A férfinép már csak ilyen, megnézi a nőket.
Nem azért nézi meg őket, mert neveletlen, vagy mert vadászik. Azért nézi meg őket, mert a nőket megnézni jó. Mondhatni úgy is, hogy élni csak nőket nézve, érintve, és szeretve érdemes. Persze az élet e mellett rejteget még számos nagy élményt is, de egy biztos, ami a nők „mustrálását” illeti, abban mi magyarok az élen járunk Európában.
Bátran felvállaljuk, ha egy nő megtetszik, szívesen tekeredik utána a fejünk, a jó modorral nem törődve előszeretettel teszünk magasztaló, dicsérő, de sokszor illetlen, sőt akár becsmérlő megjegyzéseket is, ha az idomaikat bátran vállaló, azokat szívesen megmutató nőket látunk. Persze a nők is mindent megtesznek azért, hogy kihozzanak minket a normális kerékvágásból. A világ kevés részén látni ennyi bugyit villantó mini szoknyát, ennyi, a keblet éppen hogy fedő trikót, ennyi villanó derekat és fedetlen csípőt. A magyar nő, különösen a pesti nő – az a bizonyos fess pesti nő, a kicsike száját festi ő –, nos, a női nemnek ez a büszke járású, felszegett fejű, sejtelmes nézésű és igen határozott verziója manapság gyakran elveszíti a fonalat.
Olybá tűnik, hogy sokan elfelejtették az alapszabályt, a kevesebb nem néha, hanem mindig több.
Jó lenne végre már megérteni, hogy nem az lesz a sikeres, aki mindent megmutat, nem az, aki bájait könnyen mutogatja, hanem az, aki sejtet, aki úgy mutat, hogy közben eltakar, aki finom marad és büszke. Akinek a test a büszkesége temploma, nem pedig olcsó árú, amit bárki megcsodálhat, amit sokan megkaphatnak. A visszafogott megmutatás mögött ott van a NŐ (csupa nagy betűvel), a NŐ, aki büszke, aki ízléssel és finomsággal tárja csak fel magát, aki nem a testiség közvetlen erejével, hanem a személyiség, a test és a szellem összhangjával csábít. Aki megmutathatna, de nem teszi, mert az olcsó magamutogatásnál számára többet ér, a bámuló helyett a kutató tekintet, az idomok felzabálása helyett a finom kóstolgatás, a sejtelmes vágy a férfiak arcán.
Az igazi nő így hódít… Megőrzi büszkeségét, teste idomait nem fegyverként, hanem ajándékként kezeli, olyan ajándékként, amit megszerezni nem, csak kiérdemelni lehet. Mi férfiak ezért vagyunk oda igazán, a Nőért, akit megszerezni kell, akinek lénye és teste csupa titok, aki elbűvöl minket, azzal, hogy NŐ!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.