A második 50 év, avagy 4ever Jung!

Amikor kifutottam életem meccsének második félidejére, (AKA B oldal) elgondolkodtam, hogy „merre van az előre”.

Éppen túl voltam két forprofit és egy nonprofit „exiten”. Persze sok kérdés merült fel bennem akkor. Ifjakat akarok edzeni és/vagy játszani is akarok-e még? Tömegsport, vagy versenysport? Csapatban, vagy egymagam? Amennyiben csapatban, mekkorában? Milyen poszton? A gólok motiválnak, avagy a játék öröme? (estébéestébéestébé)

A címlapot és ezt az animációt is a Midjourneyvel generáltattam.

Leginkább azonban az izgatott, hogy az első tanulságaiból hogyan lehet felépíteni a második félidő komplex stratégiáját (AKA Kutvölgyi Pál 2.0) és persze a Következő Nagy Tervet! (Utóbbit a jövő év első felében mutatom majd be.) Ahogy már említettem egy korábbi alkalommal, fakultatív tantárgy gyanánt már a gimnáziumban tanultam pszichológiát és pedagógiát, végül az egyik érettségi tárgyam is ez lett.

Sigmund Freud korai tanítványának, Carl Jungnak a szövegeivel tehát már viszonylag korán, 17 évesen találkoztam először.

Bár a pszichológia tudománya iránti érdeklődésem végül megrekedt a lelkes amatőr (AKA kontár) olvasó szintjén, végigkísérte eddigi életemet, sőt, nukleáris családom egyik kedvelt diskurzusa lett. Réka lányom a „Media and Cultural Studies” BA és MA képzésének nagy részét Lancasterben, a szociológia tanszéken folytatta. Róla, ahogy a fiamról Gergőről is, hamar kiderült, hogy hasonlóan jól olvassák az embereket, mint jómagam. Ez egyébként hasznos tudásnak bizonyult az egész eddigi karrieremben, hiszen volt olyan szakasza az életemnek, amikor 30 db. hatévest, majd egy évtizeddel később párezer alvállalkozót oktattam. (Továbbá a feleségem a mai napig tanít. Jógázni, táncolni és elsőtől nyolcadikig egy remek alapítványi iskolában.)

Persze eleinte, mint oly sokan, még én is inkább sprintnek tekintettem az életet, nem egy „jungiánus nappálya” befutásának, ahol az ív különböző pontjaihoz más és más társadalmi maszkok, törvények és energiák tartoznak.

Carl Gustav Jung (1875-1961): Az élet, mint nappálya

Carl Gustav Jung

Az analitikus pszichológia úttörője szerint a felnőtt létnek a következő négy szintje van:

Az atléta
Ebben a periódusban az ember nem tudja visszatükrözés, elismerés nélkül biztonságban érezni magát, ezért mindig jóváhagyást kér és vár el az őt körülvevő világtól. Sokan kinövik ezt a fázist és egy felsőbb szintre lépnek. Mások egész életükre megrekednek itt és függővé válnak ezektől a külső „jóváhagyásoktól”.

A harcos
Ebben a fázisban az ego dominál az életünkben. Célunk díjak, pénz, címek felhalmozása az anyagi világban, vagyis teljesítményünk kézzelfogható bizonyítékainak megszerzése. A harcos nem csupán nyerni akar, hanem maga a küzdelem az élete.

A segítő
Nevezhetjük paradigmaváltásnak ezt a szintet, hiszen elkezdünk azon gondolkodni, mit tettünk le eddig az asztalra és mit tehetnénk másokért. Életünk azon szakaszába lépünk, mikor már képesek vagyunk megszelidíteni egonkat, és ahelyett, hogy kizárólag önmagunkkal foglalkoznánk, másoknak is segítünk.

A felsőbb én
Ez a spirituális szint. Az utolsó fázisban már nem akarunk mindent felhalmozni. Rájövünk, hogy az élet sokkal többről szól, mint az anyagi javakról. Rádöbbenünk, hogy minden tapasztaltunk csupán egy-egy mérföldkő volt, amely egy folyamatos fejlődési vonalon vezetett minket. Ez az a pont, amikor életünk új célja is kérdéssé válik. Amikor a boldogságot is újra definiáljuk. Rájövünk mennyire felszínes dolog a külsőségek alapján ítélni. A külső és belső konfliktusok helyett már a békét és a nyugalmat keressük.

Az élet hajnala

Jung szerint életünk hajnalán építjük az egonkat, felvesszük az első szerepeket, beilleszkedünk és hajszoljuk a külső sikereket (karrier, státusz stb.). Környezetünk a gyors mozgást és a társadalmi maszkunk (personánk) hatékony építését díjazza. A persona azonban nem az igazi én. Csak egy kompromisszum a társadalom és az egyén között. Fontos, mert nélküle nem tudnánk élni a világban, de amikor túl szoros lesz, fullasztóvá válhat. A legtöbb ember számára a persona olyan, mint egy kabát, amit reggel felvesz, majd este levesz.

Egy ritkább személyiségtípus számára viszont inkább olyan, mint egy nehéz páncél, amely eltávolítja önmagát önnönmagától.

Fiatalon a társadalom válaszokat vár tőled. Mit érsz? Mi a foglalkozásod? Mennyi a fizetésed? Hol tartasz? Ki leszel? Ezek a kérdések azonban nem a lélekhez szólnak, hanem a szerephez. Amennyiben azok közé tartozol (mint jómagam), akiknek minden döntésnek belső jelentése kell, hogy legyen, akkor ez az elvárásrendszer idegennek tűnik. Nem azért, mert nem vagy rá képes, hanem mert utálsz úgy dönteni, hogy közben ne kérdeznéd meg sokszor magadtól: ez valóban én vagyok?

