Member of Group ›
Steve McQueen sivatagi fűnyírója újraéled!
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Steve McQueen sivatagi fűnyírója újraéled!

 

Steve McQueen, ahogyan mi is, motor (és autó)bolond volt. Ezt jól tudjuk. Gazdagon dokumentált e kedvtelése. (Nézzétek meg pl. az On Any Sunday című filmet!) Sok egyéb kétkerekű mellett (Triumph persze) imádta a svéd Husqvarna dirt motorjait is. BTW: 2011-ben kelt el a ’70-ben gyártott Cross 400-asa, két éve pedig a Cross 250-ese Las Vegasban. Azóta persze sok víz lefolyt a kaszinók vécéjén és a márka, más motorgyártóhoz hasonlóan, számtalan tulajt „bejárt” már. Legutóbb, 2013-ban a BMW adta el a KTM-nek a nagy múltú brandet.

„Nagy múltja” és hagyományai tehát kétségtelenül vannak a Huskynak, az egymillió dolláros kérdés inkább az, hogy jövője van-e a cégnek? Valószínűleg erre a kérdésre akart csattanós választ adni a múlt évi milánói motorkiállításon (EICMA) a márka, amikor két vagány tanulmányt is bemutatott. Mindkét, a Kiska cég által formatervezett 401-es koncepciónak már a neve is visszautal a Husqvarna tradíciókra, hiszen a híres, ’55-ben debütált „ezüst nyíl” (Silver Pilen) után az egyiket Svart Pilennek (fekete nyíl), a másikat Vit Pilennek (fehér nyíl) nevezték el. Előbbi scrambler (szerű), utóbbi cafe racer (jellegű) „képződmény”.

Mindkét verziót ugyanaz a 373 köbcentis egyhengeres erőforrás hajtja majd (legkorábban 2017-től), melyet a KTM 390-es Duke-ból műtenek majd át. Kb. 135 kilóra tehát 43 lóerő és 35Nm jut, a Brembo fékek pedig gondoskodnak majd arról, hogy megállni is tudjon a motor. (+ WP upside-down villák és 17-es kerekek jellemzik a vasat.) A nagy kérdés persze ugyanaz, mint minden koncepció jármű esetén. Mennyit tudnak/akarnak átmenteni „sógorék” a tanulmányból a sorozatgyártású motorba? Annak pedig, aki jóárasított Husqvarna „járműre” vágyik, még egy traktorba sem kell beruháznia, hiszen a svéd/osztrák gyár (a láncfűrészei mellett) remek fűnyírókat is gyárt. Akit mégis a motorok hoznak inkább lázba, javaslom látogassa meg (on- vagy offline) a holnapután kezdődő milánói motorkiállítás idei, 73. rendezvényét. Valószínűleg nem fog csalódni.

(A motorokat bemutató film a cikk végén, a képek után található.)

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Husqvarna Concept 401

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Photo
Video
B&O
Ride
Home
Cloud
Smile