Mennyiség kontra minőség

Korunk a két fogalmat kibogozhatatlanul összegubancolja, s lassan már senki sincs, aki kulcsot adhatna a megoldáshoz, már csak azért sem, mert a kérdés mögött életstílusbéli, világnézeti és gazdasági meggondolások sora húzódik meg. Sokszor még a különbséget sem érzékeljük. A gourmet és a gourmand szavakat egybemossa tudatunk, pedig hát két teljesen különböző fogalomról van szó. A gourmet-nek a minőséghez , a gourmand-nak a mennyiséghez van több köze. A gourmet ugyanis ínyencet jelent, a gourmand pedig egy bélpoklos zabagépet.

A gourmet-gourmand párhuzam az élet minden területén tetten érhető.

Sosem tudunk következetesek lenni, vagy az egyiket, vagy a másikat részesítjük előnyben, de ember még nem született, aki a minőség-mennyiség ellentmondásos csapdájába sosem esett volna bele. Pedig tudjuk, hogy a mennyiség a minőség kárára megy, de hogy az egészséges határt mikor és hogyan lépjük át, az sosem tudjuk, legfeljebb néha utólag érezzük.

Ma a mennyiség tűnik látványosabbnak, így annak adunk előnyt. A fogyasztást könnyebb mennyiségében mérni, mint minőségében. S ha minőségi is fogyasztásunk, mennyiséggel azt is el lehet rontani. Hiába eszünk homárt, vagy kaviárt, attól éppúgy megcsömörlünk egy bizonyos mértéken túl. Csak kaviárt hányni nagyobb luxus, mint tökfőzeléket. Hiába, ahogy egy jó barátom fogalmazott:

A csömör sokba kerül, az éhség ingyen van.

Bármilyen furcsán hangzik, de nincs olyan dolog, ami egy bizonyos mértéken túl ne menne a minőség kárára. Még az olvasás adta gyönyör is felhígul, ha habzsoljuk a könyveket, mert a könyvfogyasztás sebessége nem haladhatja meg az élménybefogadó képességünket. Bármit is teszünk, egy bizonyos mértéken felül inkább árt, mint használ. Hiába utazol többet egy átlag embernél, nem éled meg utazásaid gyönyörteljesebbnek, mint az, aki csak ritkán engedheti meg magának az ilyenfajta luxust. Üldözhetsz bármiféle gyönyört, az érzés a mennyiséggel menthetetlenül felhígul.

Érvelhetnek nekem kifinomult stiliszták, akik az életstílust, az eleganciát a minőségire törekvésből vezetik le, számomra ez csak látványos felszín, náluk a mennyiségi elhajlások éppúgy fellelhetők, mert ők sem következetesek – legfeljebb a kirakatban. De kétségtelen, hogy a szép kirakatok is az élet látványos oldalához tartoznak.

Nekem úgy tűnik, a minőség és a mennyiség kényszerkapcsolatban állnak egymással, s egymástól elválaszthatatlanok.

Feltételezik egymást, mert csupán egymásban kapnak értelmet. Nem egy filozófiai irányzat e két fogalom dialektikus kényszerkapcsolatára vezeti vissza a természeti és a társadalmi változásokat. A mennyiség és minőség közti harmónia az a bizonyos arany középút, amin járni nehezebb, mint kötélen egyensúlyozni.

Az élet alapvető receptje a mértékletesség. Egy minőségi élet nem attól minőségi, hogy lazacot eszünk, Rolls Royce-szal járunk, és kastélyban élünk – persze a kívülállók szemében ettől – hanem, hogy stimmelnek benne az arányok. Egy csipettel kevesebb só a levesünkben, s a leves (az életünk) sótlan. Egy csipettel több és el van sózva. A sóból és minden más „ízesítőből“ tehát pont annyi kell, hogy megfelelő módon fűszerezze a levesünket – az életünket.

Az arányokat te rakod össze. Az életed pedig olyan, amilyennek összeraktad.

Ha mindezt talmi értékek alapján teszed, ha nem magad gyönyörűségét, hanem a külvilág csodálatát célzod meg, ne csodálkozz, ha életed nem lesz minőségi – legfeljebb mások szemében. Ne kívánj többet, mint amit elérni képes vagy, mert nem az a szegény, akinek kevese van, hanem aki sokat kíván.

Egy egészséges embernek ezer kívánsága van, egy betegnek csak egy.

Lám ez a szentencia is rávilágít arra, hogy kívánságaink leginkább akkor vannak, amikor messzemenően rendben az életünk, mert a kívánság már önmagában luxus. Nem kívángatni kell dolgokat, hanem a rendelkezésre álló lehetőségeken belül törekedni rá. Hogy mire? Amire csak kedved tartja. Csak ne áltasd magad avval, hogy nem a hozzáállásodon múlik, mert mindig azon múlik. Az élet úgy áll hozzád, ahogy te állsz az élethez.

A kiválasztottak, akiknek a Jóisten egy kicsit több eszet adott, minőségibb életvitelükkel mások fölé pozicionálják magukat. Műveltebbek, a kultúrában otthonosabban mozognak, ettől kvázi többnek érzik magukat. Bizonyára így is van, nem vagyunk egyenrangúak.  Ettől színes Isten állatkertje. Azonban, egy nagyon alacsony szinten is lehet minőségi életet élni, ha stimmelnek a relációk és arányok, mert a minőségi élet nem a kultúra fogyasztásán, a tulajdon mennyiségén múlik, hanem a már említett harmóniákon. A tisztességet, az önbecsülést, a jó lelkiismeretet és szeretetet még ma sem lehet pénzen megvásárolni.

Én úgy vagyok vele, hogy egy ideje már igazán csak a deficitek lelkesítenek. Általuk ismerem meg a langyos élet csacsogó felszíne alatt meghúzódó mélységeket. Persze nem vágom le a kezem, csak, hogy érezzem milyen nyomoréknak lenni, s nem szúrom ki a szemem, hogy a világtalanok sorsában osztozzam. De szívesen fáradok el másokért, sokkal szívesebben, mint saját magamért és az éhség is jóval nagyobb spirituális gyönyörűség számomra, mint a csömör állapota.

A legnagyobb minőség forrása az életben kétségtelenül az önzetlenség, másokért, mások javára lenni és hozzájárulni ahhoz, hogy szeretteink megtanuljanak repülni.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy a világot a vállára vegye, de szűkebb környezetéért, családjáért, barátaiért bárki vállalhat áldozatot. Élhet persze a mennyiségekért is, gyűjthet pénzt, bélyeget, autót, ingatlanokat. De nem azon múlik, hány játékod van, hanem hány játszótársad. Az élet minden látszat ellenére bölcsen és igazságosan lett kitalálva.