Ezért persze időnként lassúnak érezheted magad, hiszen minden lépésed előtt van egy belső szűrő. Nem rohansz előre fejetlenül, először meg kell értened, meg kell érezned a dolgokat. Ha egy kapcsolatod közhelyes, vagy felszínes, ha egy meló nem mozgat meg, ha egy cél üres, hamar fáradt leszel, esetleg szorongsz és elveszíted a motivációdat.

Az átlagemberek számára ez bizonytalanságnak tűnhet, gyakori váltásoknak, keresésnek, de Jung szemében ez nem gyengeség, hanem inkább védelem. Ha túl könnyen besimulnál a fősodorba, éppen azt az unikális belső iránytűt veszítenéd el, amely később az erőddé válik majd. Ez a belső komplex késztetés a biztosíték, hogy végül nem kötsz ki egy olyan életben, amely túl kicsi neked.

Metanoia (irányváltás)

Jung szerint ennél a ritka személyiségtípusnál az életük második felében lezajlik egy transzformáció, egyfajta irányváltás. Ez nem feltétlenül krízis, inkább egy nyugodt, belső fordulat, egyfajta „pszichológiai átdrótozódás”. Az energia, amely addig kifelé áramlott, státuszra, elismerésre, bizonyításra, lassan befelé fordul. A külső sikerek és visszaigazolások elveszítik vonzerejüket. E típus ezt nem veszteségként, hanem hívásként éli meg egy autentikus életre. A megfelelni vágyás porrá omlik a számára.

Árnyék integrációja

Jung analitikus pszichológiai szemléletében az „árnyék” veleszületett hajlamunk, amelyet morális, etikai, esztétikai vagy más alapon elvetünk és elfojtva is tartunk, mert ellentétes a tudatos elveinkkel.

Az elfojtott elemek (pl. nemet mondani tudás) visszavétele zajlik le ilyenkor. Fiatalon elrejtjük ezeket a mérhetetlen beilleszkedési vágyunk miatt, pedig ezek az elfojtások energiaveszteséget okoznak. Az élet második felében pszichénk, (jobb esetben) már nem hajlandó erre az „önpusztításra”. Az árnyék integrációja tehát tudatos elfogadást jelent, ami tisztánlátást és teljességet biztosít a személyiségünknek.

Szintézis

A múltbeli kudarcok és egyéb tapasztalatok már nem szétszórt emlékek, hanem inkább összefüggő mintázatok. Kialakul a képességünk a rendszerek és a konfliktusok gyökereinek detektálására. (Ez a gyakorlatias bölcsesség pedig a már megélt élmények összekapcsolásából fakad.) A személyiség különböző részei (élmények, kudarcok, irányváltások) egyszer csak elkezdenek egymással kommunikálni.

Jungnál az anima és az animus a kollektív tudattalanból származó archetípusok, amelyek a személyiség kiegészítő, ellenkező nemű aspektusait képviselik. Az anima a férfi tudattalan nőies oldala (érzelmek, intuíció), míg az animus a nő tudattalan férfias oldala (logika, önérvényesítés). 

Ellenálló képesség

A sok bizonytalanság és újratervezés után, az önrefexió napi rutin már. A kudarcot tapasztalatként, nem pedig identitásként kezeli ez a karakter. Ez a rugalmasság pedig segít átvészelni az újabb nehézségeket, anélkül, hogy bepánikolna ez a típus.

Az energia védelme

Életünk második félidejében kiemelt fontosságú a felismerés, hogy energiánk nem végtelen, ezért gondosan védeni kell. Ez konkrét döntésekben is megnyilvánul: több pihentető csend, kevesebb felesleges kapcsolat, belső igényeinkhez igazodó napirend. A „nem” kimondása ösztönös önvédelemmé, a kevesebb magyarázkodás letisztultsággá nemesedik.

Önazonosság, mint végső cél

Jung gondolkodásában az individuáció nem verseny, nem az számít, mikor indulsz, hanem az, hogy végül önmagaddá válsz-e. Az ötven éves kor utáni érettség nem hirtelen ajándék, nem a véletlen műve és nem is vakszerencse, hanem egy hosszú, szinte láthatatlan érési folyamat eredménye. Az élet első szakaszainak súrlódásai, a kívülállóság, a sok önmarcangolás, az önreflexív konfliktusok mind előkészítették azt a stabilitást, amely ilyenkor megjelenik. Ami a tömegnek korán jött és persze korán el is tűnt, ebben a karakterben ilyenkor kezd tartóssá érni. A legfontosabb eszmélés talán számára éppen az, hogy nem volt lemaradva, hanem védelem alatt állt. Ha korán talált volna egy kényelmes szerepet/terepet, talán soha nem lépett volna ki belőle. A keresése irány, a viszonylagos lassúsága biztosíték, a bizonytalansága edzés volt.

Most pedig, amikor a nap nyugatra fordul, nem gyengébb lett, hanem hatékonyabb és koncentráltabb…

Források: Jung’s ‘The Stages of Life’ essay (1931), Linguistics for Graduates, SAP, Mindset pszichológia.

Jövő héten csütörtökön a Jung által 1921-ben a „Pszichológiai típusok” című művében leírt nyolc személyiségtípusról lesz szó és a Jung tézisein alapuló Myers-Briggs tipológia (MBTI) 16 típusából arról a kettőről, ahová a tesztek engem sorolnak. (BTW: ezt a laikusok körében népszerű módszert Katherine Briggs és lánya, Isabel Myers dolgozta ki és a szakma által el nem fogadott tipológia.)