Két esztendővel ezelőtt ünnepelte 40. születésnapját hazánk egyik meghatározó gazdasági napilapja, a Világgazdaság. A szaklap ezt a tényt, egy különleges konferenciával ünnepelte meg, melyre 40 negyvenéves felsővezetőt hívott meg. A meghívottak, köztük jómagam is, előzetesen egy felmérés kitöltésével ítélhették meg, milyen jövő vár ránk 40 esztendő múlva. A konferencia bemutatkozó anyagába (a felkérésnek megfelelően 4-5 mondatban) a következő előrejelzést írtam:
“2049-ben a két legnagyobb lélekszámmal rendelkező ország, India és Kína lesz a világ két leggazdagabb országa, bár az egy főre jutó GDP, óriási fejlődést maga mögött tudva sem éri majd el az amerikainak a felét sem. A globális vállalati világot az elkövetkező évtizedekben intenzíven egyesülő “gigacégek” vezetik majd, melyek “nemzetisége” egyre kevésbé lesz meghatározható/értelmezhető. Jellemző demográfiai trendként, Glóbuszunk lakossága erősen elöregedik, a napjainkhoz képest nagyobb Európai Unióban ez a valószinűsíthető jövőbeni folyamat még intenzívebben zajlik majd le. A tudományos innováció felgyorsul, a biotechnológiai fejlesztések eredményeinek mindennapi használata valószinűsíthető. A kommunikáció a fejlettebb és jóval “felhasználóbarátabb” eszközök miatt szabadabb, olcsóbb (egy része ingyenes) és többek számára hozzáférhetőbb lesz, ezért az elkövetkező évtizedek egyre jobban “dokumentáltak” lesznek, illetve a különféle elektronikus és kommunikációs eszközök integrációja is felgyorsul majd.”
Amikor néhány nap múlva elolvastam ezeket az általam írt (közhelyszerű) sorokat, arra gondoltam, 2049-ig természetesen sok hegyet kell még megmászni és sok völgybe is szükséges alászállni, de egy biztos: mindkét irányú “tevékenység” erősebbé tesz minket, ha valóban tanulunk a tapasztalatainkból és összetartunk!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.