba járni: itt mindenki egyformán kint hagyhatja a valóságot. A képsorozat egy már-már szürreális világot mutat be, ázsiai inspirációval átszőve. Ennek ötlete a kínai horoszkópból ered: idén a vízi Nyúl éve van, amely a kínai kultúra szerint rugalmasságot, illetve békét hoz, és amely szerint egy kis nyitottsággal sokkal jobban rá tudunk hangolódni a környezetünkre, mások hangulatára. Ez pedig remekül rezonál a Park által régóta közvetített üzenetekre: az érzékenységre, empátiára, társadalmi felelősségvállalásra és szolidaritásra. A modellek extrém megjelenését Kiss Márk divattervező álmodta meg, aki a szélsőségek között lavírozva formálta „parkosra” a tematikát.

„Amikor felkértek a Budapest Park kampányának stylingolására, nem is volt kérdés, hogy vállalom-e, hiszen stylistként az ilyen kreatív koncepciók a legizgalmasabb feladatok. Nem csak a témaválasztás, hanem a karakterek változatossága is beindítja az ember fantáziáját – ezekre mindig lehet épiteni, különösen, ha a stáb tagjai is kreatívak és maximalisták. Közel állnak hozzám az ázsiai kultúrák, és azok öltözködési formái, így ezek stíluselemeit és kiegészítőit alkalmaztam. Látványos, modern, és »cool« szettek születtek, mint amilyen maga a Budapest Park is.”

A képeken szereplő Parkos ruhákat a hazai Creas gyártotta, és bárki beszerezheti a helyszínen vagy a hely webshopjában.








Kreditek:

Fotós: Udvardi Attila
Stylist: Kiss Márk
Stylist asszisztens: Csaba Erika
Fodrász: Álmos Borbála
Sminkes: Bukor Ágnes
Sminkes asszisztens: Bíró Anita
Art director: Ferencz Sándor, Kiss-Benedek Kristóf
Modellek: Artemis Voulgarakis, Prokopp Attila Ivan, Shokoya Mimi, Kovács Noémi Andrea, Strasser Pál
Imidzs videó: Vadas Géza
Parkos merch gyártója: Creas

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art