L’Homme reloaded

Az illatszerek mindig érdekeltek. Szeretem a különleges csomagolást, az üvegek gondos tervezését, az illatok üzenetét, és azt a másodlagos hangulatot, amit az egyes alkotások üzennek.

Egy ilyen terméket nem csak az illata, hanem a márkája miatt is szeretünk, hiszen megvásárlása által egy darab Párizst, Milánót, egy szeglet luxust és presztízst is átélhetünk. Armani életérzést, Armani öltöny nélkül, Tom Ford hangulatot krokodil cipő nélkül, Chanel misztikus luxusát, Chanel kosztüm nélkül. A nagy illat-álmodók, az orrok, aprólékos munkával, mindig arra törekedtek, hogy jól beazonosítható, egy-egy korszakot erőteljesen befolyásoló legendás illatokat hozzanak létre. Az új kompozíció évtizedekig volt képes arra, hogy az életérzést, a hangulatot, a kor illatát jelentse. A kilencvenes évek derekán, az akkori első magyar Playboyban Illatszertár rovatot írhattam, ahol beszámoltam az újdonságokról, Boss, Armani, Davidoff korszakalkotó illatairól. Akkoriban a nagy nevek öt-hat évente jelentek meg egy új illattal, ennyi időt szántak a már megjelenő illatnak, hogy „kifejlődjön” a piacon, hogy elfogadott és keresett legyen.

Opium, Chanel Coco, Loris Azzaro, Fahrenheit a Diortól, a legendás és mindent elárasztó Kouros Yves Saint Laurent-től olyan illatok voltak, melyekre ma is emlékszünk, melyeket ma is milliók kedvelnek és használnak. Sajnos mint minden, az illatszer teremtés is felhígult, a neves gyártók közös kézbe kerültek, elindult a kiszámított konkurencia háború, a taktikus piaci játszadozás, amelynek eredményeként, egyre inkább eltűnt a minőség és megjelent a nagy nevek alatt is a kommersz. Az olyan termék, ami nem egyedi, csupán megfelelni akar a piacnak, a trendnek, a jól felmért igényeknek.

Megjelenik egy illatszer és hamarosan jön a nyári változat, aztán a koncentrált, ezt követi a limitált, majd a sport változat, esetleg a young verzió, a speciális beach, végül az esszencia. A fogyasztó boldogan vesz, az illatszer cég már új üveg tervezésre sem költ, ugyanazt az üveget egyszer világosabb, egyszer sötétebb üveggel gyártja le, a lényeg a márka, a márka mögé képzelt imázs és az, hogy ismét újat vettünk, ismét megfelelünk a legújabb elvárásoknak.

A becézett és újra piacra dobott illat persze legtöbbször szinte ugyanaz, vagy ha más, akkor leginkább az eredeti alkotás „lebutított”, egyre egyszerűbb verziója, ami a legkevésbé üzen bármit is, azon kívül, hogy új! Megtartva az eredeti illat törzsét, a másodlagos illóanyag összetevők variálásával születnek az új alkotások, amelyek persze nem újak, csak hibrid verziói az eredetinek. Így tűnnek el az egyedi hangok, a különleges összetevők, a kiérlelt ötletek, marad helyettük a könnyen mással helyettesíthető kommersz, a tömegigényeknek megfelelő átlagos. Ebben az átalakítás versenyben sajnos sok értékes és figyelemre méltó illat is a gyors felejtés áldozata lesz, pedig ha hagyott volna nekik időt a gyilkos tempóban rohanó idő, még akár emlékezetessé is válhattak volna.

Mint néhány éve az Yves Saint Laurent L’HOMME elnevezésű illata, amelynek hat verziója jelent meg pár év alatt: L’Homme, La nuit de l’homme, Cologne Gingambre, Le parfum, Libre, Frozen Cologne. Mindez egy olyan márka alatt, melynek névadója azt nyilatkozta: „Ha egy illatszert megálmodok, vele élek, vele álmodok, évek alatt kezdem megérteni a lényegét.”