A tettek hangosabbak, mint a szavak

Engem a dolog annyira megfogott, hogy most én is belső késztetést érzek az írásra, de nem csak ehhez a témához szólnék hozzá, hanem elsősorban ahhoz, amit ez a tematika bennem generál. Hogy a tettek hangosabbak, mint a szavak kiváló téma, de az angolszász iskolák szellemisége úgyszintén, mely – mint már ebből a feladatból is átjön – az önálló gondolkodásra nevelést célozza meg. Mert nyugodtan állíthatjuk, hogy az önálló, saját gondolatok hasznosabbak, mint az adaptáltak, még akkor is, ha az utóbbiak nagy gondolkodóktól származnak.

Az angolszász és a porosz típusú iskolák ebben különböznek leginkább.

A porosz modell lényege, hogy a diákokba szabályosan beleverik a tudást, s ha napjainkban már nem is katonás fegyelemben vesszővel teszik ezt és a diákoknak nem is szóról-szóra kell megtanulniuk mindent a „szent“ tankönyvekből – sokáig így volt -, még ma is kritikátlanul kell elfogadniuk és elsajátítani a tudáspiramis csúcsán álló autoritások kőbe vésett gondolatait.

Ezzel szemben az angolszász típusú oktatási rendszerben az önálló gondolkodásra nevelés kerül előtérbe.

Nem könnyítik meg a diákok helyzetét avval, hogy a megtanulandó anyagot szájba rágják, és szándékosan lebegtetik a határokat, hogy a diák önálló munkával és gondolatokkal mindenkor átléphesse azokat. Lehet, hogy az első, nehézkes gondolatok kezdetben nem mérhetők a nagy gondolkodókéival, de pusztán mások szellemiségével táplálkozva nagy tudásúak lehetünk ugyan, eredetiségre igényt tartó pallérozott elmék viszont nem.  Egyébiránt az esszéírásban sosem volt tilos forrásokat használni, vagy azokból kiindulni.

Az oktatási rendszerek eme szembe szökő nagy különbözőségén nem szabad csodálkozni. Angliát egy soklépcsős polgári forradalom során alulról reformálták, s a hosszú harcok során kialakuló népképviseleti parlamentarizmus pluralisztikus elveket ültetett el a társadalmi tudatban. Az angolok nagy érdeme, hogy megvetették az individuális társadalom alapjait. Oktatási rendszerük is messzemenően ezt támogatja.

Nagyjából ezzel egy időben az örökkön felülről reformált, egy-két generáció alatt a semmiből nagyhatalommá váló Poroszország nagy érdeme, hogy Európában elsőként vezeti be a az általános iskolakötelezettséget (a hadkötelezettséget is). Az uralkodó társadalmi rendnek megfelelően – felvilágosult abszolutizmus – a társadalmi hierarchia statikusan merev és az oktatásban is a tekintélyuralmi rendszer honosodik meg.

E két szisztémát, vagy a szisztémák kombinációját veszik át Európa más államai is társadalmi berendezkedésüknek megfelelően. Magyarországon osztrák közvetítéssel természetesen a porosz iskolarendszer terjedt el. Ennek megfelelő a társadalmi tudatunk is.

Ezért várunk minden reformot, jót, áldást fentről, ezért beszélünk sorsunk mozgatóiról többes szám harmadik személyben.

Ezért nem vagyunk mi képesek forradalmat sem csinálni, valójában csak lázadni tudunk, kuruckodni, de az elért eredményeket képtelenek vagyunk magunk javára fordítani. 1989-ben már végleg nem hittünk magunkban, amikor megtörtént a csoda, a történelem a népre tovább nem várva, a reformkommunisták kezébe tette a kezdeményezést. Mi meg csak néztük, hogy milyen nagy dolgok történnek körülöttünk. A forradalmat felülről kaptuk, s annak következményeit azóta is felülről adagolják.

A poétikus megfogalmazású „tettek hangosabbak, mint a szavak“ mögött szimpla igazság húzódik meg: csakis a tettek viszik előre a világot. A kijelentés végső lényegét egy hasonlóan poétikus igazsággal lehetne leginkább megközelíteni:

Jobb egy gyertyát meggyújtani, mint a sötétségről panaszkodni.

A gondolatokat, a szavakat és a tetteket kauzális sorrendbe lehet állítani. Mindhárom óriási hatalommal bír. A gondolatok hatalma azonban abból ered, hogy a gondolatokat szavakba öntik, a szavaké pedig abból, hogy a szavakat tettek követik. Kezdetben van tehát az idea, ami a világ számára szavakban nyer alakot és tettekben értelmet. Az univerzumban semmi sem vész el, mindennek megmarad a lenyomata, a szavaknak is, gondolatoknak is, nem csak a tetteknek.

De a gondolatok és szavak, melyeket nem követnek tettek, az emberiség számára elvesznek. A szavak mégoly hangosak néha, de a tettek hangosabbak. A hangos panaszok sem világítják meg a földet, egy szál gyertya sem. De a gyertya fénye mégiscsak több a semminél. Ehhez azonban meg kell gyújtani.

A szó elszáll, az írás megmarad – tartja az antik bölcselet.

A gondolatok és szavak valóban elvesznek, ha nem írják le őket. Az írás viszont már tett. Mint ahogy a törvényeket is kőbe vésik, mert attól törvény a törvény, hogy a legmaradandóbb anyag őrzi hatalmát. S ha már a törvénynél tartunk, senkit sem ítélnek el amiatt, hogy törvénybe ütköző dolgokról beszél, csak, ha meg is teszi azokat. Hányszor elhangzik verbális gyilkossági szándék, de ettől még senkit sem ítéltek el. Ha a kijelentést tettek is követik, már másképp néz ki a helyzet.

Gondoljuk el, mennyit változna előnyére világunk, ha legnemesebb szándékainknak csak töredékét meg is valósítanánk, azaz megtennénk legalább valamit abból, amit tiszta szívvel gondolunk! Legtöbbünk pusztán szavakkal igyekszik megváltani a világot, mikor tettekre kerülne a sor, legyintünk, s azt mondjuk: ah, mi értelme, attól semmi sem fog változni. Ha elkötelezzük magunkat amellett, hogy a mi tetteink semmit sem változtatnak a világon, nem szabad csodálkozni azon, hogy igazunk is lesz. Nem tetszik sokaknak a politikai kurzus, de nem mennek el szavazni. Pedig attól, hogy nem mennek el, már közvetve arra voksoltak, ami ellen szavazni kívántak volna. 

Nem elég tehát beszélni, tenni is kell.

Jót gondolni, vagy jót tenni, nem ugyanaz. Az élet a tetteké, mondja a kissé közhelyesnek tűnő igazság. De tény, hogy a sok elpazarolt lehetőség után a halálközelség nagyban rávilágít a dolgok lényegére. Ha már egy számunkra fontos ember elment, azon emésztjük magunkat, vajon nem csak gondoltunk, meg is tettünk-e mindent, mert korrekcióra lehetőségünk már nincs. Saját életünkkel való elszámolásunkat is leginkább a gondlatok és tettek aránytalansága nehezíti meg. És hányszor elhangzik: ha újra kezdhetném, meg is tenném. Hogy mit, az nem is fontos. A tenni-n a hangsúly.