Member of Group ›
A csinovnyik és a Ferrari
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

A csinovnyik és a Ferrari

 

A pártcsinovnyikokat „testközelből” leginkább az én és szüleim/nagyszüleim korosztálya ismeri.

Jómagam elsős gimnazistaként találkoztam először ezzel a kifejezéssel Gogol: A köpönyeg című elbeszélése és Csehov: A csinovnyik halála novellája kapcsán. A csinovnyikok jellegzetes, kiszolgáltatott orosz hivatalnokok voltak, akik tulajdonképpen szinte semmihez sem értettek.

Mára, mint oly sok szó, ez is pejoratív tartalommal bír, a lélektelen, kicsinyes pártkatonákat és a mindenek felett lojális, bélyegnyaló bürokratákat hívjuk így. Azokat a „titkolt”, vagy nyíltan NER alapítványok/alapkezelők, propaganda média és egyéb intézetek/intézmények szervilis vezetőit, akik soha nem dolgoztak érdemi vállalkozásban, közép- vagy nagyvállalatnál, oktatási intézménynél, a harmadik szektorban vagy egyéb, a párt világán kívüli hasznos helyen. Ezek az emberek soha nem tapasztalták meg, hogy milyen egy civil munkahelyen, vagy a versenyszférában dolgozni.

Én is ismerek ilyeneket. Egészen közelről is.

Olyat is, aki az én házammal dicsekedett egy haverjának, akit nyilvánvaló faragatlansága miatt a feleségem végül kidobott az otthonunkból. Jól emlékszem a szekunder szégyenérzetre, amit akkor éreztem. Érdekes fordulat, hogy néhány évvel később a rendőrség vitte el ezt a havert, amint egy bevásárlóközpont garázsában éppen 10 millió forint kenőpénzt vett át. BTW: a jogi vezetője volt egy állami intézménynek… (A „hűtlen kezelés” fogalmát mindig is eufemizmusnak tartottam.)

Ezeket a mókás plüss figurákat gyakran az alázat helyett a „feljogosítottság érzés” jellemzi.

Úgy beszélnek az általuk vezetett intézmény (köz)pénzéről, mint a friss középvezető, aki a cégének az akvizíciójáról többes szám első személyben dicsekszik. Ezeknek a mulatságos csinovnyikoknak egy része kifelé (néha befelé a családjuk felé is) „bérből-és-fizetésből” él, de valójában persze „nokiásdobozokból”. Sok esetben, amikor a pozíciójuk kapcsolati tőkéjét indirekt vagy direkt financiális előnnyé transzformálják, önmaguk számára is megideologizálva, valószínűleg nem is érzik korrupciónak a műveletet, mely során a mi (köz)pénzünk hozzájuk vándorol.

Orwell duplagondol (doublethink) kifejezésének nyilvánvaló megnyilvánulása ez, amit a magyar nép egy jelentős része is kedélyesen és gyakorta alkalmaz, hiszen miközben nyilvánvalóan kárvallottja a rendszernek, lelkesen tapsol neki. Így az egyre bővülő erőforrásokkal rendelkező propaganda gépezet végül erkölcsi önfelszámolásba hajtja alattvalóit és Festinger kognitív disszonanciája ül tort a kritikus gondolkodás romjai fölött.

Gyakran kettős mérce is jellemzi ezeket az embereket. Ha érdekük úgy követeli meg, a szerény ének arról szól, hogy ők a munkaalapú társadalom bérből-és-fizetésből-élő kisemberei, ha éppen a kisebbrendűségi érzésüket kompenzálják, akkor pedig egy haver Ferrarijával dicsekednek a házamnál. (Ami már csak azért is komikus, mert a sajátomat másfél évtizede adtam el, és azóta is értelmetlen vásárlásnak tartom már az ilyen tárgyakat.) La Fontaine és/vagy Ezópusz (Αἴσωπος) és/vagy Hofi évtizedekig megélne a mai kor csinovnyikjainak izzadtságszagú erőlködéseiből.

Ezek a wannabee polgár, műmájer arcok nem tudják, hogy más tollával csak ékeskedni lehet, de repülni nem…

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art